Kerüld el a Janikat!
Abban a korban vagyok, amikor az ismerőseim már nem utazgatnak és nem eljegyzik egymást, hanem válnak. Egy-két-három kisgyerek, közös lakás, autó, hitel, együtt felépített élet – és akkor hirtelen kiderül, hogy amúgy a férj izgalmakat szeretne. Mondjuk egy barátnőt vagy alkalmi partnereket, miközben a feleség meg otthon szív a gyerekekkel. Mert félreértés ne essék: a kisgyerekek tündériek, imádjuk őket, egy anya meg különösen odáig meg vissza van a sajátjaiért. De bele lehet abba bolondulni, hogy az ember egy mondatot nem tud végiggondolni (mert belevisít), egy értelmes beszélgetést nem tud lefolytatni (mert a téma csak Bing nyuszi lehet), és még pisilni sem mehet el egyedül (ezen nincs mit magyarázni).
Az anyaság nehéz és magányos vállalás, amiben az apa tud a legtöbbet segíteni. De ez bizony felelősségvállalással jár. Fel kell nőni a feladathoz, át kell rendezni a prioritásokat, áldozatokat kell hozni. A gyerekvállalás nem az az időszak, amikor egy egész hétvégére el lehet vonulni pecázni, vagy éjszakába nyúlóan lehet nyomni az online játékokat – mert ha így van, akkor az apa nem társ, hanem csak egy újabb gyerek, akit ki kell szolgálni. Persze egy anyának meg aztán pláne sok mindent fel kell adnia, de minket kiskorunktól kezdve arra nevelnek, hogy fogadjunk szót, tűrjünk, helyezzünk magunk elé mindenki mást, és szép csöndben tegyük a dolgunkat. A férfiakat meg arra tanítja a társadalom, hogy nyomják el az érzelmeiket, legyenek céltudatosak, és szerezzék meg, amit akarnak. Aztán meg csodálkozunk, ha megszerzik maguknak a szeretőt, mert éppen ahhoz támad kedvük.
A kisgyerekes lét az egyik legnagyobb kihívás, amivel egy pár találkozik a közös életük során, nem csoda, ha sok házasság zátonyra fut ezekben az időkben. De hát senki sem úgy tervezi a jövőjét, hogy hozzámegyek a Janihoz, elmegyünk nászútra, szülök neki két gyereket, aztán megcsal, és elválunk. Meg nem is úgy, hogy elveszem a Jucit, elmegyünk nászútra, szül nekem néhány gyereket, aztán megcsalom, és ott hagyom.
Nagyon sok az érzelmileg éretlen férfi. Nem csoda, hiszen a társadalom a mai napig kigúnyolja, ha egy férfi az érzelmeivel foglalkozik, önismereti csoporton vesz részt, terápiára jár. A nőknél ez sokkal elfogadottabb. Nézz csak körül, hányféle női kör vár téged, hogy utat mutasson neked? Na és férfikörből mennyi van…? Szóval nincs mit csodálkozni azon, hogy sokan közülük tényleg nem ismerik sem magukat, sem a kapcsolatukat annyira, hogy felelős döntéseket tudjanak hozni.
De mi vajon jobbak vagyunk? Mi mennyire vagyunk képben az érzelmi-önismereti dolgokkal, ha rendre olyan férfit választunk társul, aki tíz év múlva mindenféle lelkiismeret-furdalás nélkül lelép mellőlünk, egyik pillanatról a másikra? Jó lenne, ha a lányok idejekorán megtanulnák, miről ismerhető fel az érzelmi éretlenség, milyen egy egészséges párkapcsolat dinamikája, mik azok a red flagek, amik láttán azonnal menekülőre kell fognunk, vagy hogyan ismerhetjük fel a patriarchális mintázatokat a kapcsolatainkban. Sok-sok ilyen pszichológiai és szociológiai tudás van, amelyet hasznosíthatnánk, ha időben találkoznánk velük. De hát még ez sem lenne elég. Mert ha egyszer szerelmesek leszünk, akkor vége a világnak: akkor nem számít a racionalitás, mindent alávetünk az idealizált férfi akaratának.
Ez nem feltétlenül baj, hiszen ha két intelligens, tájékozott, az önismeret hasonlóan magas fokán lévő ember találkozik, akkor felemelhetik egymást a fellegekbe is. A gond akkor adódik, amikor nem a megfelelő emberbe szeretünk bele, mert akkor egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy minden munkát mi végzünk, minden érzelmi gondoskodás ránk hárul, ellenben minden komolyabb döntést ő hoz meg, és a mi igényeinket, szükségleteinket elereszti a füle mellett. Nyilvánvalóan nem minden férfi áll érzelmileg egy teáskanál szintjén (ahogy azt Hermione mondaná), de jogunkban áll elkerülni azokat, akik igen.
Ehhez pedig két dolog kell: tudás, amivel felismerhetjük őket, és önmagunkon való munka, amivel elég szemfülessé és elég erőssé válhatunk ahhoz, hogy kidobjuk őket a bánatba. És akkor végre felszabadultan jelen lehetünk, attól való félelem nélkül, hogy mit hoz a holnap; mert annál nagyobb biztonság egy párkapcsolatban nemigen képzelhető el, mint amikor tudod, hogy a pasid nem azért nem fog becsajozni melletted, mert az nem illik, vagy mert nem akar megbántani, hanem mert tűzzel-vassal védi azt a semmihez sem fogható kötődést, ami köztetek van.
