: Az Irodalmi Kaszinó hullámkavarói
Az Irodalmi Kaszinó hullámkavarói

Hullámok az állóvízben

: Az Irodalmi Kaszinó hullámkavarói
Az Irodalmi Kaszinó hullámkavarói

Fotó: www.facebook.com/Kishegyesi-Könyvtár

Szeptember 23-án és 25-én, a két nap közé egy szünnapot iktatva, tartották Kishegyesen a Hegyesi Literatúrát, amely a 44 évvel ezelőtt indult Csépe Imre Emléknapokból nőtte ki magát. Mint azt eddig is megszokhattuk igencsak nívós előadások zajlottak ezen a két napon, amelyek mindegyike az irodalombarátok nagy-nagy örömére az irodalom körül forgott. Kezdődött mindez a község általános iskolásainak szavalóversenyével, amelyen ez alkalommal Mirnics Zsuzsa és Németh István prózái hangzottak el.

Az Irodalmi Kaszinó elnevezésű programponton a Híd Kör fiataljai mutatkoztak be. Az egész apropója a Híd című folyóirat júliusi és augusztusi száma volt, amelyben kizárólag fiatal és öregedő fiatal, illetve fiatal öreg szépírók, kritikusok, tanulmányírók valamint fordítók szerepeltek. A három szerkesztő, Berényi Emőke, Sági Varga Kinga és Patócs László ismertette a két lapszám tartalmát. A bemutatáson negyven szerző neve hangzott el, a jelenlévők talán csak kapkodták a fejüket ennyi új és kevésbé új név hallatán. A közönség talán egy kicsit elbizonytalanodott, de a nevek nagy száma reménykeltő lehet, hisz minden valószínűség szerint ők lesznek azok, akik hullámokat kavarnak majd a vajdasági magyar irodalom állóvizét. A három szerkesztőn kívül, akik egyébként szerzőkként is szerepelnek a Hídban, jelen volt Gazsó Hargita, aki az irodalom és a muzeológia találkozási pontján lavírozott szubjektív hangvételű esszéjében, ami azonban azt is bebizonyította, hogy kitartó munkával sok mindent meg lehet valósítani, ugyanis Topolyán jelenleg is zajlik egy kiállítás Hargita szervezésében. Fehér Miklós prózaíróként debütált a júliusi Hídban, novellájának címe Remélem, holnap is bombáznak. Ez az írás a 99-es bombázások idejébe vezet vissza bennünket, és egy kisgyerek szemével láttatja az eseményeket, az áramszüneteket és a családi együttlétet. Benedek Miklós ezúttal Böndör Pál (Pal Bender?) szerbre fordított verseinek újramagyarosítására vállalkozott, bele sem gondolva tettének fordításelméleti alapjaiba és netalán következményeibe.

A pénteki napon került sor a kishegyesi prózaíró Csépe Imre emléktáblájának megkoszorúzására. Amit két irodalmi előadás követett. Faragó Kornélia Radikális Változás című előadása az első világháborút követő sajátságos migrációval foglalkozott. Azok az írók, költők, művelődésszervezők kerültek szóba, akik valami úton módon Vajdaságba jutottak, és itt próbálták korai Híd Körösök módjára felpezsdíteni a térség irodalmi életét, többé kevésbé sikeresen, hisz még ma is beszélhetünk vajdasági magyar irodalomról. Mission: complete. Ezenkívül szóba kerültek olyan figurák is, akik ugyan elmentek innen, de hosszabb-rövidebb ideig tartó bolyongás, világotlátás után visszatértek. Gerold László a több éve készülő új Vajdasági magyar irodalmi lexikonról beszélt. Talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy igencsak hálátlan feladat egy olyan lexikont készíteni, amely évről-évre érvényét veszti, évről-évre bővítésre szorul, mert az irodalom a már többször említett hullámzásnak és pezsgésnek köszönhetően folyamatosan változik, új nevek merülnek fel, új kiadványok jelennek meg, amelyek követése szinte lehetetlennek tűnik. Mindazonáltal nemcsak hálátlan, hanem mindenféleképpen egy izgalmas feladat is, hisz az irodalmi jelenségeket kell rendszerezni, és annak aki ezt szereti, annak talán ez a mennyország. És gondolom, Gerold tanár úr ezt szereti :)

Bukott angyal ablaka. Ezt a címet viselte az idén hetvenéves Maurits Ferenc kiállítása, amelynek megnyitójára a rendezvénysorozat utolsó aktusaként került sor, és amelyet Dancsó Andrea nyitott meg. Érdekes, ugyanez a címe a költő és képzőművész idén megjelent verseskötetének is, és minő meglepetés, ez nem a véletlen műve.

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Címoldal: Saša Montiljo
Ramaty Meteorológiai gyorstalpaló

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Jog az élethez – jog a halálhoz? Nem nagyon lehet azzal vitába szállni, hogy társadalmunkban az élet az egyik legfontosabb érték.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Nem tudok semmit a metálról Fesztiválos interjú a brit Anathema zenekarral

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„Amíg meleg a vas, addig kell ütni” A Szabadkai Népszínház sokoldalú színésznője a lehetőségből sikert formál

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Az Irodalmi Kaszinó hullámkavarói
Hullámok az állóvízben Szeptember 23-án és 25-én, a két nap közé egy szünnapot iktatva, tartották Kishegyesen a Hegyesi ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Cseresznyevirágzáskor
Levelek Japánból 22. 22. rész - Nara, a legelső főváros

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Pózolj gyerekkel! sorozatunk következő része
Egy au pair naplójából Tudok én is Garfield lenni

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Saša és Buddha
Sporhetsztori 11. Tizenegyedik rész – Az omlett, a padlizsán és Montiljo

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Az ajtón belépve
Újdonságokkal vár a Művészklub! Vezetőségváltás, felfrissített beltér, pénztárcabarát árak. Látogass el az újvidéki Művészklubba ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Művészetek, kávé és bor A szabadkai kulturális élet az utóbbi időben egyre mozgalmasabb, ehhez pedig nagyban hozzájárul a...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Ember a fellegvárban
Marrakesh Acid City Oasis Festival 2015

0 Hozzászólás | Bővebben +
Vajdasági est október 7-20. Szemezgetés vajdasági műsorbeharangozókból

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Szarka Ákos
230! Bácsfeketehegyen három napos rendezvénysorozattal emlékeztek meg a falu újratelepítésének 230. év...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Tóth Ferenc 75 A Topolyai Múzeumban nemrég zárult A népballada útja Topolyára című kiállítás

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Aki választ: Miskolci Renátó A nevem Miskolci Renátó. 1989. december 20-án láttam meg a napvilágot Szabadkán.

0 Hozzászólás | Bővebben +
RaggAti:
Karambol Oromból Az első Malom Slam - regionális slam poetry verseny első díjas alkotása.

0 Hozzászólás | Bővebben +