Középiskolások Művészeti Vetélkedője 2021. Vers, 3. hely

Fordított betűhalmaz

Fejjel lefelé lapozom a napi híreket

belelapozva magam a papír száraz magányába.

Címlapon szereplő összefirkált arc lettem én is, és most egy napra ott heverhetek a nagyi asztala alatt.

Gondolom, papíron kényelmesebb lógni, mint itt

de sebaj, a bőr itt is-ott is gyűrődik

az idő meg relatív tépelődés

szóval nekik mindegy, hogy éppen papíron lógatod magad, vagy a valóság akaszt-e fel.

Bele kéne már dögölni ebbe a fordított betűhalmazba

leírni, hogy vége, majd vesszővel folytatni aposztrófként

szánalmas önhitegetésképp

self portrait firkálni az újságra

és felvenni egy rajzolt identitást:

ez az, ami sosem ment igazából

pedig rajzolni tudok én

csak fejjel lefelé öltözködöm.

Igazán kötődni

Abba kellene már hagyni ezt is.

Úgy értem, véget vetni a tépelődésnek.

Persze az ilyet jobb minél gyorsabban.

Szóval hirtelen letépni, ne tartson sokáig.

Néha belegondolok, és remélem, csak a jóra fogsz emlékezni majd.

Meg, hogy őszinte legyek – mert mindig az voltam –, szóval, hogy fáj.

De csak most, meg még egy darabig

és hogy nyomot hagy, de olyat, ami szép.

Tehát neked nem kívánok semmi jót, túl közel vagy még ahhoz – én pedig túl éretlen –, de annak, aki leszel majd, távol mindentől, ami én,

egy szép nyomot kívánok.

Amiből azért kiolvasható lesz a hirtelenség, és némi megbánás.

Látod, ez az ami, ami nekem sosem ment:

a hirtelenség

hiszen próbálom minél tovább elhúzni még ezt a verset is

itt tépelődöm ezek között a sorok között,

kapaszkodva valamibe, ami általam lett, mégis téged közvetít azt hiszem, ezt jelenti igazán kötődni.

Szüntelen

Hogy szeretem a szobámba beszűrődő poros napfényt

van amikor jobban, mint bármi mást. Fekszem. Csak én vagyok, a padló és a napfény.

Kivonulás a szobából és leereszkedés a gyökerekhez, ez történik most, szüntelen.

Nem valami izgalmas, talán felesleges is.

Igen, ez az:

próbálom feleslegesen eltölteni az időt

egyszer és mindenkorra.