(online kiadás – egyelőre)
Az újvidéki DreDDup 1997 óta borzolja rendületlenül a konzervatív rockerek idegrendszerét az industrial/rock/crossover/electro/dark/metal egyveleggel. A csapat vezetőjét sem kell félteni, Mihajlo Obrenovot, aki elhíresült a feltűnési viszketegségről árulkodó, hangzatosan provokatív kijelentéseiről és arroganciájáról. A zenekar tehát a tipikus utálod/szereted helyzetben van, de figyelemre méltó tény, hogy eddig hat lemezt, számos demót, minialbumot készítettek, és több saját szervezésű európai turnén is részt vettek.
Az I Dreamt of a Dragon tavaly decemberben jelent meg a zenekar Bandcamp-oldalán, a fizikai kiadást pedig a Miner Records vállalta magára, akárcsak az előző, 2012-ben megjelent Nautilus c. lemezükét. Ennek ellenére úgy fest a dolog, az együttműködés megszakadt valami kislányos hisztéria miatt a két fél között, természetesen a Facebookon, hogy senki se maradjon le a szájkaratéról!
Az új anyagról annyit lehetett előre sejteni az elejtett nyilatkozatokból, hogy egy kisebb változás fog következni az előző három lemez rideg, sötét és zaklatott világához képest. Nem kevesen gyanakodtak, hogy Mihajlo retródiszkóparti-lemezlovas tevékenysége nyomot fog hagyni a zenekaron, de megijedni azért nem kell, nem annyira súlyos a helyzet!
Az előző lemezekkel ellentétben, amelyek többnyire egységes, sötétségbe húzó világot képviseltek, az friss iparirock-anyag jóval vegyesebb, és kissé hullámzóbb színvonalú is, mint amit eddig megszokhattunk. A DreDDup-stílusjegyek továbbra is megmaradtak, de a szelősebb poptémák már az első, Fuck Me Like There’s No Tomorrow c. dalnál is megjelennek, és többé-kevésbé végig is vezetik a lemezt. Kissé két csoportba oszlanak a szerzemények, egyrészt ott vannak a hagyományosabbak, a banda olyan jellegzetes védjegyeivel, mint a tökig torzított gitár, elektrohangzás, Mihajlo szokásos, olykor hiphop-rapbe nyúló verzéi, súlyos belassulások, középtempó és ízléses zajaláfestés. Ilyen vonalon halad a már említetten kívül a Wet4vet, a dance-elemeket sem mellőző, de igen agresszív Pussy Control Panel, a menetelős Robots of Death, az elektro-goth felé húzó Cannibal Drive vagy a lemezzáró, súlyosan apokaliptikus hangulatú Wake Me When This World Dies.
A kísérletezősebb, szokatlanabb szerkezetű és dallamvilágú tételekből ezúttal is jutott. Néhány szerzemény, mint a They Live We Sleep, a TamTamTam komoly kihívást jelentettek számomra, de idővel ezekhez is hozzá lehet szokni, az utóbbi videója pedig még mindig nem csúszik le a torkomon. További érdekesség a Sadam and Eva, amelyben Mihajlo Csór Mártival (ex-Vrisak Generacije, ex-Zbogom Brus Li) énekel egy kissé bizarr duettet. Az Etika című szerzemény talán az egyik legszokatlanabb a lemezen, egyrészt mert szlovén nyelven énekel benne Dario Seravala a ljubljanai Borghesia zenekarból, másrészt ez képviseli talán leginkább az 1980-as évek elektro/goth vonalát.
A szövegek továbbra is társadalomkritikusak, provokatívak, amelyekben a (jó) utcai rap keménysége találkozik a Nine Inch Nails súlyosságával. Mihajlónak elege van a világból, a képmutatásból, és elég beteg meséken keresztül osztja meg ezeket a gondolatokat velünk.
Be kell vallanom, a lemez nagyon furán hatott először, és többszöri nekifutás kellett, hogy néhány groteszk ős-DreDDup-elem visszatérését megemésszem. Gondolok itt a pihent eszű váltásokra, amelyektől néha tényleg azt hittem, Marylin Manson-kiadásban hallgatok Sandrát vagy valami hasonló, 1980-as éveket idéző rágógumi romantic popot.
Mindent egybevetve ajánlom a lemezt mindenkinek, habár a régebbi rajongóknak, akárcsak nekem, meghökkentő lesz néhány új elem feltűnése. Akik viszont nem ismerik a bandát, azoknak ez kiváló alkalom az ismerkedéshez.
0 Hozzászólás
Szólj hozzá