:

Művészetek, kávé és bor

:

Fotó: Dancsó Andrea

A szabadkai kulturális élet az utóbbi időben egyre mozgalmasabb, ehhez pedig nagyban hozzájárul a Klein House művészeti galéria, mely hamarosan kávézóként és borozóként is funkcionál majd. Szeptember 17-étől Dragan Mamužić kiállítása látható a kortárs galériában.

Az autodidakta művész Rijékán, illetve Szabadkán él és dolgozik, ezen a kiállításán pedig a 2000 és 2003 között készült festményeinek és grafikáinak a reprodukcióból tekinthető meg egy kisebb válogatás. A vegyes technikával készült absztrakt képeken a meleg színek, főleg a narancssárga árnyalatai uralkodnak, de a sötét, borongós fekete is kiegészíti azokat, mintegy kontrasztként. A szálazott ecsetvonások, sötét foltok vagy a faágakra emlékeztető festékelfolyások sokszor absztrakt tájképeket rajzolnak ki, de a művész ugyanúgy vászonra vet elvont fogalmakat is. Legtöbb képén a színekből nyert impulzusok dominálnak, ám akadnak egészen lágy, színtelen festmények is, melyek minimalista jellegükkel hatnak a befogadóra, némelyik pedig egészen sötét, zaklatott ritmusú vonalakból áll. Az alkotások elsősorban valamilyen hangulat reprezentációi, közvetítői. Dragan Mamužić egy Nietzsche-idézettel ajánlja grafikáit az érdeklődőknek: „A művészet azért van, hogy ne pusztuljunk bele az igazságba.” Valóban: a művészete nem „rámenős”, nem akar igazságot tenni, inkább kellemességével vonja magára a figyelmet, mindazonáltal erős hatást tesz a nézőre, hiszen minden vonása halvány nyugtalanság benyomását is kelti.

Gyulai Zsolttal, a Klein House egyik tulajdonosával beszélgettünk a klub működéséről, és a kortárs művészet jelenlétének fontosságáról egy város életében.

Klein House

Gyulai Zsolt

Mi a Klein House koncepciója? Milyen tervekkel nyílt meg a galéria?

A koncepció az, hogy egy kortárs galériát és egy kisebb kulturális találkozóhelyet hozzunk létre, mivel a városban sajnos beszűkült a művészet megjelenési lehetősége. Természetesen vannak helyek, a Dr. Vinko Perčić Galéria, a városi galéria, a Magyar Ház, valamint a Városháza alatti galéria, ahol ritkán ugyan, de szoktak kiállításokat szervezni, ezek az események viszont nem elég lazák. Arra gondoltunk, hogy keresünk a városban egy helyet, amelynek valamilyen kötetlenebb művészeti klub hangulata lehetne. Sokáig kerestük, és végül az év elején sikerült megtalálni ezt a Strossmayer utcai helyiséget, amely tökéletesnek tűnt a terveink megvalósítására. A cél az, hogy minél több kulturális esemény legyen a házban, az indulás óta most volt a 13. rendezvényünk, plusz a Múzeumok Éjszakája keretein belül szervezett art vásár, meg egyéb kerekasztal-beszélgetések is. Nemcsak művészetet akarunk, hanem szeretnénk szót ejteni olyan társadalmi problémákról, amelyek érdekelhetik a város lakóit. Az eddigi civil tevékenységünket is szeretnénk itt folytatni, a város védelmét és a kulturális örökségünk népszerűsítését, alapítói vagyunk a Mosolyogj Szabadkára! mozgalomnak és az Authentic Vojvodina egyesületnek is.

Kelin House

Ha kortárs galériáról van szó, elsősorban a fiatal közönséget célozzátok meg? Kik a Klein House célközönsége?

Nincs konkrét célközönség. Az elsődleges célunk, hogy generációktól függetlenül a szabadkaiak kedvelt közösségi tere legyen. Tehát a legfiatalabbak és a legidősebbek felé is nyitottak vagyunk. A lényeg az, hogy szeretnénk létrehozni egy olyan közéleti kávéházat, amely egy igazi szabadkai találkozóhellyé válhat. Művészetek, kávé és bor. Kiváló borkínálattal várjuk a művészetet kedvelőket, mert szeretnénk párhuzamosan a borkultúrát is valamilyen szinten fejleszteni a városban. Úgy gondoljuk, hogy a kortárs művészet és a borfogyasztás valahol párhuzamosan létezik. Ugyanúgy, ahogy az irodalom is. Tehát a kortárs művészeteken belül nemcsak a festészetre, a képzőművészetre építünk, hanem irodalmat is szeretnénk itt látni, akár kisebb színházi előadást, performance-okat és zenét is.

