Hoffman Dávid
Középiskolások Művészeti Vetélkedője 2018. Slam poetry, 3. hely
Egyedül – remekül
Harag, agresszió, egy új fajta mutáció – ez az evolúció.
A barát az, aki hátbabasz, mert egy hülye fasz. Bizonyíték, hogy senkiben sem bízhatsz.
Szerelem az, ami nincsen. Lehet véletlen, de előbb-utóbb eltűnik minden.
Magány. Ez vár mindenkire. Nincs motiváció az emberiségre.
Emlék nem mindig érték. A munkád elvették, hiába van benne verejték, a taplóságban nincs mérték.
Depresszió az utószó, a bizonyíték, hogy a halandó olyan, akárcsak a megtorló, a columbine-i mészárló.
Gyilkosság fekete nyalánkság lehetne, ez az igazság, vagy talán galádság, de a gát az empatikusság.
Suicid-hajlam, bárcsak megölném magam, az elmém nem RAM, hogy elnyomjam a vágyam.
Kimondatlan szó depresszió vagy agresszió, egyik sem nyilvánvaló, mégis mindenütt megtalálható. Becsületromboló ez a generáció.
Sorstalanok sorsa, őket mindenki elhanyagolja. Az emo beivódott a köztudatba, divat és probléma egy alakba.
Tömegben egyedül csak egy ember elmerül, más elkerül. Kérdezik, hogy vagyok? Remekül.
