Idén is ott voltunk a Fekete Zaj Fesztiválon a Mátrában

Végre teljes értékű rendezvényen vehettünk részt a Mátra-Sástó kempingben. Senkitől sem kértek védettségi igazolványt, szabadon jártunk-keltünk, és még külföldi fellépőket is láthattunk szép számban. Továbbra is dübörög a Fekete Zaj Fesztivál!

Egy kerek rendezvényt kaptak az idei Zaj-látogatók, amelyen szinte minden műfaj képviselte magát. Ez valakinek jó, valakinek kevésbé. Annak a két középkorú darkernek biztos nem, akik az utolsó napon az összepakoláskor arra panaszkodtak, hogy ők egy metál fesztiválra jöttek, holott inkább Christian Death-re kellett volna menni (ami pár nappal később került megrendezésre Budapesten). Habár az említett bandát nagy öröm lett volna látni, beértük azzal, ami volt, és mindenki talált magának szórakozást. Részünkről, az első szerdai nap mindent vitt, a többi pedig amolyan elnyújtott jó kis after buli volt. Na, de nézzük sorjában!

KILÁTHATUNK A ZAJBÓL

Becsléseink alapján idén több látogató volt, mint a korábbi években (leszámítva a tavalyi év utolsó napját, amikor színpadra lépett az egyszeri alkalomra szóló Mezolit produkció Thy Catafalque dalokkal). A rendezvény sok szempontból egyet előre lépett, az utóbbi koronavírus sújtotta két évéhez képest mindenképp.

Koncerteket ismét öt helyszínen hallgathattunk. A nagyszínpadnak számító Fanyűvő maradt a szokásos helyén, a kisebb 1–3 fős produkcióknak helyet biztosító Delta színpad továbbra is ezzel szemben foglal helyet (ahogyan az utóbbi két évben is). Az Osztálykirándulás színpadot, valamint a Kacsatóniát sem mozdították el (habár az utóbbit körül ölelő Sástóban az aszály miatt csak mutatóban volt víz), a Lúdvérc színpad viszont nem jött vissza, illetve talán átalakult. Ebből lett a Kilátó helyszín, ahol két napon át nézhettünk 2-2 fellépést.
A legnagyobb fejlesztésen tehát a kemping területén kívül eső rész esett át, amit nagyon hangulatosra csináltak meg. Az erdei ösvényeken jól megszerkesztett képkiállítást láthattunk, kipróbálhattuk hangunkat a mikrofonba, a Sástó kilátót szépen kivilágították, és ez elé került az újabb színpad is.

Ami a napközben zajló off programokat illeti, mégis volt Zaj-túra, izgalmas beszélgetések zenészekkel, művészekkel, irodalom és hangulatos felolvasások, Fekete játszóház, Malter filmfesztivál stb. Tehát nem lehet panasz a napközbeni programokra, lehetett szórakozni, nyugis körülmények között is.

KIK ZAJONGTAK?

Részemről a rendezvény legkiemelkedőbb fellépését az általam többször is látott angliai Godflesh nyújtotta, ami egy igazán nyomorult zene, nyomorult lelkektől, nyomorult lelkeknek. Hideg és mélyről feltörő kétségbeesés, amit hangokká és ritmussá alakítanak. Egyáltalán nem felületes hallgatásra való lelki apokalipszis. Szintén ezen a napon lépett fel a Melt Banana Japánból, ami alaposan megosztotta a véleményeket, mert ez ismét csak egy igen szélsőséges produkció. Én ekkor inkább a Nulladik Változat koncertjére lötyögtem egyet, ami nekem nyújtott annyit, mint a színpadi produkció a banánrajongóknak. Az Oranssi Pazuzu nálam szintén betalált, akárcsak az első nap éjszakáját záró Sunnata, amely a Pink Floyd alapú muzsikából fokozatosan csinált csodát. Ez mindenképpen az egyik legjobban kitalált fellépés volt.

Minden napra jutott egy-egy zenei csoda, meglepetés, ugyanakkor csalódás is. Idén nem volt VHK, aminek szerintem senki sem örült. A Sear Bliss idei fellépése pedig számomra halvány volt. Ennek pontos okát egyébként én sem értem. Szégyenben persze nem maradtak, de nálam ez alkalommal valamiért nem működött. Az izlandi Kaelan Mikla fellépésével szemben valószínűleg túl nagyok voltak az elvárásaim. Nem mondom, hogy kifejezetten gyenge volt, de nekem mindenképpen kevés. Ha túlzásokba esően gonoszkodó akarok lenni, akkor azt mondom, minden jó volt, ami felvételről ment, amit pedig a lányok hozzátettek, az javításra szorul. Valószínűleg a stúdiófelvételek túlzott ismerete rontott bele nálam az összképbe. Nem temettem őket el, de legközelebb lejjebb rakom a lécet.
A Vulture Industries olyan banda, amit otthon nem hallgatnék, élőben viszont nagyon helyén volt ez az metál-avantgarde produkció. A második nap csúcspontja nekem Lili Refrain fellépés volt. Az egyszem olasz lány nagyon ügyesen kezeli a loop pedálokat, a hangszereket, van plusz a hangjában, és ezt ki is tudja adni. Ami a fellépést illeti, igazán ért a közönség nyelvén, ittuk szavait, dalait, mozdulatait. Csoda volt.