Klein House

Mi alapján választjátok ki a művészeket? A közeljövőben milyen kiállításokat láthatunk?

Egyrészt lehet nálunk jelentkezni, akár egy kiállítási anyaggal, vagy egyéb kulturális manifesztummal, de mi is keressük azokat, akik méltók lehetnek a hely szelleméhez. A Klein Housnak van egy csapata, többféle szemszögből, közösen döntjük el, ki az, akit érdemesnek találunk arra, hogy megjelenjen nálunk, ki az, akivel együtt szeretnénk dolgozni, gondolkodni. Jelenleg egy szabadkai képzőművész alkotásai láthatóak nálunk, de hamarosan nálunk lesz kiállítása a Híd Kör Art művészeti társaságnak is. Az év végéig 4-5 kiállítást tervezünk még. A pontos beosztást most egyeztetjük a művészekkel.

Klein House

Milyen bor- és sörkülönlegességekkel várjátok a vendégeket?

Terveink szerint megtalálható lesz nálunk a környék minőségi borkínálata, illetve a szerémségi és egyéb szerbiai borok is. Az indulásnál várhatóan 120–130 féle bor lesz kapható, kóstolható. Sörben egy egészen forradalmi akcióra készülünk, csapolt, kézműves sörben gondolkodunk, ez Szabadkán még egy ismeretlen fogalom. Ami nagyon fontos, hogy jól ismerjük a borokat, azaz nemcsak kitölteni szeretnénk a bort a poharakba, de szeretnénk egy kicsit be is mutatni azt a vendégeknek. Havi rendszerességgel lesz nálunk zártkörű borkóstoló is.

Klein House

Viszonylag fiatal galériáról van szó, hiszen az idén áprilisban nyitottatok. Az eddig eltelt fél év alatt mennyire valósultak meg azok a célok, elvárások, amelyekkel indultatok?

A művészeti tartalommal és az eddigi eseményekkel nagyon elégedettek vagyunk, az elvárásainknak és a terveinknek teljesen megfelel, egyedül a napi vendéglátó tartalmat szerettük volna előbb megnyitni, de sajnos Szerbia nem egy vállalkozóbarát ország, elég bonyolult egy kávézót indítani, és elég szigorú feltételeknek kell megfelelni, hogy egy ilyen üzletet üzemeltessen az ember. Szerencsére ezek a feltételek most már rendben vannak, és reményeink szerint október közepén meg tudjuk nyitni a helyet, amely minden valószínűség szerint Szabadka üdítő újdonsága lesz.

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Címoldal: Saša Montiljo
Ramaty Meteorológiai gyorstalpaló

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Jog az élethez – jog a halálhoz? Nem nagyon lehet azzal vitába szállni, hogy társadalmunkban az élet az egyik legfontosabb érték.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Nem tudok semmit a metálról Fesztiválos interjú a brit Anathema zenekarral

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„Amíg meleg a vas, addig kell ütni” A Szabadkai Népszínház sokoldalú színésznője a lehetőségből sikert formál

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Az Irodalmi Kaszinó hullámkavarói
Hullámok az állóvízben Szeptember 23-án és 25-én, a két nap közé egy szünnapot iktatva, tartották Kishegyesen a Hegyesi ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Cseresznyevirágzáskor
Levelek Japánból 22. 22. rész - Nara, a legelső főváros

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Pózolj gyerekkel! sorozatunk következő része
Egy au pair naplójából Tudok én is Garfield lenni

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Saša és Buddha
Sporhetsztori 11. Tizenegyedik rész – Az omlett, a padlizsán és Montiljo

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Az ajtón belépve
Újdonságokkal vár a Művészklub! Vezetőségváltás, felfrissített beltér, pénztárcabarát árak. Látogass el az újvidéki Művészklubba ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Művészetek, kávé és bor A szabadkai kulturális élet az utóbbi időben egyre mozgalmasabb, ehhez pedig nagyban hozzájárul a...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Ember a fellegvárban
Marrakesh Acid City Oasis Festival 2015

0 Hozzászólás | Bővebben +
Vajdasági est október 7-20. Szemezgetés vajdasági műsorbeharangozókból

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Szarka Ákos
230! Bácsfeketehegyen három napos rendezvénysorozattal emlékeztek meg a falu újratelepítésének 230. év...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Tóth Ferenc 75 A Topolyai Múzeumban nemrég zárult A népballada útja Topolyára című kiállítás

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Aki választ: Miskolci Renátó A nevem Miskolci Renátó. 1989. december 20-án láttam meg a napvilágot Szabadkán.

0 Hozzászólás | Bővebben +
RaggAti:
Karambol Oromból Az első Malom Slam - regionális slam poetry verseny első díjas alkotása.

0 Hozzászólás | Bővebben +