Bálizs Ágnes versei
Bálizs Ágnes versei
Esti zaj
Szeretem a városi buszok esti ringatását,
a részeg fazonok dúdolását,
én nem bámulok ki az ablakon,
ahol nem muszáj, pedig fogalmam sincs,
mikor kell leszállnom, hol vagyok, hagyjuk.
Inkább nézek egy utcai zenészt,
ahogy számolja a pénzt,
és meghallok egy-egy harapást,
most nincsenek szavak,
ez a néma zaj,
senki se zavar.
Most épp nem jutsz eszembe, látod,
rád se gondolok, én csak átérzem
az otthagyott lányok bamba tekintetét,
fülelek, mikor sóhajt fel
valaki, mert nehéz a csomagja.
Egy színészre koncentrálok,
még mindig messze vagyok,
hagyom, hogy elvigyen mélyre,
miközben magammal hordom
a papírok csörgését,
a dalokat, a zenét.
Ez mind zene.
Csak szétszórt, mint a város.
Hídközelben
A Budaörsi út rendezetlen,
fárasztóan kellemetlen,
de ott van az a misztikum,
ördögies, mintha arra késztetne,
hogy utazás közben ne nézz az öledbe.
Nekem mindig szerelmi bánatom van,
ha Pesten járok, de kinek nincs?
Abban a városban már mindenki sírt,
örömöt, bánatot, csalódást, kínt.
Itt se jó a helyzet! Mondom,
Vajdaságban is úr a korom.
Adán van egy kecses kis Híd,
amit csak úgy hívnak: „kishíd”.
Állsz rajta, vársz és hallgatsz,
messze vagyok én
és messze van a tavasz,
de mosolyogsz, szóval rólam mesélsz,
Miközben én Budapesten ragyogok,
süt a nap, és tágra nyitott
számba veszem a meggyes pitét,
jaj, úgy szeretem a megszokott ízét.
Természetes kiőrlés, friss színek,
mégis, érzéseim hazavisznek.
hogy megelőzzek egy-két könnyet,
gyorsan kipillantok az ablakon,
s a Duna fodrait számolom.
Kifizetem a meggyes pitét,
mellé a borravaló felét,
mire megkérdezik, hogy tetszett,
azt mondom, otthonos,
adott egy kis szerbiai kedvet.
