Let's flood them with messages

Let's flood them with messages

Készülődés, indulás, gyerünk! A kishegyesi Kátai tanya a táborokról ismert, nos, mi is oda kanyarodtunk, táborlakóvá lettünk. Fák, tiszta levegő, állatok… egyszóval a környezet lenyűgöző, nyugalmat sugárzó, pihentető.

A Szerbiai Kolping Társaság szervezett egy nemzetközi tábort Let's flood them with messages címmel. A tábor fő célja, hogy egy rövid dokumentum kisfilmet készítsünk, mi, táborlakók, és küldjük el szerte-szét a film segítségével az üzenetét. Témaként a szolidaritás állt a központban. A résztvevők száma 17 volt, és igen színes társaságról beszélhetünk. Külföldről is volt hat résztvevő, mégpedig: Csehország, Lengyelország, Németország, Szlovénia képviselői. Szerbiából, a víz által elöntött területekről: Šabac, Obrenovac és Sremska Mitrovica hat résztvevője, míg az ország más területeiről öten tevékenykedtünk a táborban.

Az elején tartottam tőle, hogyan fogunk együtt dolgozni, hiszen mindannyian mások vagyunk, másként látjuk a témát, másként éltük át a történteket, az eseményeket. Aztán összerázódtunk, és az utolsó napra összeállt a film. Az első napokban újságírásról tanultunk, majd a filmkészítés berkeibe avattak be bennünket: programozás, rendezés, zenebeállítás... Minden nap a környező falvakból különböző civil szervezetek mutatkoztak be, és elmesélték, milyen tevékenységekkel foglalkoznak. Nagyon sokat tanultunk, de megvolt az ideje a barátkozásnak is, és sokat szórakoztunk is. Minden este a résztvevők bemutatták saját országukat, utána buliztunk reggelig. Örülök, hogy részt vehettem a munkában, na és hogy új barátokkal, új tapasztalatokkal gazdagodtam.


Let's flood them with messages


Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Borítóterv és címoldal: Berkes Miklós
Hátsó borító: Mihájlovits Klára
Nyári kalandportya: kristályfényű Öröm Kalandhegyek a nyáron. A szerkesztőtök sem unatkozott egy percig sem

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Jöhet egy jó sztori? A történetbe úgy keveredtünk Győri Norbival, a Képes Ifi zenerovatának munkatársával

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Let's flood them with messages Készülődés, indulás, gyerünk! A kishegyesi Kátai tanya a táborokról ismert, nos, mi is oda kanyar...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Megadtam magam... a Quimbynek Nincs is tökéletesebb öröm egy péntek estén, mint amikor az ember lányával közlik, hogy elmarad a...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Szeptember a Clash Clubban Amilyen sokszínű az ősz, olyan sokszínű program lesz a szabadkai Clash Clubban

0 Hozzászólás | Bővebben +
: (fotó: Ivan Petrović)
A nehézfém bohém templomában 1. Első rész: Brutális behatolás

0 Hozzászólás | Bővebben +
: rajz:VN
Fishing On Orfű (második rész) A nulladik nap, amikor még csak egy pokróc van

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Mindenkinek van véleménye… …maximum nem mondja el

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Levelek Japánból 7. 7. rész: Tokió madártávlatból

0 Hozzászólás | Bővebben +
Vajdasági est szept3-16 Szemezgetés vajdasági műsorbeharangozókból

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Becsöngettek a „varrodába”! International Tattoo Convention Belgrade

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Amikor Pablo Stanley vízre szállt
Ha nyárvég, akkor samhain Anna és Toby történetei, avagy képregényes időutazás az őszi aktualitások, események és évforduló...

0 Hozzászólás | Bővebben +