21. rész - Arany pavilon

A következő kiotói állomásunk egy kimonó bolt volt. Nem nézelődni, vagy vásárolni tértünk be azonban, hanem kimonót szerettünk volna bérelni. Ahogy már említettem egy korábbi írásomban, Kiotó az ország ősi fővárosa, ahol még mindig él a hagyomány. A város szimbólummá vált az évek során, és mint ilyen, a japán identitás jelképe. És hogyan is lehetne autentikusabban végigjárni az ősi helyeket, mint a japánok hagyományos öltözetében, a kimonóban?! Az utóbbi években megszokottá vált, hogy az utcákon gyönyörű, díszes, csodálatos színekben pompázó kimonókat látni. Városszerte rengeteg japán és nem-japán turista rója az utcákat kimonóba öltözve. Nos, esetemben, akadt egy aprócska bökkenő. Én elég magas vagyok, a japánok viszont meglehetősen alacsonykák, az átlag japán nő nálam 15–20 centivel alacsonyabb... A japán barátaim felhívták előre az üzletet, és közölték, hogy jön velük egy meglehetősen magas külföldi is. A bolt tulajdonosa tehát felkészült: volt vagy három darab megfelelő méretű kimonó a többi ötven között... Nem sok választási lehetőségem volt, így végül az élénksárga és a sötétkék helyett a rózsaszín mellett döntöttem. Szerencsére nekem csak a hosszal volt problémám. A bolt tulajdonosai folyton arra panaszkodtak, hogy mostanában nagyon sok a kövér, nagydarab, külföldi nő, akik kimonót akarnak bérelni, de sehogy sem megy rájuk. Különösen az amerikaiakat szapulták. :)

Maga az öltözet felöltése külön procedúra, idős, japán nőkön kívül senkinek nem megy egyedül. Legalább három rétegből áll, de minél tehetősebb valaki, annál nagyobb a rétegek száma. A középkori Japánban a császárné 15 (!) rétegű, gyönyörű, nehéz, gazdagon díszített selyemkimonót hordott. Miután felkerült a középső réteg, mindenféle pamutpamacsokkal tömik ki az embert, hogy eltüntessék a test gömbölyű formáit. Japánban ugyanis a hagyományos szépségideál szerint a test legyen minél egyenesebb, és emlékeztessen egy csőre (!). 

Valószínűleg testalkatbeli különbségekből ered, hogy egy külföldinek soha nem áll olyan jól a kimonó, mint egy japánnak. Akárhányszor külföldi lányt látok kimonóban, elég erőltetettnek tűnik. Valószínűleg mi is olyannak tűntünk marokkói barátnőmmel. :) Szerencsére volt velünk egy japán lány, aki megmentette a helyzetet, rajta ugyanis gyönyörűen állt a ruha. :)

A kimonó és a különböző övek, zsinórok összeválogatása külön művészet. Egy kimonót többféleképpen lehet viselni, attól függően, hogy milyen övet teszünk rá. A több méter hosszú selyem öv formára kötése és a ruha rögzítése nagyon bonyolult. A formák száma szinte végtelen, vannak közöttük geometriai alakzatok, de virágokat, rovarokat, vagy éppen madarakat szimbolizáló formák is. Kicsit olyan ez, mint az origami, csak papír helyett egy nagyon hosszú, vastag selyemövvel.

A több mint egyórás készülődés után kiléptünk az utcára, és elindultunk az Arany pavilon felé. Azaz indultunk volna, ha a papucsban meg az iszonyúan szűk kimonóban tudtunk volna mozogni. Beletelt bizonyos időbe, mire sikerült megszoknom, hogyan kell apró lépésekkel, csoszogva járni, és még közben levegőt is venni, különös tekintettel a lépcsőkön történő le- és felfelé irányuló mozgásra. Mert ugye Kiotóban mindenhol hegy van. Az öv annyira szoros, hogy alig lehet benne levegőt kapni. Szinte egész nap nem ettünk semmit, néhány édességet leszámítva, tartva attól, hogy a hasunk már nem tud tovább tágulni.

Ettől függetlenül pompásan éreztük magunkat, amint a szentélyeket kimonóban végigcsoszogtuk, és még az éhséget sem éreztük a hasfalunkra nehezedő nyomás miatt. :)

Az Arany pavilon valóban arany. A háromszintes pavilon legalsó szintje tradicionális stílusban épült, fehérre van meszelve, és sötét színű fából készültek az ajtók és az ablakok, míg a két felső szint valódi arany lemezekkel van borítva. Az Arany pavilon csodálatosan szikrázott a délutáni napsütésben, és vetett tükörképet az előtte álló kis tóra. Ez a ragyogó szépségű templom teaháznak épült. Elképzeltük, milyen lehet ebben a csodálatos épületben teázni, és közben a vízre vetülő arany tükörképben és a tavat körülvevő kertben gyönyörködni. Sajnos az épületbe látogatók nem léphetnek be, így hát nem maradt más, mint hogy kívülről csodáljuk.

Az előző rész itt olvasható.

Képgaléria: