Jogi Kar, te drága!
DAY 178: MINDENBEN MEG TUDOM LÁTNI A JOGOT
Nemhiába mondja a dal is, hogy Law is in the air... A jog mindenütt ott van. No, legalább majd könnyen találok munkát. Csak az érdekel, hogy hogyan ereszkednek le az emberek a földre. Tud-e a jogász legalább egy kis időre nem jogász lenni? Tud-e úgy kenyeret venni, hogy közben ne gondoljon a kötelmi jogból tanult adásvételi szerződésre? Vagy csak simán nekem mentek az agyamra azok a napok, amikor a tanulás meghaladta a nyolc órát?
DAY 179: TÁMAD AZ ÚJ FOGALMAK HADA
Azon kapom magam, hogy valami elektromos vezetékekről olvasok, meg arról, hogy hogyan vezetik az áramot két, településen kívüli területre. Egy szót sem értettem az egészből, de senki sem szólt, hogy ennek máshogyan kellene lennie. Először persze azt hittem, hogy rossz papír került hozzám, hiszen az egészből tényleg egy kukkot sem értettem. Azt sem értettem, hogy mit kellene értenem. A jogi oldala mellett a dolognak volt ott egy másik része is, amit inkább egy elektromechanikus értene. (Vagy aki ezzel foglalkozik.) Ami én nem igazán vagyok. Ki tudja, mi minden olyat fogok az évek során megtanulni, amiről korábban azt sem tudtam, hogy létezik, aztán meg kiderül, hogy vizsgáznom is kell belőle. Szerencsére van internet, és nem kell magamból komplett hülyét csinálnom, ha valami olyasmi nem világos, aminek talán annak kéne lennie.
DAY 180: ATTÓL HOGY VALAKI FELHÚZ EGY ZAKÓT, MÉG NEM VÁLIK JOGÁSSZÁ
Nem mondhatom, hogy nem csak egy hajszálnyi választott el attól, hogy megadóan fölemeljem a kezemet, és otthagyjam a fenébe az egészet. Bukott vizsgák, csalódások stb., okból mindig akadt elég. Ecc, pecc, kimehetsz...
*ennyire* (összeszorítja mutató- és hüvelykujját) voltam attól, hogy a Jogi Kar csupán egy rossz emlék legyen, egy rossz álom, amit reggelig elfelejt az ember. Ez az *ennyi* nagyjából egy atomnyi. Teljes véletlenségből azt mondják az atomokról, hogy olyan parányiak, hogy az embert alkotó atomok összessége belefér egy pohárba? Hát pont ennyi az én *ennyim*.
De a száz okra, hogy miért adjam fel, találtam egy százegyedik okot arra, hogy miért maradjak, és fejezzem be azt, amit annak idején olyan lelkesen kezdtem el. Egyszer fent, egyszer lent. Pont, mint a szívdobbanások a monitoron. Nem vagyok orvos, de azt hiszem, hogy a sima vízszintes vonal nem jelent jót. Szóval, miért ne változhatnának az élményeim is?
DAY 181: A SOK VIZSGAIDŐSZAK EGYIKE
Itt a vizsgaidőszak, itt van újra,
S stresszes, mint mindig énnekem,
Tudj’isten, az egyetemet mi okból szeretem, de szeretem.
Odaülök a könyvek mellé,
Onnan nézek szerteszét,
S hallgatom elkeseredett szitkozódásomnak lágy neszét.
Az ismétlés már nem megy, képtelen vagyok befogadni az új infókat, a memória megtelt, a fejem viszont kong az ürességtől, ha megpróbálok felidézni egy adott választ. Majd ha eljön a vizsga napja, leülök a professzor elé, megroppantom a nyakamat, megköszörülöm a torkomat, és úgy fogom csiripelni a választ a kérdésre, mintha csak azt kérdezték volna tőlem, hogy mi a nevem. De a vizsgabejelentő még így is stresszesebb marad, mint maga a vizsga.
DAY 182: A KÖNYVÁRUS ÉLMÉNYEI
Én csupán könyvet szerettem volna venni...
Így kezdődik a történetem. Egy olyan hétköznapi tevékenységgel, amit tulajdonképpen két perc alatt is le lehet zavarni, és igazság szerint csak hétköznap lehet elvégezni, csakis két óráig. Én kérek valamit, az ablakon kitolják a könyvet, én pedig beadom a pénzt. Mégsem így történt.
Kedvesen átnéztem az üvegen, csak éppen nem volt kire. Belestem, észre is vett a csávó, de még neki állt feljebb. Hogy juthatott nekem eszembe, hogy majd éppen munkaidő közben leteszi a telefont, és kiszolgál engem? Ohh, mi, egyetemi hallgatók, sosem tanulunk! Hát így esett meg, hogy elkaptam egy darabot a beszélgetésből. Nem egy akadémiai tárgyalás volt, a-a, azt ecsetelte a pasi, hogy hogyan telt neki a majális. Nem mintha érdekelt volna, de elképedve mesélte a csalódást, hogy szinte semmit sem ittak az ünnepek alatt. Fejenként csak hat-hét üveg sört, meg csak egy üveg pálinkát. Én meg csak egy könyvet akartam venni. Egy sör mellett akár végig is hallgattam volna az egész történetet.
