Az Exitet, amely a Wikipédia szerint Európa egyik legjobbnak nevezhető zenei fesztiválja, idén is megrendezték a péterváradi várban, miután tavaly megtartották az utolsót. A 2000 óta létező fesztiválra jómagam is ellátogattam, készen állva az új meglepetésekre meg arra, hogy egy átbulizott éjszaka után reggel teljes gőzzel kezdjek neki a munkanapnak.

NULLADIK NAP

Ott kellett lenni a megnyitón, habár a program nem tűnt túl kecsegtetőnek. Az egykori kiemelkedő fellépők, mint péládul a Guns N’ Roses, Snoop Dogg vagy éppen az Arctic Monkeys, már nem szerepeltek a listán. De őket is valahogy fel kellett fedezni, szóval az idei fellépőknek is adtam egy esélyt.

A megnyitó napján mindössze egy színpadon zajlottak az események. A nyitóünnepséget sikerült is elcsípni – Tények-összefoglalóval kezdődött. A Tények olyan műsor, ami nap mint nap közvetít a Magyarországon történt összes tragédiáról.

Megszólaltak a szirénák, ami inkább a bombázást juttatta eszembe, majd hangosbemondó hívta fel a jelenlévők figyelmét arra, hogy évente 137 nő lesz családon belüli erőszak áldozata, hogy ég az Amazon, a világ több pontján is dúl a háború, ami számos ártatlan életet ragadott magával, visszavonták az AstraZeneca védőoltást a negatív mellékhatásai miatt… Én meg csak pislogtam. Értékelem az e mögött rejlő ötletet, de abban a pillanatban úgy éreztem, hogy rossz helyre érkeztem.

Ennek a sok mindennek a fényében arra buzdítottak minket, hogy adózzunk egy perc néma csenddel a tragédiáknak, és ujjongjunk. Hát… egy perc néma csend az Exit fesztiválnak… Még el sem kezdődött, de már rosszul indult.

ELSŐ NAP

A második „első” napon már nagyobb reményekkel indultam neki a késő esti sétának. Fel kellett fedezni a helyet, s úgy bolyongtam ott, mintha először lennék a fesztiválon vagy akár a várban. Teljesen céltalanul lézengtünk egyik színpadtól a másikig. Aki azt hiszi, hogy ez megfelel egy kellemes esti sétának, akkor az most figyeljen! Az a furfangos Google a hónap végén megdobott azzal a szokásos jelentésével, és az információk szerint megközelítőleg tíz kilométert tettem meg gyalog. Többet sétáltam, mint táncoltam.

A latino stage mentette meg a napot, vagyis inkább az éjszakát.

Mindenhova oda akartam menni, minden zenei műfajba bele akartam kóstolni, de hamar rá kellett jönnöm, hogy azok az emberek meg én nem ugyanazokkal a tudatmódosító szerekkel éltünk. Én nem tudom, hogy ők mit ittak, ettek vagy éppen szívtak, de nagyon úgy éreztem, hogy nekem sem ártana belőle. Sőt! Én a háromszáz dináros félliteres vizemet kortyolgattam, és úgy próbáltam meg élvezni az éjszakát. De végül terepszemle lett belőle.

Kígyózó sorok álltak valamilyen emelvény előtt. Azt hiszem, valamit osztogattak. Jó buli lehetett sorban állni bulizás helyett. Na de ez az! Bulizás? Az emberek lötyögtek megannyi színpad előtt, ahelyett hogy fejvesztve buliztak volna. Valahogy kimaradtak a nagy nyári slágerek, a neves fellépők. Vagy lehet, hogy a kétezres évek eleje óta nem csináltak jó zenét? És a szervezők sem erőltethették meg magukat. Persze, ez ne álljon már a jókedv útjába.

Végre vagy talán inkább ismételten megtaláltam a helyem, és a latino stage-en roptam. Kétségtelen, hogy porzott is a talaj a lábam alatt. Ott megvolt a buli, sőt pár dalt még én is tudtam. Csak úgy égtek a kalóriák, és együtt bulizott a nép. Mindenki megmutathatta, hogyan tud ritmusra vagy éppen pont nem arra mozogni. De ez sem tartott örökké. Bizonyos idő után megint kezdetét vette a séta, amely azután hazáig vezetett.

