KMV – Vers, 3. hely -Németh Márta
KMV – Vers, 3. hely -Németh Márta
Sűrű ágak, végtelen üresség
Hatalmas gyönyörűség az erdő szélén,
egy mágikus kör közepén állt,
körötte a semmiséggel.
Ingadozott itt-ott fonnyadó növény,
de ritkán sikerült beférkőzniük
a végtelenségig kúszó gyökerek közé.
Ahogy megtanultam, elkezdtem mászni a Fát. Vonzott egyedisége,
a végtelennek tűnő ágai, a titokzatossága,
az ismeretlen…
Gondolataim nagy kitartással szaladtak ebbe az ismeretlenbe,
mit tehettem.
Engedelmeskedtem.
Engedtem, hogy vezessenek.
Érdekel, mi van a Fa tetején. Van-e teteje? Van‐e vége? Ez a
kíváncsiság futtat ezen a Fán.
Mászok és kaparok.
Kapaszkodom, majd esem.
Ugrok, majd pihenek.
De Haladok.
Ülök egy ágon, csodálom a természet szabálytalanságát,
vagy szabályosságát. Ez meghatározatlan.
Tűnődöm rajta, de mindig lemegy a Nap.
Eltűnik,
majd abban reménykedem, hogy holnap újra feljön.
Sokszor megállít egy-egy ág szépsége.
Az ilyen pillanatok örökké kéne tartsanak. De
Mennem kell.
A kíváncsiság erősebben vonszol, és húz, és csupál.
A holdfényben nem szoktam sietni,
azt hiszem, haladni sem.
A Hold… Túl szép. Túl gyönyörű.
Olykor csak levenném az égről, és átölelném.
Újra feljött a Nap.
Megvilágítani az ágakat, hogy lássam, hová lépek.
Olykor oly vakító a fénye, hogy mellélépek….
Esek.
Zuhanok.
De mindig ott egy ág.
Megkapaszkodom.
Hála.
Köszönet.
A természet rendje.
A kíváncsiság nem mindig örömmel végződik. Talán azért, mert sosem ér véget.
A kíváncsiság kíváncsiságot halmoz,
táplál és éltet.
Talán egyszer vége lesz. Talán az lesz a Fám végső ága.
Majd akkor leugrom
és elmesélek mindent,
amiért érdemes volt…
