Jogok és kötelességek

Sokszor hallani, hogy ne beszéljünk addig jogokról, amíg nem ejtünk szót a kötelességekről, hiszen a jogokat is ki kell érdemelni valamivel. Vannak, akik a cigányokkal kapcsolatban hangoztatják ezt, mások a gyerekekkel vagy a nőkkel szemben fogalmazzák meg ezeket a gondolatokat. Az viszont minden esetben megegyezik, hogy elnyomott, vagy legalábbis hátrányos helyzetű csoportokat vádolnak meg azzal, hogy a kötelességeik teljesítése nélkül követelik maguknak az egyenlő jogokat.

A cigányember dolgozzon, és akkor majd nem éhezik a családja, meg a gyerekét se közösítik ki az iskolában az osztálytársai. A gyerekek tanuljanak szorgalmasan, és tiszteljék az idősebbeket, cserébe majd a tanárok nem fogják őket megalázni vagy lelki erőszakkal terrorizálni. A nők legyenek kedvesek gyerekeket szülni, a férfiak elvárásainak megfelelően öltözködni, és olyan gyakran kívánni a szexet, mint a férjük – és akkor majd beszélhetünk a jogaikról is.

Ezt a gondolkodásmódot többnyire azok vallhatják magukénak, akiknek halvány fogalmuk sincsen a társadalmi tudományokról. Aki azt hiszi, hogy egy gyerekbe bele lehet verni a tiszteletet, az minden valószínűség szerint sose látott még olyan gyereket, akit megvertek vagy megaláztak a szülei, a tanárai, az osztálytársai. Ezekből a gyerekekből általában nem tisztelettudó felnőttek lesznek elsősorban, hanem lelkileg sérült emberek, akik vagy azt hiszik, hogy semmire nem érdemesek, nincsen joguk semmihez, és bárki bánthatja őket, vagy pedig maguk is továbbadják a gyerekként elszenvedett erőszakot mint szülők vagy más tekintélyszemélyek.

Az, hogy egy nő hogyan öltözködik, senkit nem jogosít föl nemcsak a nemi erőszakra, de még csak a bunkó és tiszteletlen bámulásra, beszólogatásra sem. Persze nyilvánvaló, hogy aki nem mászkál egyedül éjnek évadján, az kisebb eséllyel válik bűncselekmény áldozatává – de ez mindkét nemre vonatkozik. Ahogy egy meggyilkolt férfi esetét hallva sem vonogatjuk a vállunkat, hogy „hát miért nem hívott taxit, csak magának köszönheti”, úgy egy megerőszakolt nő kapcsán sincs helye az ehhez hasonló állításoknak.

Az előbb említettek kapcsán talán a cigányság a legtöbb port kavaró téma. A gyerekeket, nőket (sőt újabban a szexuális kisebbségeket is) egész biztosan kevesebben tekintik alsóbbrendű lényeknek, mint a cigányokat. Mert ugye nem dolgozik, meg lusta, de a segély, az bezzeg kell. Mert kéregetni, azt tud, de bezzeg az asszonyt folyton teherbe ejti. Sőt azt is csak azért, mert úgy több a segély.

Nem nehéz kiszámolni, hogy hiába a több segély, egy gyerek fölnevelése mindenféle segélynél sokkal többe kerül. A cigányság gyerekvállalásának kulturális okai vannak: náluk ez a szokás, és kész. A fogamzásgátlás meg drága – pedig az is köztudott, hogy az ingyenes fogamzásgátlásnak egészen sok előnye van: nemcsak ezen a problémán segíthet, de jelentősen csökkenti az abortuszok, a nem kívánt gyerekek és a nemi betegségek előfordulási arányát is.

Meg hát úgy egyébként is: elég érzéketlennek kell ahhoz lenni, hogy az ember egyértelműen kimondja, sőt, természetesnek is vegye, hogy aki nem dolgozik, az bizony ott vesszen éhen, az én adómból ne etessék.

