Exodus: Istenek és királyok

Ez a film, váratlanul, Mózes bibliai történetét meséli el, az Ószövetség egyik legismertebb példázatának újrafeldolgozására vállalkozik.

A rendező, Ridley Scott olyan filmes pedigrével rendelkezik, amit még Spielbelg is megirigyelne: Alien – Nyolcadik utas a Halál (1979), Szárnyas fejvadász (1982), Gladiátor (2000), Mennyei királyság, Amerikai gengszter (2007), Robin Hood (2010), Prométheusz (2012). Hollywood egyik, ha nem legünnepeltebb brit rendezője a történelmet eszközként használva, egy hiteles korrajzzal, ismert színészekkel és az ízlésest a néha már fegyverpornóba áthajló látványvilággal ötvözve képes hitelesen elmesélni történeteit, amik néha Scottnak csak önkényes fikciói, történelemhamisításának szülöttei, néha valós, néha pedig legendás alakok, akiknek alakját mondákból, mesékből vagy éppen szent iratokból ismerhetjük.

A történetet hittanórákon már keményen spoilerezték az apácák meg a plébánosok: a zsidók Egyiptomban raboskodnak, és a fáraó megöleti a héber újszülötteket, hogy azok nehogy felcseperedjenek, és fellázadjanak ellene. Az ítélet napját azonban mészárlással még egy fáraónak sem sikerül elkerülnie, csupán elodáznia. Eme ítélet földi végrehajtója egy zsidó csecsemő lesz, akit, hogy megmentse, anyja kosárban leúsztat a folyón. A csecsszopónak nagy szerencséje van, úgy is mondhatnám, hogy vele vannak az égiek, mivel maga Egyiptom hercegnője emeli ki a folyóból, és neveli fel mint a saját fiát. Mózes felcseperedik, herceg lesz belőle, de féltestvére, Ramszesz kideríti, hogy nem árja, hanem zsidó, és kitagadja családjából, országából. Mózes viszont nem adja fel! Esemény eseményt követ, és Egyiptom eddigi potenciális vezetőjéből immár egy szakadár törzs, a zsidóság zsoldosparancsnoka és szellemi vezetője lesz.

A film ragaszkodik a bibliai történet tartalmához, kronológiájához, szimbolikájához: égő csipkebokor, a tíz csapás és a Vörös-tenger kettéválasztása, bár az utóbbit apállyá degradálja. Sőt, a film közepén Isten részéről elhangzik a világtörténelem egyik legnagyobb beszólása, ami nem más, mint a híres „Vagyok, aki vagyok”. Aki szerint ez a mondat hatásvadász, annak véleményével szembe kell elhelyezkednem, mivel az az illető még nem látta a Die Hardot vagy a Terminátor 2.-t.

Aki érdekes és erős sztorit kíván látni a filmvásznon, az nem fog csalódni, de itt mégis inkább arról van szó, hogy a látvány viszi el a filmet, nem pedig Christian Bale, Sigourney Weawer, John Turturro vagy éppen Ben Kingsley játéka. Ami meg a történelemhűséget illeti, ne várjunk sokat, ugyanis az a Ramszesz, akinek az akaratát megtöri az Úr Mózes közbenjárásával, és akinek a családja is szerepel a filmben, annak uralkodása nem esik egybe Mózes életének becsült idejével. Ridley Scott már a Gladiátorban sem arra fektette a hangsúlyt, hogy meghatározza, és bemutassa a nézőnek, hogy mi az a principátus, meg mi az a császárság… Az a Ridley Scott, aki akkor Commudusból egy langyos pszichopatát csinált, holott egy dühöngő őrült volt. Szóval nem érdemes töriórát várni. Inkább egy korrekt, a mese és a valóság határvonalán húzódó, a celluloidot biztos kézzel manipuláló rutinbeavatkozást.