Tavasz summarum

A tavasz egy csomó jó dolgot hoz az életünkbe, amikről beszélhetünk szentimentálisan vagy kevésbé elérzékenyülve, mindenesetre tagadhatatlan, hogy egyfajta pozitív hangulat uralkodik el ilyenkor mindenkin, legyen az férfi, nő, idős, fiatal. Persze tisztelet a kivételnek, aki még ilyenkor is képes az orrát lógatni, a reménytelenség szemüvegén keresztül látni a napokat – tudom, mindennek legtöbbször van oka, amin vagy változtathatunk, vagy nem, de talán ilyenkor még a kilátástalanságot is egy kissé kevésbé észleljük sötétnek. Most éppen úgy érzem, az idei tavasz, legalábbis az elmúlt két hónapja különösen jóra sikeredett, valahogy zöldebb, virágosabb, fényesebb és gazdagabb, mint az előzőek. Vagy ezt csak a korom miatt érzem így? Lehet, viszont nem logikus… Fiatalabban kellett volna inkább hinnem a jövőben, inkább reménytelinek lennem, és az idő múlásával egyre mélabúsabbá válnom, hogy azután a hatvan felé közelítve olyanná váljak, mint Fredrik Backman Az ember, akit Ovénak hívnak című művében a címszereplő, vagyis az az ember, akit Ovénak hívnak, aki mindenkibe beleköt, akit minden és mindenki zavar, aki mogorva akkor is, ha esetleg segít, ha esetleg jókedvében találod, és ne adj’ isten még viccet is mond – persze úgy, ahogy csak ő tudhat.

A művet ajánlom mindenki figyelmébe, nem nagy durranás, sem a könyv, sem a belőle készült film, de egyszer ki tud kapcsolni és szórakoztató, meg persze ízlések és pofonok, talán csak az a baj, hogy távol áll tőlem a skandináv humor (persze ha létezik ilyen). Szóval ott tartottam, hogy az évekkel egyre mélyebbre kellett volna süllyednem a letargiába, mint egy rendes embernek, ehelyett meg jött ez a tavasz, és valami sokak szerint indokolatlan pozitív hangulat lett úrrá rajtam. Persze memento mori, meg mind meghalunk, de szabadjon egy kicsit örülni a történéseknek – legalábbis kis időre, amíg ki nem derül, hogy az örömünknek semmi indoka nem volt, és a jövőbe vetett hitünket is hamis alapokra építettük, hogy azután a csalódásunk még nagyobb legyen, és akkor, de akkor biztosan elindulhatunk az ovésodás útján, az ovévé válás ösvényén – hehe, milyen furán hangzik az Ove képzős és ragos változata… Jut eszembe, a filmnek készült amerikai változata is, mert ha valami jó Európában, azt az Egyesület Államokba is át kell csempészni, és az ottani szájak íze szerint átformálni – és ott Ovéból Ottó lett. Hát, jó, így is lehet. Szóval még egészen pontosan három héten keresztül örüljünk a tavasznak, és legyünk egy kicsit pozitívabbak, majd ősszel megint búslakodunk, aztán meg majd meglátjuk, hogy jövő tavaszra lesz-e okunk örülni.