Nemcsak emberi jogi, de gazdasági vonatkozása is van a dolognak: ahhoz, hogy a gazdaság töretlenül fejlődjön, az kell, hogy az emberek közti egyenlőtlenségek minél kisebbek legyenek. Ha nagyok a különbségek a szegények és a gazdagok között, akkor senki nem fog vásárolni: a szegények azért, mert nincs miből, a gazdagok azért, mert nincs mit. Ha pedig senki nem vásárol, akkor a gazdaság pang, és az senkinek se jó. Erre lehetséges persze többféle választ is adni, de ezek közül az egyiknek megvan az az előnye, hogy senkinek nem kell éhen halnia hozzá; ez pedig a szegények és a gazdagok életszínvonala közti különbség csökkentése. Ezt sokféleképpen meg lehet oldani, de a lényeg mindenképpen ugyanaz: megadjuk annak is az alapvető emberi jogokat (mint az élet, a méltóság vagy a biztonság), aki ezért egyáltalán semmit nem tesz.

Az emberi jogok ugyanis éppen attól jogok, hogy mindenféle feltétel nélkül járnak az embernek, pusztán azért, mert ember. A jogaimmal nemcsak azután élhetek, hogy a kötelességeimnek már eleget tettem. Ha már valamit tenni kell értük, akkor nem jogokról van szó. Ha nekem mint nőnek egy buli után taxit kell hívnom, hogy senki se bánthasson, pedig amúgy szívesen sétálnék egyet, akkor nekem nem teljesül a biztonsághoz való jogom. És lehetek én csadorban vagy félmeztelenül, az ezen semmit nem változtat.

Nagyot néznénk akkor is, ha a főnök nem adna egyenlő munkáért egyenlő bért egy gyermektelen nőnek vagy férfinak – arra hivatkozva, hogy aki nem nevel gyereket, az nem járul hozzá a társadalom újratermelődéséhez, tehát megszegi a kötelességét.

És azoknak a kisgyerekeknek, akiknek megalázó körülmények között kellett vécét takarítaniuk egy iskolában, szintén sérültek a jogaik: kényszerítették őket, megalázták őket. Ezen az sem változtat, ha a gyerekeket azért kényszerítették erre, mert előzőleg brutális módon megszégyenítették egyik osztálytársukat. Az iskolai kiközösítés és lelki erőszak ellen természetesen minden tanárnak határozottan fel kell lépnie – de nem így. Erőszakkal az erőszak ellen, megszégyenítéssel a megszégyenítés ellen nem megyünk semmire: a vécét pucoló gyerekeknek nemcsak a jogait vették teljesen semmibe, de még csak értelme sem igen volt az egész akciónak.

Mindez persze nem azt jelenti, hogy a kötelességek kevésbé lennének fontosak. Mindenkinek vannak kötelességei a békés társadalmi együttélés érdekében, bár hogy ezek mik pontosan, arról folyamatos a társadalmi vita. Ez nem is baj, hiszen csak így juthatunk egyről a kettőre. Ezeket a kötelességeket pedig teljesíteni is kell. Aki nem teszi, az bizonyos megvonásokra vagy büntetésre számíthat: aki nem dolgozik, annak kevés lesz a pénze, aki nem tanul, az egyest kap, aki szemtelenkedik a másikkal, azt nem fogják tisztelni. Ami fontos, hogy ezek a következmények nem lehetnek kapcsolatban a jogokkal: jogok és kötelességek párhuzamosan léteznek, nem zárják és nem is zárhatják ki egymást.

Az egyenlő jogok tehát mindenkit megilletnek: azt is, aki bőszen teljesíti az összes kötelességét, és azt is, akit ez egyáltalán nem érdekel. Mint ahogy kötelessége is mindenkinek van: annak is, aki az összes emberi jogával él és élni akar, és annak is, aki akár önként lemondana egyikről-másikról.