Amikor a cselló mesél...

Fotók: Zdenko Štricki

Az Electe civil szervezet februárban megrendezett évadnyitó koncertje után március 13-án, pénteken 20 órai kezdettel tartotta meg a második komolyzenei estjét. Irena Josifoska csellóművésznő mindössze tizenkilenc éves, és fiatal kora ellenére profi szintű szólókoncertet adott a szabadkai Városháza dísztermében. A közel másfél órás koncert alatt minden sarkot betöltött a cselló fájdalmasan búgó hangja, miközben a törékeny női test összeolvadt a hangszerrel.

A nagysikerű koncertet Johann Sebastian Bach V. C-moll csellószvitjével indította, felrázva ezzel még azokat is, akik még nem hangolódtak rá a hangszer húrjaira. Mi sem természetesebb, hogy egy csellóesten Bach-művet hallunk, az viszont nem magától értetődő, hogy a bőrünk alá bújnak a hangjegyek. Nimrod Borenstein Soliloquy c., csellóra írt szólója következett, majd Ludwig Van Beethoven A-dúr cselló-zongora szonátájának Op. 69, I tétele. Irena haját kezdték elengedni a hajtűk, mi a vonóval együtt siklottunk a húrokon, és a küldő-befogadó kapcsolatát az átélés mélyítette el. Ennél a műnél már Natalija Mladenović nyújtott zongorakíséretet. A billentyűk és a húrok mintha labdajátékot űztek volna, s a hallgatóság, mint a közöttük levő macska, nem győzte kapkodni a fejét, s azt se tudta, melyik oldal felé fordítsa az érzékszerveit. Tökéletes harmóniában muzsikált a két művésznő. Ezután Claude Debussy d-moll cselló-zongora szonátája repített minket egy másik világba. A koncert fénypontja számomra Miloje Milojević Jefimija legendája volt. Amikor annyira magával ragad a dallam, hogy még a levegőt is szinte lopva veszed, lopod a létezést, hogy a célirányosan útra bocsátott ingerek a megfelelő pillanatban érkezzenek meg a kiszemelt helyre, és rezzenés nélkül azonosuljanak a testtel-lélekkel. Niccoló Paganini alkotása – Mózes variációk egy húron, Rossini témára – zárta volna a csellókoncertet, de a közönség nem tudott betelni a zene szépségével, így a fiatal művésznő egy Schumann-szerzeménnyel ajándékozta meg a nagyérdeműt. A fájdalmasan szép és melankólikus művek után a csellista szerény, de szeretetteljes mosolya billentette át a hallgatóságot a következő zeneszerző alkotásába, hiszen a kellemes zsibbadás senkit se kímélt.

Vékony ujjai

férfitarkó helyett

a cselló nyakára

tapadnak.

Az elnémulás helyett

a vonó testét válassza.

Ez a túlélés művészete.

Tegek:

Bíró Tímea vagyok, de általában csak csak Bíró Timi, így ismerhettek a lapokról is. 2010-ben jelent meg az első írásom a Képes Ifiben, ami egy spanyolországi útibeszámoló volt. Sok-sok karakterrel hoztam Nektek élménybeszámolót különböző kulturális eseményekről, örömmel írtam és írok kedvenc könyvekről, interjúk is születnek művelődés vagy egészségügy témakörben, de ami a fő területem a lapban, az a nagysikerű My Choice. Nem miattam sikeres, hanem a sok színes vajdasági egyéniség miatt. Nagyon szeretek agyalni, hogy ki legyen az újabb alanyom és izgatottan várom a kérdésekre adott válaszaikat. Mivel bölcsészkaron tanultam, ezért ezen a vonalon mozgok. Mindenütt csak írás, a Hét Nap hetilap a szeretett munkahelyem, mellette verseskötetek (A pusztítás reggelei, Hosszú) és kisregény (Moldva) a Forumnál. Legyen minél több természet, nevessenek sokat a fiúim (a férjem és a fiaim), és jó, ha van időm edzeni, olvasni, zenét hallgatni. Mellesleg szirupkészítő nő is vagyok, de csak nyáron, amikor van menta és citromfű.

Galéria