„Szeretem azt a földdarabot, ami te vagy, mert a bolygótérben nincs másik csillagom. Benned ismétlődik a táguló világegyetem.” /Pablo Neruda/

Mert van benne valami, amit elmagyarázni sem tudsz, csak érzed. Valami, ami túl különleges és mesésnek ható. Mostanra már érzelmek folynak az ereidben: az a gyermeki ragaszkodás, amit érzett már mindenki a plüssmackója iránt. Miért pont ehhez hasonlítható? Hát, mert mit szeretnél? Hogy mindig veled legyen. Soha nem akarsz elszakadni tőle. Vele ébredsz és fekszel, ő a mindened, nélküle nem igazi már semmi, elért benned valamit, amit más soha nem tudott. Átöleled, ha sírsz, ha félsz. Elmesélsz neki mindent, amit csak jónak tartasz, őrá mosolyogsz, ha eszedbe jut egy jó ötlet, és esténkét a jóéjtpuszi után mindig betakarod. Legalábbis szeretnéd…

El kell hinned, hogy tudsz szeretni. Úgy igazán, mélyről, ahogy még soha elképzelni sem tudtad. És ezt akárki nem válthatja ki belőled, csak valaki olyan, aki érdemes is rá. Van egy vonzás, ami összeköt vele. Durván elragadó, és mindig a hatalmába kerít, majd fogva tart. Enyhe eksztázis a tudat, hogy létezik, hogy valódi, hogy nem álom, hanem káprázatos, és az enyém. Olyan, mint a száraz kokain: éget, mindig többet akarsz belőle, és kívánod, hogy tovább tartson. Lelki metamorfózis, bármennyire is önmagadat adod, ha melletted van, mégis más vagy. Túlságosan mérhetetlen ez a boldogság, a vele töltött pillanatok kívánt, végtelen mennyisége. Mert tudod, hogy ő is ezt érzi. Noha teljes elbizakodottságnak hangzik ez, de egyszerűen tudod, hogy így van. Csillogó zöld szemében látod életed értelmét. Amikor rád mosolyog, mintha nem is a Földön lennél. Hanem a kicsi világotokban, amibe beleránt minden alkalommal. Nem hazudhat… talán nem. De képzeld, ha hazudna is, csak legalább sokáig tegye. Sokáig érezhessem még ezt, és utána a saját könnyeimbe fulladjak bele.

Az, hogy ő számodra tökéletes, nyilvánvaló lett. Csak el kellett rajta gondolkodnod. És nem keresni azt, hogy vajon mi az, ami hiányzik belőle, ezzel arra alapozni, hogy senki sem tökéletes, hiba. Észre kell venned mindent, amitől rájössz, neked mégis az. Mert rohadtul benne van minden, amire vágytál. Hihetetlen! Nekem még mindig az. Történnek rossz dolgok, vannak néha szar pillanatok, de láthatatlanná válnak az őrületes szerelme mellett. Lesznek majd rosszabb időszakok, de meg kell tanulni táncolni az esőben, kihúzni egymást abból a gödörből, nem pedig problémát csinálni a legapróbb dolgokból is, és akkor tényleg nem kell feleslegesen rágódnod az esetleges történéseken.

Szeretem, hogy szeret. Ennél nincs jobb. Legszívesebben semmit sem tennék, csak élvezném minden percét. A hűség lágy rabságában élnék. Kívánom azt, hogy minden ember életében legalább egyszer legyen ennyire szerelmes, mint most én. És őt is szeressék ugyanennyire. Vele minden más, szebb, még a világ is másképp néz vissza ránk, ugyanolyan édesen, amennyire mi tesszük olykor. Szeretem hallgatni a szívdobbanásait, amikor mellettem alszik. Imádom, amikor oly nagyon átölel, úgy megszorongat, hogy majd szétroppanok. Az érintése véglegesen nélkülözhetetlen. Szédületes minden egyes porcikája. Olykor reszketek a vágytól. A drogom. Kell nekem!

Gyerekfejjel ilyeneket mondani, szenvedélyről eddig csak álmodni, a boldogságomat megcsókolni, kezét szorítani és az ajkába harapni. Lehetséges. És jó benne hinni, hogy lehet közös jövőnk.

Képgaléria: