Idén nyáron voltam először az évente kétszer, júniusban és októberben megrendezésre kerülő Margó Irodalmi Fesztiválon, ahol az irodalom közösségi élménnyé válhat, és ahol az író és az olvasó, az olvasó és az olvasó egymásra találhat, inspirációt gyűjthet, tapasztalatokat oszthat meg, és beszerezheti a még idén elolvasni kívánt könyveket. A többnapos rendezvényt esténként jó koncertek és jó fröccs koronázza meg. A júniusi rendezvény után, mivel nagy hedonistának és nagy könyvmolynak tartom magam, úgy döntöttem, én ezt a bulit többet ki nem hagyom, az ünnepekhez, a húsvét, a karácsony, a szülinap, a káemvé mellé beírom a Google-naptárba a Margót is, hadd lássa a nagy testvér az irodalmat, ha már mindent lát.
Október 18-án, a Várkert Bazárban mutatta be a Margón Szentesi Éva az új könyvét, telt házzal és olyan sikerrel, hogy elfogyott a rendezvényre hozott összes példány, és a szervezőknek a dedikálásra már újabb adagot kellett hozniuk.
Szentesi első kötetében őszintén és tabuk nélkül beszél arról, hogyan győzte le a méhnyakrákot és hogyan lett rákellenes aktivista, a második kötete, a Kardos Margit disszidál novelláskötet, most pedig a Pedig olyan szépen éltek esetében regényírásra adta a fejét az a nő, akitől én még annó gimnazista koromban, amikor őt még elsőkötetesként jegyezték, hatalmas bátorságot tanultam, ő pedig szerintem nagyon sok nő számára példakép lett.
A főszereplő, Nyilánszki Mari a regény kezdetekor hétéves, az utolsó fejezetben pedig harmincegy. Az ő életén keresztül tudjuk végigkövetni, hogy milyen felnőtt lesz egy olyan gyerekből, aki szeretet nélküli környezetben nő fel. Mari apja alkoholista, veri őt is és az anyját is, egyedül az öccsét szereti, csak vele kedves, őt sose bántja, édességet, csokit is csak a kisfiú kaphat otthon, mert egy lány legyen szép, egy csúnya még annyira sem való semmire, mint egy szép lány.
„Szerintem meg az öcsém nem azért rendes gyerek, mert megeszik mindent, hanem egész egyszerűen csak azért, mert ő fiúnak született, és azt már észrevettem, hogy az életben a dolgok nem teljesen igazságosan vannak elrendezve, pláne, ha a lányokról van szó.”
A kislánynak egyetlen támasza ebben a helyzetben az édesanyja lehetne, de ő soha nem dicséri meg, soha egy jó szót nem szól hozzá, nem törődik vele, nem szereti, az apjával való rossz házasságot és a verés fájdalmait szeretők karjaiban próbálja csillapítani. Mari orra alá pedig az élet nagyon odadörgöli, hogy milyen szeretetben és jólétben felnőni, a szomszéd lány, Krusóczki Brigi szép házban lakik, a szülei jól keresnek, az anyukája a legjobb barátnője, rengeteg Barbija van, és iskolakezdésre külön bevásárlólistát írhat.
Egy ilyen kislány, mint amilyen Mari, mivel soha nem tapasztalta a szeretetet és a törődést, nem képes intimitásra, nem képes ő sem szeretni senkit.
„Kétnapos a gyerek. Kétnapos a gátmetszésem, kétnapos a csípőm fájdalma, kétnapos a mellbimbóm folyamatos sajgása, két napja nem bírok leülni rendesen. Viszont két napja vagyok boldog anya. Azt mondom mindenkinek, hogy nincs ennél csodálatosabb dolog a földön… De én nem érzek semmit igazából… Mátéval persze madarat lehet fogatni. Halálosan szerelmes a gyerekbe. Másról se bír beszélni, nekem meg egy kicsit elegem van már belőle. Mondjuk, nem neki volt gátmetszése, és nem őt kellett összevarrni, miután kibújt a gyerek.”
Később pedig bekerül a legmagasabb társadalmi körökbe, de ott sem érzi jól magát, hiszen a komfort- és biztonságérzetet sem tapasztalta soha.
„Friss narancslét is kérünk, meg laktózmentes tejet. Zoli érzékeny rá, ezért átszoktam én is erre, nekem olyan mindegy, melyiket iszom, szerintem pont ugyanolyan ízre, mint a sima laktózos... Kaptam én is egy Chanel boybaget, de nem a kicsit, hanem a medium size-t. Úgy állnak az asztalokon ezek a drága táskák, mint a boldog élet hirdetőfelületei: »Nesztek, nekem van pénzem erre, nekem ilyesmire is telik, szóval én boldog vagyok.« Minél nagyobb a táska, annál boldogabbak itt a nők. Minél jobban kipakolják, annál nyugodtabban ülnek.”
Szentesi közérthetően, egyszerű, de mégis lehengerlően pimasz és odamondó, nem finomkodó stílusban foglalkozik fontos és aktuális problémákkal. Próbálja felhívni a figyelmet arra, hogy egy emberről alkotott képnek sokkal árnyaltabbnak kellene lennie annál, mint amit első ránézésre alkotunk. Nyilván nem lehet életünk végéig olyan dolgok mögé bújni, hogy „azért vagyok ilyen, mert az anyám is egy bunkó volt”, de egy személyiség okkal alakult olyanná, amilyen, és abból, ha akar, továbbfejlődhet. Ha ezt az üzenetet sikerül beépíteni ítéletalkotásaink folyamatába, a könyv szerintem már elérte a kívánt hatást.
0 Hozzászólás
Szólj hozzá