Japánban vajdasági slam death metált hallgatnak

... Legalábbis a Lower Parts Of Human Sludge lemezét vásárló boldog közönség tagjai

A zombori gyökerű Lower Parts Of Human Sludge immár nemcsak határokat, hanem óceánokat is átlép. Bemutatkozó anyagot Godzilla hazájában adták ki. A részletekről és sok egyébről Sava Stojanovićtyal, a zenekar alapítójával/gitárosával beszélgettünk.

A tavalyi év végén jelent meg első hivatalos, Awyu-Dumut című kiadványotok. Ezzel kiléptetek a demóbandák soraiból…

– Igen, valóban ez az első hivatalos kiadványunk. Öt dal hallható rajta. Ezeket a számokat az a 15 közül választottuk ki, amiket az elmúlt tíz évben írtunk. Ez a kiadvány egyébként egy koncepció első része, amely a Pápua Új-Guineában élő korowai törzsről szól. Ez tisztelgés és búcsúként is értelmezhető egy lezárt fejezet, a korábbi Korowai Kuru formációm előtt.

Amennyiben jól tudom, ez egy kannibalizmus okozta betegség neve...

– Igen, a Korowai egy törzs neve, a Kuru pedig a kannibalizmus „mellékterméke”, egy betegség, amit az emberi hús fogyasztása okoz, és izomrángásokkal járó halálhoz vezet.

Honnan ez a rajongás az emberevés témaköre iránt?

– Nincs szó megszállottságról. Ez inkább csak egy jó téma, amelyről az átlagember nem szeret beszélni, gyakran még a jelenség létezését sem akarja elfogadni. A modern polgárnak nehéz szembenéznie a tőle idegen törzsi rítusokkal. Ezek számára felfoghatatlanok, máshol pedig a mindennapok szerves része. Túl gyakran ítélkezünk mélyebb ismeret nélkül tőlünk távoli népekről és kultúrákról, miközben azt sem tudjuk, mi történik a saját házunk előtt. Mi – az egyének és a csoportok – hajlamosak vagyunk tökéletesnek hinni magunkat és a civilizációt, amelyet teremtettünk. A modern ember mindent a saját képére akar formálni, majd rátenni az imperializmus mancsát, hogy elmondhassa: „Ezt mi fejeztük be, ezért ez a miénk!” Ebből a gondolatból ered a kolonializmus és térítés tematikájának boncolása is az anyagon.

Milyen volt a stúdiózás folyamata, hol zajlottak a felvételek?

– Az album a szabadkai Abyss stúdióban készült, Deák Árpád irányításával, valamikor 2024–2025 telén. Ez meghatározó tapasztalat volt nekünk is, és szerintem Árpádnak is. Műfajilag ez olyan zene, amely frissítően hat a helyi színtéren, ezért Árpád számára is új volt, ahogyan a zenéhez közelítettünk. Ami a hangszerelést illeti, nekünk mint zenekarnak korábban nem volt ilyen professzionális tapasztalatunk. Sokat tanultunk.

Mi a véleményetek a kész termékről? Elégedettek vagytok a végeredménnyel?

– Az anyag hét egyéniség kompromisszumának eredménye. Ez a legtöbb, amit akkor és ott létre tudott hozni ez a csapat. Természetesen elégedett vagyok vele. Elmondhatjuk, elveszítettük az ártatlanságunkat, és ezen keresztül megszabadultunk egy csomó múltbeli terheléstől.

Az előző anyagotok, vagyis az első és egyetlen demótok, a Violently Awaken Rudiment Creation 2014-ben jelent meg. Azóta jó pár év eltelt, és az új anyagon is mindössze öt dal hallható bő 12 percben. Mi az oka ennek? A dalok írásának kényelmesnek mondható tempója, a kreativitás, a pénz vagy az idő hiánya?

