Kitárulkozás

Szembenézni önmagunkkal és mások elé tárni a gyöngeségeinket rendkívül nehéz dolog. Március második felében volt látogatható a zentai Városi Múzeumban a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium képzőművészeti szakos végzőseinek a kiállítása, amelyen a sok szép alkotás között egy negatív gondolatokkal és érzésekkel teletűzdelt aktfestmény is akadt. Ahogy néztem a képet, nagyon sok érzés bukkant föl bennem: micsoda önreflexió, mekkora sebezhetőség, és főként: mekkora bátorság a világ elé tárni a legbelsőbb valónkat!

A kép készítőjét, Kaszás Korinát arra kértem, hogy meséljen azokról a mondatokról, amiket a legtöbben sosem mernénk másoknak megmutatni.

n Honnan jött az ötlet ehhez a képhez?
– Ez egy iskolai feladat volt, egy hommage, ami egy művész úgymond imádatát, az előtte való tisztelgést jelenti. A festmény, ami engem megihletett, egy kortárs művésznőtől származik, Jenny Saville-től, aki a női tökéletlenséget és úgymond a testnek a tökéletlenségét szokta ábrázolni; azt, hogy senki sem tökéletes. Innen jött az ötlet, hogy mi lenne, hogyha a saját hibáimat festeném le, illetve azokat írnám fel a saját portrém mellé.

n Nehéz volt kirakni mások elé ezeket a saját magaddal kapcsolatos gondolatokat, érzéseket?

– Nem úgy mondanám, hogy nehéz volt, mert felvállalni fel mertem őket, hanem inkább féltem mások véleményétől, hogy mit fognak szólni egyrészt ezekhez a dolgokhoz, amiket kiírtam, másrészt ahhoz, hogy egy úgymond „majdnem akt” képet tettem ki. A tanárnőm is kérdezte, hogy biztosan átgondoltam-e ezt, de úgy voltam, hogy mi rejtegetnivalóm is lehetne?

n Milyen visszajelzéseket, milyen véleményeket kaptál?
– Sokfajtát, de negatívat egyáltalán nem. Azt mondták, nagyon bátor vagyok, hogy ezt felvállaltam, és az érdekelte őket, hogy hogyan találtam magamban ennyi hibát. Ez egyébként nem volt nehéz, ahogy elkezdtem, csak jöttek és jöttek, magától kijött belőlem minden. Megszabadultam tőlük, és nem titkok most már, hanem a világ elé tártam, és szabadon engedtem őket.
 

n Azon kívül, hogy ez egy iskolai feladat volt, volt valami üzenet, amit szerettél volna vele közvetíteni?
– Az, hogy senki sem tökéletes, és hogy nem kell annak lennünk, és mivel megfelelni úgysem lehet mindenkinek, ezért szerintem nem is kell ezzel foglalkozni. Ha neked valami elég jó, akkor nem kell, hogy számítson, más mit gondol erről, mivel magadnak kell, hogy megfelelj.
 

n Fiatal nőként milyen elvárásokkal szoktál szembesülni?
– Leginkább azzal, hogy mindenben teljesítsek: családot alapítsak mondjuk tíz éven belül, közben legyen munkám, szerezzek egyetemi végzettséget, és mindenben tökéletesen teljesítsek. Ez egy lehetetlen cél, és elég nehéz mindezek mellett helytállni.

n Szerinted van olyan elvárás, ami kifejezetten a lányokra, nőkre vonatkozik?
– Legfőképpen a pártalálás, de egyre jobban az is, hogy dolgozz, de emellett legyél jó szülő, jó barát, és minden helyzetben helyt tudj állni. Tehát rengeteg szerepet kell felvenned, és van, hogy ezek összekeverednek, és már nem tudod, hogy hol vagy te.

n Nehéz kitörni azokból a negativitásokból, amiket a képeden megfogalmaztál?

– Nehéz, és a nagy részét egyáltalán nem tudom leküzdeni, mindig is bennem voltak. Miután kimondtam, már egy picivel könnyebb, de még mindig érzem, hogy nem elég jó, nem tökéletes. Tudom, hogy nincs tökéletes, mégis törekszem rá.

n Hol kaphat segítséget az, aki szeretne fölszabadulni a túl nagy nyomás alól?
– Meg kell találni azt a környezetet. Itt a Bolyaiban szó szerint minden témáról tudunk beszélni, úgy a tanárokkal, mint a barátokkal. Van, aki otthon nem kapja meg ezt a lehetőséget, de én nagyon örülök annak, hogy otthon is bármiről tudok beszélni, és mindenben támogatnak.
 

n Hogy nézne ki ennek a képnek a pozitív változata?

– Erre azért nehéz válaszolni, mert a negatívakat is nehéz volt felírni, de a pozitívakat szerintem még nehezebb, mert az ember nagyon önkritikus. Könnyebb meglátni a hibát, mint azt, ami jó bennem. Ami a festést illeti, akt helyett talán inkább egy portrét tennék középre, és sokkal szabályosabb lenne az összhatás, ami a precizitást, a tökéletességet jelenítené meg, szemben az eredeti képemhez használt összevisszasággal, sötétebb és fakó színekkel. Meleg, vidám színvilágot használnék, kerekebb formákkal.