Harmat Csongor
Középiskolások Művészeti Vetélkedője 2022. Novella, a Képes Ifjúság különdíja
Ez nagyon gáz
Már jött is, pedig még csak öt perce vártam rá a bolt előtt. A villanykarón álló varjú még egyszer – utoljára - rámnézett, és tovaszállt. Ő is bízott bennem, mint minden igaz barátom. Tudták, hogy képes vagyok rá.
– Szia!
– Szia! – mondta vidáman a lány – Hát te?
– Ömmm... – teljesen meg voltam zavarodva. Ilyen, ha az ember szerelmes, illetve ha éppen egy lánytól kér bocsánatot, mert megbántotta.
– Én csak bocsánatot szeretnék kérni a múltkori miatt. Tényleg nem akartalak megbántani
azzal a viccemmel. A smink is kell, csak szerintem nem túlzottan.
– Semmi gond! – nevetett a lány. – Nem haragszom rád.
– Tényleg? – felvidultam, de kicsit gyanús volt a dolog. – De én tényleg mélyen,
őszintén sajnálom. Ott, abban a pillanatban viccesnek tűnt, de nem volt az. Mondhatok kifogásokat, meg mindent, hogy utólag mindig könnyű okosnak lenni, meg...
– Cssssssss! – csitított el a lány. – Semmi baj nincs. Nem volt vicces.
– Tudom. Ezért kérek elnézést.
Csak sétáltunk a játszótér felé. Az adriakék égen kacéran néztek rám a pehelyfehér gomolyfelhők. Mind arra mentek, amerre mi is.
– Szerinted megéri itt lenni? – kérdeztem.
– Mármint lent lenni Gödrökben, a játszótéren, vagy Vajdaságban, esetleg ebben a
világban? – kérdezte Ő. Ismert eléggé, mennyire gondolom túl a dolgokat.
– Ez a társaság itt lent, a gödröki játszótéren. Cigi, pia, drog. Lassan fegyverek is
előkerülhetnek. Már senki sem akar ipiapacsozni. Semmilyen káros szenvedélyem sincs. Itt van a helyem?
– Ó, ha te nem jössz le öt évvel ezelőtt ide, és nem játszol ipiapacsot két barátoddal, senki
sem ülne itt lent. Neked itt van a helyed. Mellettem.
Megtorpantam. A világ is megállt egy pillanatra, csak a szél fújt. Ő is megállt. Ha lett volna a házak között valahol, átgurul az úton egy ördögszekér. Fejszével csapkodhattam volna a feszültséget közöttünk. Elpirult arccal nézett rám, én meg paprikavörösen pislogtam vissza. Ő mosolygott, én meg húztam be a sejhajom, mert finganom kellett. Ezt a pillanatot elrontani? Soha!
– Szóóóval – kezdtem. Pár könnycsepp ki is csordult a szememből. Nem kellett volna
megenni a babot lent a Tiszán – gondoltam magamban.
– Nem hittem volna, hogy ilyen mélyen fog érinteni ez a dolog, hogy sírni fogsz...
– Dehogy sírok! – töröltem a szemem. – Csak simán irritálja a szemem ennek a rózsaszín
levelű fának a virága.
Ezt egy szép mentésnek könyveltem el magamban.
– Pedig nekem nagyon tetszik, különlegesen szép. Szeretnék egy ilyet otthon az ablakom
elé.
Ordítani tudtam volna, hogy mekkora hülye vagyok. Pont a kedvence irritálna, haha!
– Csongi, szedd össze magad! – biztattam magam. – Menni fog!
A gyomromban orkánokat megszégyenítő vihar tombolt. A bab, mint az állítólagos „pillangók”, amikről mindenki állandóan pofázik, hogy csak akkor Ő az igazi, ha „lepkék vannak a hasadban”, meg hasonlók. De ha fingok egyet? Egy laposat, sunyit? Sosem bocsájtanám meg magamnak. Kicsit szétnéztem, hogy jön-e egy traktor vagy kamion, hogy legalább a hangját elnyomja.
– Figyelj – felderítőket megszégyenítő alapossággal néztem szét, majd farkasszemet
néztem vele az amúgy is könnyes szememmel. Lassan odaértünk a többiekhez, de nem akartam, hogy meghallják. – Te is tetszel nekem.
– Ezt jó hallani – mosolygott.
– Akkor... járunk, vagy mi?
– Lehet róla szó, ha te úgy akarod...
– Csak, ha te is – mondtam széles vigyorral az arcomon. Sosem volt még barátnőm.
Mindegyik személy, akinél próbálkoztam, otthagyott, de most van egy!
A varjú odaszállt a legközelebbi karóra. A Nap aranyszínbe simogatta a Földet. A lány megcsókolt. Szóhoz sem jutottam. Nem aggódtam, nem idegeskedtem. Hagytam, hogy az élet megfogjon a grabancomnál, és magával ragadjon. Megérte templomba járni, Isten meghallgatta az imáimat. Nem volt olyan rossz smárolni.
– Azt a rohadt... – szóltam, a szokásos három szóval, amit a meglepetés és öröm
kifejezésére használok, miután a vegetatív idegrendszerem után az agyammal is próbáltam felfogni, hogy mi is történt.
– Szeretnéd még egyszer? – kérdezte.
Na oké, álljunk le, ez tuti nem történhet meg velem. Pont velem. Egy napon barátnő, és az első csók is? Kizárt! Túl szép, hogy igaz legyen.
Még egyszer megcsókolt. A varjú hangosan károgott. Ott repkedett fölöttünk. A Nap még mindig aranyszínben fürdette a világot.
Csak álltunk ott, összefonódva, és én nem tudtam tovább visszatartani a bélgázokat...
