Jogi Kar, te drága!

DAY 248: A MAI FELNŐTTEK TEREMTETTÉK EZT A ROMLOTT GENERÁCIÓT

Egy egyszerű, csütörtök reggeli előadás. Csajok kis ruhában, tűsarkúban, jobban kisminkelve, mint újévkor; pasik öltönyben, hatalmas órával a kezükön. Ezek csak jólfésült szarok. Hallottam őket a szünetben beszélgetni, és az agysejtjeim öngyilkosságot kíséreltek meg. Szégyellném magam, ha ilyen mondatok hagynák el a számat. És egy nap talán ezektől függ majd, hogy börtönben kötök-e ki vagy sem. Még jó, hogy nem érsebésznek tanulnak. Könnyebb fellebbezni, mint összetákolni egy véletlenül összevagdosott artériát.

DAY 249: REPÜLŐ AUTÓK A JÖVŐBEN, ZÖLD TÁBLA AZ EGYETEMEN

Azt hittem, hogy 2020-ban már nem kell hallgatnom azt, ahogy a kréta csikorog a táblán. No de azt is hittem, hogy majd többet is tudok franciául, nem csak annyit, mint mindenki más, vagyis azt, hogy lefeküdnél-e velem... Nem mindig alakulnak úgy a dolgok, ahogyan azt eleve elterveztük. No de talán nem bűn egy kicsit álmodozni.

DAY 250: KO ĆE KOGA AKO NE SVOJ SVOGA – MONDJA A SZERB

Talpra magyar! Hív a haza. Aki magyarul akar jogot tanulni, mehet Magyarhonba. Én nem akartam mondani, no deee én megmondtam...

DAY 251: KÖLTŐI

Kora tavaszi csütörtök reggel, az egyetem felé sétáltam, élveztem a nap meleg sugarainak simogatását a bőrömön. De mire az egyetemhez értem, a nap is elrejtőzött a felhők mögé, és sötétség borult a kampuszra. A börtön ablakába soha nem süt be a nap.

DAY 252: NEODEKSACIN, EGY HÉT, NAPI KÉT CSEPP

Reggeli arcmosás, mintha a rémálmaimat és a vétkeimet akarnám lemosni a táskákkal együtt a szemem alól. Megkérdőjelezem azon döntésemet, hogy menjek-e hajnalok hajnalán egyetemre, mielőtt még kimoshatnám a csipát a szememből. Aztán meg a tanterem egyik hátsó padjában folytatom a szemdörzsölgetést. És akkor még azon morfondírozok, hogy hogyan is szedhettem össze conjuctivitist…

DAY 253: BALLAGNA MÁR A VÉN DIÁK

Az egyetem megrágott, majd pedig kiköpött. No de én vagyok a hibás. Elvégre is én sétáltam be a szájába. Még fizettem is neki azért, hogy bekapjon, mint Hanzi a meggyet. Abszolvens fejjel lassan minden mindegy lesz. Még az is, hogy csak egy megrágott meggy vagyok.

DAY 254: NEM KAPNI IDEGÖSSZEROPPANÁST MINT SPORT

Néha az az érzésem, hogy egy szál cigaretta a szélben tovább tart az én idegeimnél, és felteszem a kérdést, hogy megéri-e. Igen. Eljönnek azok a pillanatok, amikor ráébredek, hogy valamit igenis megtanultam, és alkalmazhatom a tudásom a mindennapokban. No, kíváncsi lennék, hogy mikor lesz majd szükségem a való életben a tangensekre meg az egyéb dolgokra, amit matekon tanultam.

(Folytatjuk)

Tegek:

Patarica Ildikó vagyok, jogász, állatorvosi technikus, talán egy kicsit újságíró is, de mindenekelőtt az állatok kiábrándíthatatlan rajongója és a nyelvek szerelmese. Vallom, hogy a jó pap holtig tanul, de igazából még nem döntöttem el, hogy mi leszek, ha nagy leszek.

Annak idején tettem egy próbát és elküldtem egy írásom a szerkesztőségnek. Ennek már több mint tíz éve. Azóta a Kifi csapatának egyik állandó tagja vagyok, írásaim pedig rendszeresen olvashatóak a lapban.

Hosszas keresés után a saját élménybeszámolóim írásában találtam meg igazán a hangom. Jobb sztorikat akarva sem tudtam volna kitalálni. Így születtek írások utazásról, színházról, egyetemről, a mindennapok szürkeségéről, vagy éppen napos oldaláról, de a történetnek még közel sincs vége.

Viszonyomat az írással, és annak fontosságát talán Bukowski szavaival tudnám a legjobban érzékeltetni: Vagy papírra veted, vagy leugrasz a hídról.

Galéria