– Több oka van annak, hogy a dalok és végső soron maga a kiadvány is ilyen rövidre sikeredett. Ehhez kicsit vissza kell mennünk a múltba. Az első két évben gitárskálákat kutattam, amik képesek visszaadni mindazt, ami bennem van, és végül az arab A- és B-skálákhoz jutottam el. Félhangos lépésekkel akartam egyik riffből a másikba menni, hogy a folyamatosság megmaradjon, ugyanakkor meg tudjuk törni a monotóniát. A dalok emiatt is hosszú ideig készültek és érlelődtek. Gyakran előfordult, hogy a középrészeknél teljesen át kellett írni a dalt, hogy a folyamatosság megmaradjon. Emellett volt egy számomra inspiráló kijelentés: „Nem lehet úgy dalt írni, hogy nincs benne ismétlés.” Ezt kihívásnak vettem, és így született meg ez a kiadvány, amelynek forgó struktúrája, vagyis folyamatosan átalakuló dalszerkezete van. A demón szereplő három dalból a Liphoas Pt.1 lemeznek kell megszületnie, míg az Awyu-Dumut egy teljesen másik történet. A kreativitás továbbra sem hiányzik, a lassú dalszerzési tempónak oka van, a pénz már nem jelent hiányt.

Az új kiadványra véletlenül bukkantam a budapesti CD Pince kínálatában 9290 forintért (ez mintegy 2943 dinár). Van róla fogalmad, hogyan kerültetek ennek a viszonylag népszerű üzletnek a webshopjába?

– A terjesztő a japán Amputated Vein Records, a megjelenés dátuma pedig január 16-a volt. Nem meglepő, hogy a kiadvány felbukkant a CD Pince kínálatában, ahogyan az sem, hogy a Comatose Musicnál is elérhető. Az árakat nem mi határozzuk meg, ez a kiadó és a terjesztő hatásköre. Az viszont fontos, hogy a terjesztés elindult, átlépte az országhatárt, és mozog zenekar neve. Az EP Japánban 1000 példányban jelent meg, ebből 200 tiszteletpéldányt kaptunk. Ezeket természetesen meg lehet venni a fellépéseink alkalmával a termékpultnál.

Öt év kihagyás végzetes is lehet egy zenekar életében, de egyelőre úgy tűnik, nálatok ez nem okozott fennakadást. Szinte ugyanazokkal a tagokkal tértetek vissza.

– Igen, ez valóban hosszú szünet volt, ráadásul mi sem tudtuk, hogy folytatódjon-e a történet. Bajai Attila, a dobosunk, aki egyébként a kezdetektől velünk volt, 2019 után Németországba költözött. Mérlegeltük a folytatás lehetőségét, majd miután Ivan Gašpar személyében képbe került az új dobos, több mint egy éven át gyakoroltunk a visszatérő koncertünkre. A felállás pedig bővült. Nőtt a gitárok száma, mert ismét csatlakozott hozzánk Branimir Zeleničić. Ezt követően pedig Milan Dojić, egy újabb énekes csatlakozott hozzánk. A vokálrészek sokkal vastagabban és változatosabban szólnak. A zenekarnak jelenleg hat tagja van, és elmondhatom, képesek vagyunk megvalósítani azokat a koncepciókat, amelyeken régóta dolgozunk. Nagyon nehéz megfelelő személyeket találni ehhez a zenéhez. Sokan megfordultak a zenekarban, sok tabot szétosztottam gitárhoz, de nem tudtak vele azonosulni. Ezúton is köszönet nekik az igyekezetért.

Ha már többször is szóba került, megkérdezem, mi történt a Korowai Kuruval?

– A Korowai Kuru négytagú zenekarként alakult meg, és jelenleg én vagyok az egyedüli tag az eredeti felállásból. A zenekar kezdetben feldolgozásokra koncentrált, főként Dying Fetus-, Suffocation- és Cannibal Corpse-dalokat játszottunk. Amikor Boris Kovač, a basszusgitáros Írországba költözött, és a zenekar saját anyag írásába kezdett, nevet változtattunk. Ekkor megszületett a korowai törzsről szóló koncepció, ami ezen az EP-n is végigvonul egyfajta tiszteletadásként az előző formáció előtt.

