„…És hadd legyen már szabad leírni: Ki Kell Irtanunk a Problémát”

Janne Teller 2000-ben robbant be a köztudatba Semmi című regényével, amelyet előbb betiltottak, majd elnyerte a dán Kulturális Minisztérium Gyermekkönyvdíját. Azóta kötelező olvasmány az iskolákban. Fura, nem igaz? Valójában azonban semmi különös nincs a jelenségben, ugyanis a regény trágár szavak és konkrét szexuális tartalom nélkül beszél tabutémákról. A Semmi mögött valahol a hátországban éppen a minden bújik meg. A történetben, a szereplőkben, a környezetben, ezzel megteremtve a Semmi világát, amelyet akár kontextus nélkül is bármikor idézhetünk, ugyanolyan hatása lesz. A regény után Janne Teller fogta magát és 2014-ben Minden címmel jelentette meg következő alkotását – ezúttal egy novelláskötetet.

A könyv 8 novellát tartalmaz, egy részüket korábban különböző antológiákban publikálta a szerző Dániában, a Miért? című novellát Franciaországban, három történet pedig e köteten belül jelenik meg először. Akadnak köztük olyanok, amelyek eredetileg felnőtteknek szánt írások, ám ugyanilyen arányban megtalálhatóak a fiatalok hangján megszólaló történetek is. Egy azonban közös bennük: az erőszak mindenhol jelen van. Nincs az arcunkba tolva, de ezúttal is konfliktusok elé kerülünk, amelyek mindenki számára érthetőek. Most pedig aktuálisabbak, mint valaha.

„Miért vannak előítéleteink? Miért közösítünk ki bárkit? Miért fogadjuk el a zsarnokságot, vagy éppen miért hatalmaskodunk a kiszolgáltatottak felett? Mivel magyarázható az erőszak, egyáltalán magyarázható-e bármivel? Hol húzódik a személyes felelősség határa?” – olvashatjuk a fülszövegen. Minden egyes novellában döntenünk kell a helyes és a helytelen között, a választás pedig korántsem olyan egyszerű, mint azt első ránézésre gondolnánk. Konzervatív vagy liberális nézeteket vallunk? Kell-e kerítést építenünk, vagy sem? A töltésen túliak mások, visszamaradottabbak, mint mi! Ismerős problémák, burkolt utalások. Gondolkodásra késztet, ám a választ ezúttal is nekünk – az olvasóknak – kell megadnunk, immáron a fiktív nonfikcióból kilépve a tényleges valóságba. Nemhiába használtam a fiktív nonfikció kifejezést, hiszen Janne Teller úgy ír kitalált történeteket, hogy közben mindennapjaink politikai témáit vesézi ki. Érdemesnek tartom a címadó novellából való kiindulást, hiszen a Minden nem egészen húsz oldal alatt belátást enged az alkotói folyamatokba, megtudhatjuk, hogyan is születnek a gondolatok, és miképpen kerülnek a papírlapra. A Mindenben tényleg minden benne van, bensőséges viszonyba kerülünk a szerzővel, ám hiba lenne csupán ezt az egy novellát kiemelni, hiszen pont a címadó tér el leginkább a kötet tematikai felépítésétől, és talán kicsit meg is töri az egész koncepcióját.

Engem legjobban az Ahogy úgy ringatják a csípejüket, szemüket a földre szegezve című írás fogott meg. A pillanatnyi világproblémákra tér ki, de a legszebb mégis az, hogy a globális komplikációkat az egyszeri vajdasági ember is érezheti a bőrén. A lírai én a töltésen túliak furcsa és fenyegető viselkedéséről számol be, aggodalmait pedig három újságnak is elküldi. A lapok vezetői szerint nyomdafestéket nem tűrően: gátolják a szólás- és gondolatszabadságát az embernek. Mert Janne Teller ki meri mondani azt, amit más nem. Szembe mer menni az uralkodó liberális nézetekkel, mert saját és közösségének életét félti. „Nekem ne jöjjön senki azzal, hogy törvényi előírás. Mindenki olyan véleményt nyilvánít, amilyet csak akar. Mondják is a magukét. Akár van mondanivalójuk, akár nincs. Úgyhogy részemről akár fel is hagyhatnának ezzel a jó szokásukkal. De vajon be tudják fogni a szájukat akár egy pillanatra is? De nem ám! Valaki mindig úgy gondolja, hogy feltétlen közölnie kell valamit. Akkor is, ha marhaság. Azért csak jár a szájuk. Mintha nem lenne jobb dolguk. Az ember fogja be a pofáját, ha nincs értelmes mondanivalója. Ugyanakkor. Néha azért le kell szögezni egy-két kellemetlen igazságot.” (19. old.) És ahogyan a Semmiben már megszoktuk, le is jegyez néhány kellemetlen igazságot: „Megint leírom a mondandómat. Ezúttal egy harmadik újságnak: hogy itt az ideje elállni a Pokolba vezető utat. Megállítani a Nemzetromboló Fanatista Toleranciát, amely a vesztünket okozza. És hadd legyen már szabad leírni: Ki Kell Irtanunk a Problémát, mielőtt túl késő lenne. Egyszer és mindenkorra.” (26. old.)

A prózák rövidsége, homálya lehetőséget ad arra, hogy egyetlenegy mondattal megváltoztassa a véleményünket az adott témáról. Teller ismét egy remek kötetet tett le az asztalra, amely véleményem szerint tökéletes lenne középiskolai házi olvasmánynak, mert kortárs íróként arról ír, ami minket érint. Lehet rajta gondolkodni, később pedig megvitatni az eseményeket. A válaszokat úgyis mindenkinek önállóan kell megtalálnia.