Csipak Noémi versei
KMV, vers 2. hely
Duett
Nem mondhatom,
hogy duettünknek vége lett.
A dal mindig szól,
bár halvány az élet,
és vége is van,
ha a földről nézzük.
Búsul a zene,
mindegyik.
De ha ellöksz, sem áll meg.
Mert végtelen, mint a csend.
A télben sem hiszek én már,
a hóangyalban sem.
Műhó esik a felhőkből
és robotok a (hó)emberek.
Csak te tudod ezt.
Miért zongorázol még mindig?
Miért hagyod abba örökre?
Ne hagyd abba.
Nekünk már csak a zene maradt.
A csend megöl.
A zene az étel, a zene az élet
és a boldogság egy falat nap.
Veled ám.
Tehát nem létezik, tudom.
A szomorúságtól alultáplált vagyok.
Citrom kell az emberiségnek, de friss
Vagy rasszizmus és cigi, de égő.
Csak próbálj beolvadni.
Pszt.
A lényed/g a dal
Élve, halva, szétcincálva érünk a „végéhez” Megkérdezzük, hogy akkor most kezdődik a boldogság?
Most érünk haza, és örökre érezni fogjuk az otthon karácsonyszagú melegét?
Választ nem kapunk, senki sem akar elszomorítani.
Emlékszem, amikor még elég volt a zene és a nevetés csodája.
Emlékszem, amikor még éltetett és szórakoztatott a kíváncsiság.
Emlékszem, hogy örökre kisgyerek akartam maradni.
Aztán emlékszem, ahogy a „valóság” bekebelezett
és többet nem számított Marcus Aurelius és a saját elveim,
mert másnak éltem.
Éltem én előtte mindennek, azóta nem tudom.
Amikor az ember lelki társra talál, többé nehezen adja át magát a külső valóságnak,
inkább él a saját, kettejük által kreált gyerekes picike kis világban,
és szomorúan boldog örökre. És elég ez neki?
Ez neki a lehető legtöbb.
Aztán ha ez elmúlna, megerősödne az az előttire vágyás,
a lehető legerősebben élne bennünk a gyerekkorba való visszavágyás,
és tengnénk a világban egyedül, és néha azt hinnénk,
hogy nem is kell,
hogy mi egyedül legyünk,
aztán rájönnénk, hogy hülyék vagyunk, hogy azt hisszük, valaha még érezhetjük magunkat egy teljes egésznek.
De ha nem múlik el, akkor halkan dallikázunk örökre.
És akkor már nem számít, hogy boldogan vagy szomorúan.
A lényeg a dal.
Ki vagy te
Heversz a tábor közepén feletted a Hold
levegőt veszel
eddig tágra nyílt szemeidet most lehunyod
s álmélkodsz gondolsz egyet,
és egy világ törik össze. hörpinthetsz mindent csak hagyj békén
hagyj békén mindent, ami nem tökéletes
ne tedd tönkre a boldogot hagyd nevetni a bolondot
és ne keverd bele az élőket sem.
Keresd, ami neked kell találd meg, ragadd meg és nevess.
