Ne menj suliba! – tüntetések az oktatási jogokért
Az oktatási rendszer problémái és a diákokra nehezedő nagymértékű nyomás miatt szervezett tüntetést Budapesten a Független Diákparlament januárban. A Független Diákparlament egy olyan, diákok által létrehozott, országos civil szervezet, ami az oktatáshoz kapcsolódó jogok mellett áll ki. Az oktatási rendszernek alapvetően két feladatot kellene maradéktalanul teljesítenie ahhoz, hogy azt mondhassuk, teljesülnek a diákok oktatáshoz fűződő jogai. Először is mindenki számára elérhetővé kell tenni az oktatást. Ne csak az járhasson iskolába, aki kiváltságos, vagy akinek a szülei azt finanszírozni tudják. Másodszor pedig az elérhető oktatás legyen minőségi: senki sem vitathatja, hogy a szakközépbe járó gyerekek többségének nem jut olyan minőségű oktatás, mint azoknak, akik a városi elit gimnázium diákjai.
Magyarországon sokan elégedetlenek az oktatás jelenlegi helyzetével. Sokféle problémát emlegetnek a kritikusok. Sok tanár teljesen alkalmatlan a feladatra, némelyiket gyerekek közé sem szabadna engedni, miközben a felkészült és a diákok érdekeit szem előtt tartó tanárok munkáját a rendszer merevsége, a tananyag nagysága, a fizetésük rendkívül alacsony mértéke és az iskolai eszközök mindennapos hiánya (például a krétáé) akadályozza. Emellett nincs elég iskolai segítő szakember (pszichológus, szociális munkás), akik a gyerekek lelki és mentális egészségének megőrzésével foglalkoznának, s így kevesebb lenne a tanórák menetét zavaró, problémás diák, zökkenőmentesebben folyhatna a tanítás. A tananyag nem a kompetenciákra épít, sokkal inkább magolni való tárgyi tudást vár el: fontosabb tudni a mohácsi vész időpontját, mint használni tudni az internetes keresőket arra, hogy ilyen információkat előkutassunk. A rendszer a kreativitás, a vitakészség vagy a demokratikus párbeszéd ösztönzése helyett a szorgalmat és a tanárhoz való feltétel nélküli alkalmazkodást díjazza (persze egyes tanárok a tanítási módszereikkel sokat tudnak ezen változtatni, de maga a rendszer és a rendszer elvárásaihoz már alkalmazkodott munkatársak hozzáállása jelentős visszatartó erő). Távolról nézve pedig sok szempontból a rendszer leépítése zajlik: például kifejezett törekvés, hogy kevesebb legyen az érettségiző diák, és többen válasszák az érettségit nem adó, szakmára felkészítő iskolákat. (Az elvi elgondolás emögött az, hogy kevesebb diplomásra és több szakképzett munkavállalóra van szükség, csakhogy a szakemberek szerint a helyzet ennél sokkal bonyolultabb, és végső soron csak rontani fog az ország versenyképességén.)
És akkor arról még nem is volt szó, hogy a tananyag mennyisége miatt a diákok sokszor napi nyolc órát töltenek az iskolában – aztán hazamennek, és leülnek tanulni.
Mindezen problémák miatt érezte szükségét a Független Diákparlament annak, hogy végre hallassa a hangját, és minden diák érdekét képviselve felszólítsa a döntéshozókat arra, hogy vegyék őket komolyan, és folytassanak velük párbeszédet az oktatási rendszer jelenlegi helyzetéről és a változtatás lehetséges irányairól. Ennek az első lépése volt a január 19-ei tüntetés.
A demonstráció a „Ne menj suliba!” nevet kapta: rengeteg diák maradt távol az oktatástól aznap, egy részük szülői igazolással, másik részük akár igazolatlanul is. A tüntetés célja az volt, hogy összecsődítse az oktatással elégedetlen tizenéveseket (és azokat az idősebbeket, akik szintén egy jobb oktatási rendszert szeretnének), és megmutassák a döntéshozóknak, hogy sokan vannak, változást akarnak, és ezért hajlandóak tenni is valamit.