MÁSODIK NAP

Na, ez már ígéretesnek tűnt. Két ismert név is felbukkant a fellépők listáján: Azahriah és a Black Eyed Peas. Utóbbi volt az egyetlen olyan fellépő, amelytől nem csak egy refrént tudtam volna eldúdolni. Az elsőre meg csupán kíváncsiságból mentem el. Elmentem megnézni magamnak, hogy mitől hullanak a bugyik.

Szóval megálltam a tömegnek nevezhető maroknyi ember mögött, tisztes távolságban. Nehogy már valaki azt higgye, hogy én is Azahriah rajongótáborába tartozom. Hiszem, hogy a main stage a főszínpad szerepében még sosem látott ilyen kis tömeget. Még az akkor zajló focit is többen nézték a kivetítőn.

Megjelent a színpadon ez a per pill. Magyarországon nagyon felkapott Azahriah gyerek, akitől szétpattan a csajszikon a melltartó, és minden fiatal kívülről fújja a dalait, amelyek többnyire az életstílusát dicsérik. Kivéve én. Engem teljesen hidegen hagy. Amíg nem került intim kapcsolatba valami leányzóval egy fesztiválon a vécé mögött, addig azt sem tudtam, hogy létezik. Aztán meg már a csapból is ő folyt, szóval úgy voltam vele, hogy ezt nekem is illene megnézni közelebbről. Amúgy meg miért is ne, ha már ő látogatott el hozzám, nem pedig fordítva?

Valami nagy durranásra számítottam, de ehelyett egy Azahriah-podcast lett belőle. Több volt a duma, mint az éneklés. Egy magyar monológot hallhattunk attól az embertől, aki már vagy három dalt elénekelt angolul. Egy hello sem hagyta el a száját, ez a műsor kizárólag a magyar ajkú közönségnek szólt. Ezért is voltak olyan kevesen. Hallhattunk is egy, két, három monológot. Persze buzdított minket éneklésre is. Megkérte a közönséget, hogy énekeljünk együtt, aztán meg lenyomott egy gitárszólót. Apropó, a gitár.

„Kell a gityó.” Ha tudom, hogy újságíróként nem nézik át a táskám, esküszöm, becsempésztem volna egy pisztolyt, és fejbe lövöm. Már luxus kimondani, hogy gitár? „Akármennyire próbálkoznak Geriék, hogy professzionális ellátásban részesüljek minden koncerten, így is sikerült balfaszokat felvenni a menedzsmentbe, akik nem tudják nekem a koncert előtt beállítani a gitárt, úgyhogy ezt most én fogom megcsinálni.” Szóval technikai okok miatt nem volt gityó, és ezen problémák kiküszöbölésének érdekében arra kérte Azahriah a tömeget, hogy igyanak meg egy sört, és szívjanak el egyet. Ha meghív, simán… Szóval ezt képzeljük el. Európa egyik legjobb zenei fesztiválja. Nagyszínpad. És a koncert kellős közepén szünetet rendel el ez a kiemelkedő zenei alak, aki még arra sem méltatott, hogy mondjuk angolul is közölje, hogy mi a gond. De azt, hogy stoj, valahogy sikerült megtanulni.

Hát, aranyom, lehet, hogy a Puskás Arénát sikerült háromszor megtölteni, de a várat egyszer sem. Az elejét véletlenül lekéstem, a közepén szünet volt, a végéről pedig önszántamból sétáltam el.

Szerencsére akadt B terv is arra a napra. A fekete szemű borsók, a Black Eyed Peas. Na, ez a koncert tök jó lett volna, ha nem kezdődött volna megközelítőleg negyvenperces késéssel, amit a folyamatosan özönlő tömegben nyomorogva kellett kivárni. De végre felcsendültek fiatalságom legnagyobb slágerei, s máris megérte elmenni. Csak ne kellett volna másnap reggel dolgozni…

HARMADIK NAP

– Ez úgy kimaradt, de lábjegyzetnek azért jó lesz. Foglaljuk is össze, hogy mi történt még az Exiten. Azt hiszem, hogy Spanyolország nyerte meg az Európa-bajnokságot. De nem is követem a focit. Ez már csak úgy hagyományosan része lett a fesztiválnak.