Szerencsére nagyon kellemesen meglepődtem a She Past Away koncertjén. Őket egy hónappal láttam korábban egy másik fesztiválon, ahol igencsak halovány és unalmas produkciót hoztak össze. Ezúttal úgy éreztem, minden a helyén volt, és a muzsikájuk igen kellemesen szólt a nyári éjszakában. Az őket követő Lazarvs akkora kultikus státusznak örvend Magyarországon, hogy olyan érzésem van, mintha csak dicsérni lehetne őket. Ennek ellenére szerintem elég középszerű és ötlettelen „second hand” zenét játszanak, amellett, hogy minden tekintetben teljesen profi, már-már világszínvonalú az a produkció, amit csinálnak

A pénteki nap királyi trónjáért nálam ketten is ringbe szálltak. Az egyik a Barbears fellépés volt, ami igazán szívből jövő, sallangmentes, eltalált, kőkemény rock volt. Rájuk is rá húzhatnám az ötlettelen jelzőt, mert nem műfaj-megújításról van szó, de a koncert mégis nagyon működött. A másik nyertes a részben felvidéki Shallov, ami tényleg szó nélkül hagyott. Ők is teljes beleéléssel tudták játszani a nem túl barátságos muzsikát. Látszik rajtuk, ezt ők megélik, és nem csak lejátsszák. Szó szerint összecsináltam magam a koncertjüktől. Ilyen fellépés után mindenkinek van kedve muzsikálni, és mindennek látjuk az értelmét.

Ezt nem tudnám elmondani a következő napon fellépő Isolated Youth tagságára, akik nagyon profin játszottak, jól is szólaltak meg, de ezt az egészet valamiért nem tudtam nekik elhinni. Jó ellenpélda volt a Denevér koncertje, ahol egy chilei-csepeli stúdió projekt éledt fel egy szűk órára a Delta színpadon. Nagyon jó érzéssel játszották a post punkot, ráadásul pontosan is. Lehetne ezt fokozni még akár egy élő dobbal, további hangszerekkel, de így is remek volt.

Szombaton több közepes metál koncertbe futottam bele, mint szerettem volna. Én mondjuk pont nem ezért a műfajért szoktam Zajra járni. Kicsit belekóstoltam mindenbe, majd tovább is álltam. Leglelkesebben az F.O. System koncertjét vártam, mivel hozzájuk még nem volt szerencsém élőben. Viszonyítási alapom nincs, de nálam nagyon működött az egész produkció. Azért van itt plusz is – a muzsikusok egyéni teljesítménye, a múlt megidézése, valamint Mátyás Attila személye. Lehet, hogy két hangból játszik szólót, de azok a hangok tökéletes helyen vannak, tökéletesen szólnak, beleborzong az ember.

Ennek szinte teljesen kontrapéldája volt az őket követő Master Boot Records fellépése, amit kitörő lelkesedéssel fogadott a Zaj közönsége. Hogy ezt mindenki eltérően élte meg, minden bizonnyal szerepet játszik a generációs különbség is, a játékkultúra. Engem még nem idegesített gitáros egy órán keresztül úgy, mint az ő fellépésük alatt. Ennyire öncélú, lelketlen, puszta technikázást hallgatni számomra felért egy élveboncolással. Ezzel az erővel (nem mintha szerintem bármi keresni valójuk lenne a Zajon), akár hallgathattunk volna Satrianit, Vait, Malmstent, akik tényleg gitárosok, vagy olyan bandákat mint a Rhapsody of Fire, Helloween, Running Wild, Sonata Arctica, de még talán Scorpionst is. Ezek legalább tényleg metál-rock zenék, és nemcsak cukormázzal öntik le a hallgatót. A másik intravénás mérget is ezen a napon kaptam az Analóg Balatontól. Ez egy tök aranyos kortárs popzene, ami (felületesen ismerve a felhozatalt) valószínűleg sokkal magasabb szintre emeli a magyarországi könnyűzenét, de a fellépésük alatt azt hittem, egy olyan fesztiválon vagyok, amilyenre már régóta nem járok, és többé nem is akarok menni.

Fotók: Győri Norbert

(Folytatjuk)

Képgaléria: