„Mint a könyvekbe, a zenélésbe is bele tudtam menekülni”

Főállású könyv- és újságszerkesztő, basszusgitáros, szerető férj, kiváló barát és nem utolsósorban olyan ember, aki szívvel-lélekkel valósítja meg mindazt, amit kitűzött maga elé – Pásztor Sándor neve ismerős lehet neked, kedves olvasó, ha nem, akkor a vele készült interjú után talán megismered egy kicsit, egy icipicit.

Milyen személyiségnek tartod magad?

– Alapvetően csendes, megfigyelő típus vagyok, aki a háttérből figyel, de ha kell, hangot adok a véleményemnek. Ami viszont fontos számomra, abban teljes szívvel és lélekkel benne vagyok, és az energiámat oda összpontosítom. Szeretek kimozdulni, közösségben lenni, olykor pedig teljesen megfelel az otthon nyugalma is.

Mióta dolgozol szerkesztőként?

– Ha jól emlékszem, talán 2014 vagy 2015 környékén jött egy lehetőség, amikor még az akkor működő nyomdába szerkesztőt kerestek. Nekem abban az időben nem volt meg a kellő képesítésem hozzá, mivel informatikát és számítógépes elektrotechnikát fejeztem, nem sok tapasztalatom volt szövegszerkesztés vagy grafikai munkák terén. Végül szép lassan belejöttem és meg is szerettem. Eleinte csak kisebb feladatokat kaptam, aztán idővel egyre több mindenért én feleltem, ma pedig az egyik fő tevékenységem, amit home office-ból végzek. A Hírvivő katolikus lap szerkesztője vagyok, de érkeznek be könyvek, szórólapok is, nyomdai, grafikai munkákat is végzek.

Melyikhez húz leginkább a szíved: a zenéléshez vagy a szerkesztéshez?

– Igazából a kettőt teljesen el is választom, viszont ugyanúgy szeretem mindkét tevékenységem. A munkámmal is nagyon meg vagyok békélve, nem szoktam belefáradni, mindig találok új kihívásokat benne. Körülbelül tíz éve szerkesztek. A könyvek is viszonylag fontosak voltak számomra, egyfajta menedéket, inspirációt jelentettek. Sajnos olvasni nagyon ritkán jut időm, mivel a munkámból kifolyólag annyi betű szalad át a retinámon, hogy nem marad már rá energiám. Nagyon szeretnék már belekezdeni egy konkrét könyvbe is, de sosem jutok oda. (Nevet)

Milyen könyvet írnál?

– Engem leginkább a disztopikus témák, egy jól megírt fantasy vagy sci-fi tud lekötni, viszont amiket én írnék, az biztosan novella vagy kisregény lenne… Inkább novellás kötet, rövid, de velős történetekkel.

Mikor tetted le a voksod a zene mellett?

– A zene már kiskorom óta része volt az életemnek, mint a könyvekbe, a zenélésbe is bele tudtam menekülni. Körülbelül ötödikes koromban már éreztem, hogy „rocksztár” szeretnék lenni, a szó pozitívabb értelmében. (Nevet) Ez most gyerekesnek hathat, de bennem még mindig lángol és ez ad erőt, hogy mindennap tegyek az ügy érdekében, a zenekar előremozdításában. 2013-ban otosclerosissal diagnosztizáltak, ami egy középfül belső részét érintő genetikai betegség, amelynek során a kengyelcsont elcsontosodása miatt, fokozatosan hallásvesztés alakul ki mindkét fülben. Ez sajnos visszafordíthatatlan, amit csak hallókészülékkel vagy műtéti úton lehet kezelni. Én utóbbit választottam. Az operáció utáni időszak igencsak nehéz volt. A műtét után nem tudtam megmaradni hangos környezetben (azóta is csak zajcsillapítással), így a zenekari koncertezés szóba se jöhetett. Ekkor éreztem igazán, hogy az akkori döntésem a zene mellett vagy ellen, egész életre szól. Valójában irányt akkor kaptam a zenei pályámon, amikor bekerültem a Phreniába. Ők akkor, 2019-ben basszusgitárost kerestek, én pedig elvállaltam, annak ellenére, hogy nem játszottam azelőtt a hangszeren, csak gitároztam. Persze azóta összecsiszolódtunk és elválaszthatatlanok vagyunk. Őszintén szükségem volt rájuk, akik ugyanolyan elánnal akarják csinálni ezt, mint én.

Mit jelent vajdasági zenekarként helyt állni a zeneiparban?

– Ez egy elég ütős kérdés, mert ez egyszerre kihívás és büszkeség is. Nálunk nem mindig adottak azok a lehetőségek, mint némelyik külföldi országban, így sokkal több kreativitásra, kitartásra van szükség, ahhoz, hogy bármit el tudjunk érni. Viszont ez formál is bennünket. Megtanuljuk, hogyan építsünk közönséget, hogyan szervezzünk, hogyan hozzunk ki kevésből is ütőset. És ha ez sikerül, az leírhatatlanul jó érzés.

Szerinted nehéz nálunk hírnevet szerezni?

– Hírnevet szerezni, jófajta hírnevet szerezni (Nevet), biztosan nehéz. Inkább úgy fogalmaznék, hogy nehéz eljuttatni az emberekhez azt, amit alkottál, legyen az egy dal vagy egy album. A zenei megosztó portálokon nagyon sok visszajelzést kapunk. Rendelések is érkeznek, küldtünk pólóinkból az USA-ba, Japánba, Oroszországba, emellett a statisztikák is megmutatják, melyik országokban szeretik jobban ezt a stílust: Vajdaság és Magyarország mellett Ausztria, Németország és Amerika, ezek azok az országok ahol jelen tudunk lenni leginkább, még ha fizikálisan nem is. (Nevet)

Többször mondtad, hogy nem volt kellő szakértelmed egy-egy dologhoz, amibe belevágtál, mégis jól sült el. Mindig ilyen bátran állsz az új dolgokhoz, vagy van benned néha egy kis félsz?

– Mindig sok kétellyel állok az ismeretlen dolgokhoz, viszont mivel aránylag nyitott személyiségem van, ez átsegít az akadályokon, de gondolom az is sokat jelent, hogy szeretek új dolgokat tanulni, megismerni, akár a szerkesztési folyamatokat másképp csinálni, lényegében bármit, ami előre visz. Ha elhatározok valamit, akkor az általában megvalósul, hiszem, hogy mindenkinek kell, hogy legyen akár egy hivatás vagy cél a fejében. Ezek megvalósítása mellett éltem a saját életem, csinálom amit kell, amit elém sodor az élet. Próbálok minél jobban kijönni a helyzetekből, és minél többet tanulni, hiszen ez is egy fontos folyamat.

Kivel töltöd szívesen a szabadidőd?

– A barátaimmal és a feleségemmel. Hálás vagyok a feleségemnek, mert rengeteg támogatást kapok tőle, ami nélkülözhetetlen ahhoz, hogy helyt tudjak állni a hétköznapokban, akár zenészként, akár szerkesztőként.