A zenekar a zombori színtér része volt. Jelenleg földrajzilag hova lehet helyezni az együttest, és miért?

– A zenekar jelenlegi felállása három külön várost képvisel. Ketten vannak Újvidékről, ketten Zomborból és ketten Szabadkáról. Mondhatjuk, hogy most már vajdasági zenekar vagyunk. Igaz, a zomboriak továbbra is dominálnak.

A zombori színtér nagyon egészséges volt pár éve. Rendszeresek voltak az underground koncertek, fesztiválok, és még közönség is volt rá. Mi a helyzet jelenleg?

– Amikor kezdtünk zenélni, úgy 10-15 évvel ezelőtt, a zombori színtér nagyon izgalmas volt. Teljesen különböző műfajokban mozogtak a zenekarok, és mégis erős versenyszellem jellemezte őket. A mai napig nem tudom, volt-e még egy város, ahol annyi eltérő műfajt játszó banda működött volna. Kisvárosról beszélünk, ahol jelen volt többek között a punk, a crust, a powerviolence, a death metál, a melodic death metál, a brutal death metál, a metalcore, a sludge és a reggae. Érdekes módon a thrash és a black metál volt leginkább mellőzött, miközben Szerbia többi részén ezek a műfajok hódítottak. Igazi zenei turmix volt a város. Ami a jelent illeti, én ezt posztkoronás időszaknak hívom. A legnagyobb probléma, hogy a színteret szinte kizárólag a régi generáció tagjai tartják életben, akiket úgy tűnik, semmi sem tántorít el a zenétől és koncertektől. Valamennyi fiatal is színre lépett, de szinte krónikus a hozzáállás, hogy hangszert a kezükbe sem vesznek, így nem is alapítanak zenekarokat. Ez nemcsak Vajdaságra igaz, hanem az egész régióra, országra, talán az egész Balkánra. Hogy javul-e a helyzet? Kétlem. Globálisan is minden a fogyasztásra épül, és a fiatalok még inkább ebben élnek, mint mi, és élvezik.

Te egyébként minek a hatására kezdtél gitározni, és miért éppen az extrém zenének ebbe a még extrémebb irányba mentetek?

– A pénztelenség hatására kezdtem gitározni. Dobra nem volt pénzem, gitárra viszont igen, így gitárossá váltam. Na, nem akarom magam sajnáltatni, mert mostanra valószínűleg 15 zenekar tagja lennék, és 40 kilónyi állványt kellene magammal cipelnem állandóan a próbákra vagy a koncertekre. Ami az extrém irányt illeti, habár amit játszunk, a brutal death metálba is sorolható, valójában a brutal-grind-slam fúziójáról van szó. Erre zenei evolúcióként tekintek, igyekszünk – amennyire lehetséges – még keményebben, agresszívebben és izgalmasabban játszani.

Erre a zenére nem könnyű táncolni, sokan pedig zenehallgatás közben úgy érzik magukat, mintha szöget vernének a fülükbe. Miben látod az értelmét az ennyire szélsőséges zenének?

– Az alapötletünk eleve a darálás és szögelés zenei megvalósítása volt, és örülök, hogy ezek szerint ezt sikerült elérnünk. Ami az értelmét illeti, mivel a hype-produkciók világát éljük, a megközelítésünk lényege, hogy a hallgató lépjen be a koncepcióba, és elemezze a zenét és a szövegeket. Nemrég Bulgáriában zenéltünk, és megjelent egy idősebb férfi, aki részletesen elkezdte elemezni, hogyan közelítünk a zenéhez. Ő megértette, hogyan hozunk létre egy dalt. Oké, először tapasztaltunk mi is ilyet, de lényegében ez az. Az ilyen emberek miatt érdemes csinálni ezt az egészet, na meg persze a személyes elégedettség miatt. Stay brutal, és irány a vaskereskedésbe azokért a szögekért!