A rendezvényen végül néhány ezren jelentek meg. A felszólalók arról beszéltek, hogy a diákoknak elegük van az oktatási rendszerből, és igazságosabb, élhetőbb, szerethetőbb iskolákat akarnak. A követeléseiket 12+1 pontban is megfogalmazták: azt szeretnék például, ha középiskolásként heti 30 tanóránál nem lenne több, ha korlátlan lenne a szabad tankönyvválasztás, vagy ha a 18 éven aluliak nem lennének kirekeszthetők az oktatásból. Ezen fölül pedig egyeztetésre szólították föl a döntéshozókat.
Hogy mennyire vezetett eredményre ez a jól megszervezett, tömegeket megmozgató, nagy sajtóvisszhangot kapott esemény, az már más kérdés.
A diákok legfontosabb követelése az volt, hogy végre elinduljon a párbeszéd az oktatásügyért felelős politikusok és a Független Diákparlament között. Sajnos nem úgy tűnik, hogy különösebben komolyan vették volna őket. A diákok vitára hívták Magyarország miniszterelnökét, amire válaszul az illetékes miniszter egy gúnyos félmosollyal köszönte meg és egyben utasította el a lehetőséget. Mivel a vita nem fog megvalósulni, ennek következményeként február 23-án újabb diáktüntetés várható.
A diákokat és az őket képviselő diákszervezeteket egy demokratikus országban be kell vonni az oktatási kérdésekbe. Meg kell ismerni a véleményüket, vitatkozni kell velük, és örülni kellene annak, hogy képesek önszerveződően kiállni magukért és egymásért. A „semmit rólunk nélkülünk” elve szerint az oktatásügy alakításakor elsősorban a pedagógusok és a diákok meglátásaira kell alapozni. Külföldi mintákat is érdemes közelebbről megvizsgálni: a finn gyerekek például eléggé boldogok, pláne a magyar gyerekekhez képest, és ez nem kis részben annak az iskolai környezetnek köszönhető, amelyben a diákok a mindennapjaik jelentős részét töltik. (A finn oktatás a gyerekek saját felfedezővágyára épít: szigorúság és házi feladat helyett elfogadásra és önállóságra nevel. Ezzel pedig a PISA-felmérések alapján az egyik legjobb oktatási rendszernek számít: az ott nevelkedő gyerekek világviszonylatban is kiemelkedően teljesítenek.)
Ha pedig a hatalom nem nyitott a párbeszédre, akkor tovább kell próbálkozni. Hosszú távon még nekik is érdekük, hogy az oktatási rendszer a diákokat szolgálja, és kompetens, rugalmas, a világra nyitott, a lehetőségeivel élni képes, de legfőképpen boldog fiatal felnőtteket eresszen útjukra. Nemcsak azért, mert így nő majd az ország teljesítőképessége, de azért is, mert sokkal jobb egy olyan országban élni, ahol kedves és együttműködő a bolti előadótól kezdve a vasutason át a kórházi nővérig szinte mindenki.
PISA-felmérés (Programme for International Student Assessment, azaz Nemzetközi Tanulói Teljesítménymérési Program)
A PISA monitorozó jellegű felméréssorozat, amely három területen (alkalmazott matematikai műveltség, alkalmazott természettudományi műveltség és szövegértés) vizsgálja a 15 éves tanulók képességét.
Mivel a PISA-felmérés egy gazdasági alapon létrejött szervezet megrendelésére készül, célja elsősorban a mindennapi életben használható tudás vizsgálata. A mérés az iskolai tanulás során elsajátított ismeretekből és készségekből felépülő, az adott tudományterületen érvényes tudásra összpontosít. Azt méri, hogy a tanulók milyen mértékben alkalmazzák szövegértési képességüket a hétköznapi helyzetekben megjelenő szövegek megértésekor és értelmezésekor; vagy mennyire képesek felismerni, megérteni, értelmezni és megoldani egy matematikai vagy természettudományi jellegű problémát, ha ilyennel találkoznak.
(Wikipédia)
