Már nem a jelenre

Az évnek abba a szakaszába értünk, amikor legszívesebben minden mást csinálnánk, csak azt nem, amit kellene, amire köteleznek bennünket, amire köteleztük magunkat. Az évnek abba a szakaszába értünk, amikor már nem a jelenre gondolunk, hanem a jövőre, nem arra, hogy mi mindent kell aktuálisan elvégeznünk, min kell túlesnünk ahhoz, hogy nyáron gondtalanul élvezhessük a jól megérdemelt vakációt, a szünetet, a nyaralást. Mindezekig még legalább egy hónap hátra van, vagyis addig még sok víz lefolyik a Dunán, és sok minden zajlik a Tisza háza táján is, de a figyelmünk már valahogy képtelen a fókuszálásra, nem tud egy dologra koncentrálni – vagyis tud, csak éppen nem arra, amire kellene. Jó kis önuralomra van szükség ahhoz, hogy most mindent a megfelelő hozzáállással, megfelelő minőségben el tudjunk végezni – de talán éppen ezért tanulunk, éppen ezért tanultunk, hogy legyőzzük a belső késztetést, hogy legalább időnként az ész győzzön a szív fölött, hogy a tudatunk mutasson utat, adjon erőt a feladataink elvégzéséhez.

Gyerekként a mindennapjainkban talán a szív és az izgő-mozgó lendület vitt bennünket tovább, az évek múlásával azonban (szerencsés esetben ugye) az ész egyre inkább átveszi az irányítást, és kötelességtudóvá nevel bennünket, vagy legalább tesz róla, hogy annak tűnjünk – és mindez a teljesítményünkön figyelhető meg leginkább, szóval aki most, május végén is képes kihozni magából a legjobbat és legtöbbet, az elmondhatja magáról, hogy tud uralkodni a szívén, aki viszont szertelen és csapong, hogy utána elrontsa még azt is, amit korábban felépített, elért, megcsinált, az bizonyítja, hogy nála még mindig a szív és a lélek viszi a prímet. Erre mondják kicsit lekicsinylően, hogy nem nőtt be a feje lágya, hogy gyerekes, de ez van, nem lehet mindenki a topon, amikor odakint zöldül a világ, a természet zsong, a jó idő a szabad ég alá hívogat (már ha éppen nem esik), és minden azt vetíti előre, hogy hamarosan eljön a jól megérdemelt pihenés időszaka – már ha eljön. Mivel lapunk fiataloknak szól, így azt feltételezzük, hogy elsősorban a középiskolásokhoz és egyetemistákhoz jutnak el a leírtak, így éppen rájuk gondolunk, akik ténylegesen kikapcsolódhatnak, elhagyhatják a kötelezettségeiket, és nem a felnőtt olvasóinkra, akiknek a nyár is legfeljebb két hét kikapcsolódást engedélyez, ők ugyebár így jártak (így jártunk, hogy őszinték legyünk). De örüljünk együtt a fiatalok örömének, a vakációjuknak, és ne irigykedjünk, mert abból csak az ész osztása következik – ezek a mai fiatalok…, bezzeg az én időmben…, meg ilyenek, szóval örüljünk nekik, adjunk nekik erőt a következő hónap kihívásainak legyőzéséhez, és ha eljön az a nap, bontsunk közösen pezsgőt, és fürödjünk együtt a szökőkút vizében – vagy… várjunk… illik ezt így negyven fölött?