Levelezőtársam

Utolsó levelében kérdezte, gond-e, ha bűzlik.

Ez a konstans, amit sose bírt megszokni

A színt, tapintást még tudta figyelmen kívül hagyni,

De az egyre romló bűz nem hagyta nyugton.

Válaszoltam, hogy nem.

Min változtat, ha egy kicsit penészes?

Több, mint egy éve történt,

Nem egy gusztustalan baleset volt,

Csak este elaludt a kádban,

A víz már átvette testhőmérsékletét,

A lámpa zümmögése altatta el.

Amíg aludt, a folyadék átitatta a testét,

Fojtogatta bőrsejtjeit, amíg bele nem nyugodtak.

Ébredezés közben lepillantott csupaszságára,

Büdös, fehéres bolyhok a teste minden porcikáján,

Elkezdte kaparni körmével, de az már puhává vált,

Harapni próbálta, de elundorodott,

Átfutott a konyhába, és késsel vájta, ami egy réteg penésznek látszott,

Úgy fájt, mintha égették volna.

Sikerült egy darabot kivájnia kézfejéből,

Ott húsa helyett büdösebb penészréteget talált.

A szülei hazudtak, mindenki hazudott, aki látta,

Hogy ez lehetetlen, hogy nem is penészes,

Tudta, ők is ugyanúgy undorodnak tőle,

És a sajnálat nem vigasztalta.

Beletörődött.

Ha mindenki kibírja a bűzt, ő is.

Tegnap elutazott hozzám, előtte sosem láttam,

Rövid hajú, zöld szemű lány,

Bőre krémszínű és hibátlan.

Engem is hazugnak nyilvánított.