DAY 48: HÚSVÉT AZ EGYETEMEN

Kint csodásan süt a nap, sugarai bejárják a szobát, kellemetlen hangulatot teremtve a tanuláshoz. Senki sem akar napos és meleg időben a fülledt szobában gubbasztani, és tanulni. Van egy másik opció is, ahogyan kinyújtóztathatom egy kicsit a végtagjaimat. Látogassuk meg az egyetemet...

Nem akármilyen tavaszi napon, hanem éppen nagycsütörtökön ballagok az egyetem felé. Az egyetemistáknak idén is elmarad a tavaszi szünet. A vasútállomás tele van utasokkal, a fiatalok nagy része haza készül az ünnepek alkalmából. A város lassan kiürül, csend van az általános iskolák környékén, és már a középiskolák is becsukták kapuikat egy rövid időre. És ekkor jövök csak rá, hogy ebben az országban, ahol annyira szeret ünnepelni a nép, hogy ha szombatra esik a május elseje, még a hétfő is szabadnapnak számít, az egyetemistáknak nem jár ki ez a luxus. Az általános és a középiskolákban húsvét táján már csütörtökön véget ér a tanítás, csak az egyetemisták lógnak még a kampuszon. Nem azért, mert tényleg szép a kampusz és direkt jólesik egy fa árnyékában ücsörögni a meleg tavaszi napon. Mindenkinek előadása van. És nagypénteken is lesz.

Engem személy szerint az sem lepne meg, ha éppen valamilyen ünnepnapra esne a vizsga vagy valamilyen életbevágóan fontos előadás. Nem vagyok biztos benne, hogy ezúttal az egyetemet, vagyis pontosabban a Jogi Kart vagy inkább ezt az áldott országot kell szidni.

Jó tanuló módjára sétálok el az egyetemig, és végig az a nap jár az eszemben, amikor karácsony reggelén mentem előadásra, mert hát kellett az aláírás. Idővel az ember megtanulja, hogy az egyetemen nem lehet beteg, lassan pedig majd az ünnepekről is letesz, a napi három étkezéssel együtt.

DAY 49: SOSEM UNALMAS

Azt sem gondoltam volna, hogy egy nap majd csuromvizesen ülöm végig a gyakorlatot. Sosem vártam jobban az előadás végét, mint azon a napon, amikor a nadrágom, a felsőm, a székem, a táskám és mindenem vizes volt. Egy dolog megázni. Elég gyakran megtörténik az emberrel, minden második esős napon. De teljesen más dolog az, amikor egy régi kolléga a tettes.

Kivételesen nem a megszokott helyemre ültem, hanem pár sorral arrébb, a terem másik felében. Ott állt a nyitott vizesüveg az asztalon, esélyem sem volt még inni belőle. Az előttem ülő izgága kolléga meg nagyon nyújtózkodott. Éppen valamit oda akart adni a mellettem ülő személynek, s ennek persze az lett a vége, hogy fellökte az üveget. Véletlenül... Az egész egy szempillantás alatt történt.

Feldőlt az üveg, én felugrottam, a mellettem ülő felsikoltott, a kedves kolléga meg még csak fel sem fogta, hogy mit tett. Igaz, hogy mosolyogva néztem rá, amikor bocsánatot kért, de abban a pillanatban le akartam lőni, próbáltam meggyilkolni a tekintetemmel. Büntetőjogon éppen azt terveztem, hogy hogyan húzzam karóba. Hiába a halom papírzsebkendő, és még vagy ezer bocsánatkérés. A székem csuromvizes volt, hiába törölgettem. A fa gyorsabban itta a vizet, mint kutya egy hosszú séta után. Garantáltan vizes lettem minden oldalról.

Igaz, hogy az üvegből majdhogynem csak pár korty hiányzott, de meg kell vallani, jó nagy kortyok lehettek. Két órán át vártam azt a pillanatot, amikor végre száraznak titulálhattam a nadrágom. A kolléga meg azt hitte, hogy új vagyok. Mivel eddig a terem másik felében ültem, még sosem látott. Öt perccel később viszont már azért fordult meg, hogy ellenőrizze, jól emlékszik-e a nevemre és a vezetéknevemre. Kár, hogy nem írhatok ki beutalót a pszichiátriára. Vele együtt talán nekem is elkelne egy beszélgetés egy pszichomókussal. De vizes nadrágban csücsülni két órát egy kicsit sem jó szórakozás.