– Én marha nap mint nap azon törtem a fejem, hogy mit vegyek fel, amikor végig ott volt a Lidl kínálatában egy komplett felszerelés. Nagy divat is lett belőle, hiszen nem egy embert láttam tetőtől talpig lidlös ruházatban. Zoknitól a táskáig, mindenen ott csücsült a logó. Lenyűgöző, menő.

– A gyerekek körében is egyre populárisabb lett a fesztivál. A törvény a 14 év alatti személyeket tekinti gyerekeknek, és én is pont ezekről beszélek. Az áramló tömegben nem egy csemetét véltem felfedezni, persze szülői kíséretben. Azt hiszem. Ezeket egyáltalán hogy engedték be? Jár nekik valami kedvezmény?

– Támad a csalán. Aki hajnalban tusoláskor nem akar sokkot kapni a bokája látván, az jól nézze meg, hova áll vagy éppen ül. Vagy vegyen fel olyan divatos hosszú zoknit a Lidlből. Mint kiderült, az ember lányára nem egy veszély leselkedik a bokorból.

– Amennyiben valaki orvosi ellátásra szorul, az ne ijedjen meg, hiszen több kihelyezett ponton is található egy kimondottan erre elkülönített rész szakemberekkel. Minden sarkon hemzseg egy rakás mentős, hogy saját magad láthasd el, ha éppen valami egészségügyi problémád akadna. Szemtanúja voltam annak, ahogy öt mentős állja körbe a lányt, aki saját magának rendezte sérült lábát. Önkiszolgáló. Újraélesztéskor is magadnak kéne adnod szívmasszázst? Csak mert azt megnézném.

– Szemüveg nélkül ne menjünk fesztiválra. Még akkor sem, ha nem vagyunk túl kíváncsiak. Így egy kicsit nehéz tájékozódni, még akkor is, ha útba igazítást kér az ember, mert az oda kihelyezett őrszerűségeknek sincs fogalmuk arról, hogyan is juss el oda, ameddig szem már nem lát el. Pláne az enyém. Hülyegyerek szemüveg nélkül ment fesztiválra…

– A piros pólóba öltözött Győri Norbert urat lehetetlen megtalálni a fesztivál sűrűjében, már csak azért is, mert Azahriah-ra nem akart eljönni, az üzenetre meg csak azután válaszolt, hogy én már hazaértem. De sebaj, megpróbáljuk jövőre.

– Kutyát, macskát egész nyugodtan simogassunk, hiszen akad belőlük a várban. Tuti bulizni jöttek ők is. Viszont, ha már fejetlenül törtetünk oda egy kutyához, hogy megsimogassuk, előbb bizonyosodjunk meg arról, hogy nincs rajta póráz, a póráz végén pedig egy rohamrendőr. S hogy honnan tudom, hogy azokat a kutyákat nem lehet megsimogatni? Öööö… egy ismerősöm mondta.

NEGYEDIK NAP

A keserű szájíz. Valami már megint véget ér, és az ember megpróbál visszarázódni a hétköznapi életbe. Főleg azután, hogy kiszakadt a dobhártyája a fesztivál utolsó napján, ahol a hangosítást bizonyára több emberre tervezték. De az utolsó napon megint azon kaptam magam, hogy többen sétálnak, mint buliznak. Én nem, én mindenhova benéztem, és lötyögtem két percet. Szó szerint. Jöttem, láttam, megsüketültem, mennék.

EXIT, s azt a végén meg is találtam. Mármint a kijáratot. El kell onnan menni, már csak azért is, hogy jövőre is visszadugja az ember a csőrét, hátha ott lesz Madonna.

Fotók: Patarica Ildikó

Képgaléria: