Prés alatt 1.
Első rész – A neurotikus, stresszhez társuló és szomatoform zavarok
Felgyorsult életünk állandó kihívása a stressz, amit gyakorlatilag ki sem kerülhetünk. Éppen ezért kell beszélnünk arról, hogy milyen következményekkel jár, ha nem tanuljuk meg megfelelően kezelni a tartós stresszt. A most következő cikksorozat ebből a célból íródik.
A neurotikus, stresszhez társuló és szomatoform – röviden szorongásos (manapság már kevésbé használatos nevükön neurosisok) – zavarok a leggyakoribb pszichiátriai kórképek közé tartoznak. A neurosis fogalma William Cullen skót orvos nevéhez fűződik (1769), aki a betegségeket a növényrendszertan mintájára próbálta osztályozni. A neurosist az „idegenergia” hiányára, illetve túltengésére vezette vissza. Ma már a neurosis maradványfogalom. Neurosisban nincs idegrendszeri szervi elváltozás, sem egyéb szervi betegség, és nem is elmebetegségről van szó.
A szorongás (anxietas) folyamatának az alapja az idegrendszer „háttértevékenységének”, azaz az aktivációs szintjének a megváltozása. A betegekből hiányoznak azok a mechanizmusok, amelyek az aktivációt a legkülönfélébb helyzetekben is optimális szinten tudják tartani. Ennek következtében a szorongó egyén gyakran kerül túlaktivált állapotba. Így elkerülő magatartásra hajlamos.
A szorongás az élő szervezetek működésének egyik fontos sajátossága. Az ún. normál szorongás fontos, hisz a szervezet riasztóberendezése vészhelyzetekben. A kóros szorongás kellő ok nélkül vagy fenyegetést nem jelentő esemény hatására lép működésbe. A szorongás mint tünetcsoport számos szorosan együttjáró testi és lelki tünet együttese. Szorongásról mint önálló betegségről akkor beszélünk, ha a fenti tünetcsoport önállóan fordul elő. Nincs tehát éles átmenet a fiziológiás és a kóros szorongás között. Elkülönítésében a folyamat súlyossága, tartóssága, a kiváltó esemény és a bekövetkezett reakció közötti meg nem felelés játszik szerepet elsősorban. A szorongó egyén többnyire külső okokat jelöl meg, amelyek miatt fél, aggódik, holott nyilvánvaló, hogy a probléma súlya a személyén belül rejlik, s a valóság sajátos átélésének következménye.
Kevés olyan pszichiátriai kórkép van, amelyben a szorongás mint tünet nem játszik kisebb-nagyobb szerepet. A szorongás hiánya psychosis vagy személyiségzavar tünete lehet. Testi betegségeknél is sokszor számolnunk kell szorongással, amely a szomatikus tüneteket jelentősen befolyásolja. Minél súlyosabb a szorongás, annál több szervrendszer kapcsolódik be. Mindenki által ismertek a szorongás vegetatív-testi tünetei, például elpirulás, hideg, nyirkos kéz, lagymatag kézfogás, a száj kiszáradása, halk, tompa hang, nyelési kényszer, torokköszörülés, izzadás, tág pupillák, gyakori pislogás, könnyes szem, szemkontaktus kerülése, mély lélegzetvételek, sóhajtások, céltalan mozgás (kezével dobol, járkál, lábát rázza). Ezekre az emberekre a negatív élménymód jellemző. A negatív önkép a szenvedés legfőbb forrása. A szorongó létezésére az jellemző, hogy a múltja nem zárul le, a jövő ellenben eleve zárt. Nem tud elszakadni a múlttól, a jövőképe ugyanakkor eleve elrendelt fenyegetettség kivetülése (például a vizsgám úgysem fog sikerülni, úgysem élek soká stb.). Így azt mondhatjuk, hogy a szorongó időnyila legalábbis átmenetileg megfordul, és a jövőből a múltba tart.
A szorongásos hajlam döntően a gyerekkori fejlődés során alakul ki, tartósan kedvezőtlen szociális erőtérben.
A neurosisra hajlamosító gyermekkori szocializációs hatások közül bizonyítottan szerepe van a következőknek:
A neurosis tüneteit éppen ezért elsősorban a személyiség szerkezete határozza meg. Beavatkozás nélkül a szorongásos-neuroticus zavarok krónikus, változékony, de többnyire előrehaladó, rosszabbodó lefolyást mutatnak.
(Folytatjuk)
