Az előttünk tornyosuló társadalmi elvárások sokszor ellentmondásosak. Egyfelől a patriarchális kultúra azt sugallja, hogy a nők értékét nagyban meghatározza a párkapcsolati státuszuk: egy bizonyos kor után már bizony furán néznek ránk, ha még senkivel nem láttak minket romantikázni. Másfelől ugyanez a társadalom azt is hangoztatja, hogy találjuk meg önmagunkat, valósítsuk meg az álmainkat, és legyünk mi a saját életünk főszereplői. Na de mégis hogyan lehet a kettőt egyszerre teljesíteni? Összeegyeztethető-e a szerelem és a párkapcsolat az önmegvalósítással és az egyéni önkifejezéssel?

Mire az ember lánya középiskolába indul, a párkapcsolat szinte státuszszimbólummá válik. A filmek, a közösségi média és a kortársak folyamatosan azt sugallják, hogy a szerelem és a romantika elengedhetetlen része az „igazi” tinédzserélménynek. Ha egy fiatalnak nincs párja, könnyen kívülállónak érezheti magát. A társasági eseményeken mindig előkerül a kérdés, hogy van-e barátod, mintha ennek bármi köze lenne az értékedhez vagy a boldogságodhoz. Pedig sokat veszíthetünk azzal, ha ezeket az éveket arra szánjuk, hogy mindenáron összeszedjünk valami fiút ahelyett, hogy megismernénk önmagunkat és a világban betöltött szerepünket. Általában nem éri meg csak azért összejönni valakivel, mert az osztálytársaink és a barátaink szerint már illene járnunk valakivel. Ahogy az sem egyszerű, hogy ellenálljunk ennek a nyomásnak, lerázzuk magunkról az elvárásokat, és büszkén kijelentsük, hogy majd akkor lesz párkapcsolatunk, amikor valakit tényleg megkedvelünk annyira, hogy testileg-lelkileg közelebb akarjuk őt engedni magunkhoz.

Persze fiatalon is rátalálhat az emberre a szerelem, és ilyenkor általában nem is kérdés, hogy akarjuk-e azt a kapcsolatot. Értékes tapasztalatokat szerezhetünk akkor is, ha hosszú távú együttjárás növi ki magát a dologból, és akkor is, ha csak egy futó kaland lesz belőle. Akárhogy is: ha a párkapcsolatok, a párra találás, az intimitás fontos részét teszi ki az életünknek, akkor értelemszerűen kevesebb időnk jut arra, hogy önmagunkkal foglalkozzunk. Ez pedig nem csak és nem is elsősorban a tanulást jelenti, inkább önmagunk megismeréséről van szó: a vágyaink, a félelmeink, a gyökereink, az elképzeléseink, a kompetenciáink, a viselkedési mintázataink feltérképezéséről.

Valójában nem az a kérdés, hogy a párkapcsolat vagy az önmegvalósítás a fontosabb (avagy a szerelmet vagy a tanulást, az intimitást vagy az önismereti munkát válasszunk), hanem hogy hogyan találhatunk rá arra a dinamikára, amiben ez a kettő egymást erősíti. Egy őszinte, szeretetteljes emberi kapcsolódás nem akadálya az egyéni fejlődésnek, hanem éppen ellenkezőleg: támogatja azt. De hogyan alakítsunk ki ilyen kapcsolatot, ha nincs vagy alig van előttünk jó példa? A filmek és a sorozatok világa még ma is leginkább azt közvetíti, hogy ha elég szépek és szexisek vagyunk, akkor semmi baj, jönni fog a lovag a fehér lovon. Hogy a boldogság a szőke herceggel érkezik. Hogy a romantikus kapcsolat a beteljesedés netovábbja. A romantikus könyvek és filmek célcsoportjai a nők, tőlünk várják el, hogy a boldogságunkat a párkapcsolathoz kössük, és ránk helyezik a nyomást, hogy a szerelem álljon az életünk középpontjában. Eközben a környezetünkben számos példát láthatunk a rosszul működő kapcsolatokra: együtt vannak megszokásból, a konfliktuskezelés kimerül az üvöltözésben és a csenddel verésben, az egyik fél olyan kompromisszumokat köt, amelyekkel feladja önmagát. A média és a popkultúra káros és mérgező normákat közvetít felénk arról, hogy hogyan kellene működnie egy párkapcsolatnak, például romantizálja a megcsalást vagy az erőszakos (ún. „kitartó”) közeledést.

Ha nincs előttünk jó példa, akkor ebben a környezetben nagyon nehéz felépíteni egy támogató kapcsolatot, ahol ösztönözzük egymást a fejlődésre, és nem korlátozzuk a másikat az önmegvalósításban. Te is lehetsz szerelmes és élhetsz boldog párkapcsolatban úgy, hogy közben nem mondasz le a saját vágyaidról és ambícióidról – csak éppen nagyon szerencsésnek vagy nagyon öntudatosnak kell lenned ahhoz, hogy mindezt már tizenévesen el tudd érni, hiszen a patriarchális normák arra ösztönöznek minket, hogy háttérbe helyezzük a saját igényeinket. Tegyél érte, hogy a szerelem ne a szabadság ellenpólusaként, hanem annak katalizátoraként jelenjen meg az életedben!