Középiskolások Művészeti Vetélkedője 2023. Vers, 2. hely

Még egy folyóról írt szonett

Csend ölelésében hűvös évszakok.

Elmerülök, hogy a békém megleljem.

Iszapszínű, vajdasági tengerszem,

ami látott felnőni. És én vagyok

elég ragaszkodó, hogy még mindazok

után is, mit mások mondtak: szeretem.

Nyár végén nem kell, és nincs is egyebem,

csak mesék, miket a víznek súghatok,

miközben csukott szemmel ott lebegek

a nádas közelében, olyan könnyen,

mintha feloldozást nyertem volna, mert

felettem a felhők nyitott ketrecek,

ajtajuk becsukódik, záruk zörren,

s bezártam mindent, mi egykor fájni mert.

az elveszített körvonalakat.

Amikor jön a front,

elveszítem a körvonalaim.

Út menti sárba mosott

rózsaszín krétacsíkká olvadok.

És nem is akarok több lenni.

Jó ott elfolyva a koszban.

Valaki áttapos rajtam,

de nem haragudhatok rá –

mert ő még hisz abban,

hogy nem végzi a sárban.

Mire az eső visszavonul

központozatlanná válok,

akárcsak ez a vers.

Szeretnék így maradni,

de ózon illatú lesz a levegő,

élőbeszédben: esőszag van;

s mocorogni kezd bennem valaki –

Karinthy azt mondaná, hogy Énke.

Rájövök, hogy nyomokban

még tartalmazom önmagam.

Megszáradok,

és magamhoz csalogatom: