Berta Csongort színészként ismerjük, van viszont egy másik izgalmas és feltörekvő oldala is, a rapperkedés. Ennek kapcsán beszélgettünk a fiatal művésszel, művésznevén Bongorral, aki legszívesebben egész nap zenét és szöveget írna.

Mikor szeretted meg a rapet, és miért kötődsz ehhez a zenei műfajhoz?

– Amikor kijött egy új Eminem-klip, az valamiért mindig olyan karácsony érzést idézett elő bennem, plusz az egész rap életérzésben volt valami, ami segített megküzdeni a dolgokkal. Ez olyan, mint amikor gyerekkorodban elképzeled, hogy te vagy a Pókember, és mindenkit lezúzhatsz. Az a vicc az egészben, hogy működik. Nem a szó szoros értelmében, de egyszerre csak azt veszi észre az ember, hogy ha többen jönnek vele szembe, nem megy át az út másik oldalára, vagy nem kér elnézést, ha a lábára lépnek. Talán pont ezért kötődtem így a raphez: „It made me feel tough when I wasn’t.” (Eminem: Kamikaze) Bólogattunk az unokatesómmal a veretes észak-amerikai ritmusokra – persze akkor még egy árva szót nem értettünk a szövegekből, de erősnek és vagánynak éreztük magunkat. Érdekes, hogy amikor komolyabban elkezdtem foglalkozni a rappel, hasonló érzés kerített hatalmába, úgy éreztem, hogy egy nagyon hosszú körpálya után visszataláltam ahhoz a csibész énemhez, akit valahol útközben elvesztettem.

Mikor kezdtél el komolyabban foglalkozni vele?

– Lényegében már 12 éves korom óta egészen komolyan foglalkozom vele. Elszántan nyomtam otthon a fürdőszobában a dezodoros flakonba, vagy ami a kezem ügyébe került. Én voltam az a srác, akiről mindenki tudta, hogy raperforma, csak éppen zenéim nem voltak. Aztán jött az első szerelem és az első szerelmes szám. Majd az első szerelmi csalódás. És az első szerelmes szám az első szerelmi csalódásról. Ebből a korszakból (amit én csak úgy hívok, hogy „Nyöszörgéseim”) maradt fenn két zene, amik ott keringenek a YouTube-on, de a címüket nem árulom el, mert nem tudom levenni őket, viszont bárki megzsarolhatna velük. Aztán a személyiségem és az ízlésem alakulásában leginkább a színiakadémia játszott közre. Ott értettem meg azt is, hogy a kreativitás és az ihlet számomra inkább technikai kérdés. Tehát ha eleget foglalkozom valamivel, és nem spórolok a befektetett energiával, akkor előbb vagy utóbb meglesz a dolog gyümölcse. Valahol az akadémia végén lángolt fel bennem ismét a rapzenében való alkotás vágya. Úgy rémlik, mintha nem a szabad akaratomból történt volna mindez, mintha időzített parancsszavak aktiválódtak volna a gyerekkoromból, amik szóltak, hogy „most!”, és onnantól nem volt megállás. Ekkor pattant ki a fejemből, hogy milyen vagány lenne, ha úgy rappelnék, hogy különböző karaktereket szólaltatok meg. Mint kiderült, nagyon hálás dolog volt rapperként kilépni ebből a megszokott éncentrikus perspektívából, segített ugyanis abban, hogy olyan témákat dolgozzak fel, amik foglalkoztatnak, de az én nézőpontomból nem találtam rajtuk fogást.

Színjátszásból rappelés. Maradt a színpad, de azért van némi váltás. Erre szükséged volt, vagy így alakult?

– Igen, úgy érzem, hogy nagy szükségem van/volt egy ilyen váltásra. Örömteli érzés, amikor az ember rájön, hogy van saját ízlése. A színházban pedig legtöbbször más ízlésének kell megfelelni. Az utóbbi időben mindig arról álmodoztam, hogy bárcsak 0-tól 24-ig a négy fal között zenét és szöveget írhatnék a saját dolgaimhoz, de aki színházban dolgozik, az tudja, hogy erre csak délután kettőtől hatig, illetve este 10 után van lehetőség. Őszintén szólva, szeretnék kilépni ebből a munkaidőből.

Te írod a dalaidat? Milyen témák foglalkoztatnak leginkább?

– Szerintem az foglalkoztat, ami a legtöbb embert. Mitől lehet boldog egy élet, vagy hogyan lehet nem szenvedni hülyeségek miatt? Azt a játékot játsszuk ugyanis nap mint nap, percről percre, hogy elég okot keresünk arra, hogy miért kellene boldognak lennünk, de ebben a keresésben mindig találunk elég okot arra is, hogy most miért nem lehetünk azok. Azért, hogy ne szenvedjek, kellemes történeteket találok ki magamról, hogy ellensúlyozzak olyan kellemetlen történeteket, amiket szintén én találtam ki magamnak, magamról. Mert ezek a történetek legtöbbször semmilyen kapcsolatban nincsenek a valósággal. Ezek a kreált sztorik az elmékben, ezek a pszichológiai oszcillátorok az én témáim. Tudom, hogy lehetséges felesleges dolgokkal foglalkozni, helytelen dolgokra vágyni vagy alaptalan dolgoktól félni, úgy, hogy mindeközben nem tudjuk, hogy mi felesleges, helytelen vagy alaptalan. Egy kicsit küldetésemként tűztem ki lefejteni ezeket a rétegeket és folyamatosan keresni, hogy engem mi gátol a tisztánlátásban. Na, ezeket a tapasztalásokat szeretném megosztani a zenéimben másokkal, hátha valaki tud belőle profitálni.

Elkezdted Budapest meghódítását, és hamarosan Zentán is fellépsz. Utána hol láthat és hallhat téged a közönség?

– Igen, ami eddig biztos: november 10-én Zenta (Zen), december 14-én Budapest (Auróra), illetve másnap, 15-én Szabadka (Cortex). És még annyit elárulhatok, hogy a közelmúltban egy klipet is forgattunk, jelenleg az utómunka fázisában van. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy Kovács Ákos rendező és operatőr, illetve gyerekkori cimborám, magára vállalta a Bongor-projekt menedzselését, így teljes mértékben az alkotói munkára fókuszálhatok. Többek között a klip is neki köszönhetően jön létre.

Hivatalos facebook-esemény

Képgaléria: