16 + 11 nap kikapcsolódás a sport mellett

Összefoglaló az Olimpiai és Paralimpiai Játékokról

2016-ban Rióban rendezték meg a XXI. Nyári Olimpiai Játékokat, mely augusztus 5-től 21-ig kiváló lehetőséget nyújtott a sportkedvelőknek a kikapcsolódásra. Az idén egyébként a szokásosnál is nagyobb adagot kaptunk a sportból, hiszen az egész éves tenisz- és futballszezon mellé párosult még egy labdarúgó-Európa-bajnokság, majd nem sokkal az Eb befejezése után ismét a képernyő elé szegezett minket a négyévente megrendezésre kerülő nyári olimpia.

Jómagam érdekes módon kevésbé vártam az egész felhajtást, hogy aztán a nyitóceremóniától kezdve beszippantson az egész, és ne engedjen ki karmai közül a zárünnepség utolsó tűzijátékának robbanásáig. Már a hivatalos megnyitó során érezni lehetett, hogy más lesz, mint az eddigiek. Korántsem olyan tökéletes, mint a londoni vagy olyan óraműpontosságú, mint a pekingi. Riót megelőzően rengeteg negatív kritikát hallottunk, s habár tény, hogy a játékok ideje alatt sem volt zökkenőmentes a szervezés, valahogyan emberközelibbre sikerült az olimpia. Az összes hibájával, zöld színű medencevízével, rablásokkal, a szegények és gazdagok közötti különbség hangoztatásával, Bolt mosolygós, Hosszú Katinka elképesztő és Davor Štefanek szívszorító győzelmével. Bő két héten át úgy ültem le az év nagy részében használaton kívüli televízió elé, hogy volt mit nézni, volt értelme bekapcsolni, élvezni mindazt, amit láthattam. 2016 eddig tele volt félelemmel, gyötrelemmel, rengeteg szörnyűség történt a világban, fontos és értékes embereket veszítettünk el, politikai és vallási csatározások szemtanúivá váltunk. Ebben a tizenhat napban azonban mindezt félretehettük (már amennyire az M4 Sport és az Egy Perc Híradó engedte), s napról napra azokat a sportágakat követhettük, amelyeket ritkán, némelyik esetében pedig szinte soha nem látunk.

Jóleső érzés volt, hogy futballrajongóként végre nemcsak a topligák és a nemzetközi kupák unásig ismételt összecsapásait kell végignéznem, hanem adott esetben a taekwondo szabályaival ismerkedem, vagy azon ámulok, hogy a tollaslabdát mennyivel másképpen lehet játszani, mint azt tesszük a strandon. És ilyenkor bizony egyesekből előjön az elvetemült szurkoló, aki reggeltől estig a képernyő (TV, laptop, mobil) előtt ülve olvassa, elemzi, figyeli a történéseket, éjfélkor nyugovóra tér, hogy hajnali fél négykor felkeljen az úszódöntők 4:26,36 percig tartó, hihetetlen világcsúcsára.

Az ember szíve mindig hazahúz egy picit, mi pedig büszkén mondhatjuk, hogy két ország győzelmeinek tudunk örülni. Mert bizony az úszás, kajak, vívás, atlétika mellett a csapatsportokban és a birkózásban is volt miért mosolyognunk. Magyarország 8 arannyal, 3 ezüsttel, 4 bronzzal az igen előkelő 12. helyen zárt az éremtáblázaton, Szerbia pedig 2 arany-, 4 ezüst- és 2 bronzéremmel gazdagodva 32.-ként fejezte be a küzdelmeket.

Ha olimpia, akkor dráma. Drámából, hősies és megható emberi történetekből Brazíliában sem volt hiány. A tongai bevonulótól, az észak- és dél-koreai versenyzők közös fotóján, a fidzsi rögbiválogatott győzelemtől ittas éneklésén, a strandröplabdapályán kultúrák egymás elleni békés csatározásán át egészen a brazil fociválogatott örömkönnyekben felszabadult óriási terhéig mindent láthattunk. A végén pedig jött Super Mario, s megígérte, hogy 2020-ban Tokióban, négyévnyi tapasztalattal a puttonyunkban, újra találkozunk.

Ha ez még nem volna elég, a tél beköszönte előtt még egyszer, utoljára kikapcsolódhattunk. A Paralimpiai Játékok szeptember 7-től 18-ig ismét felpezsdítette az olimpiai (paralimpiai?) falut, hogy ezúttal azon álmélkodjunk, miképpen lehetséges tolószékben, végtagok hiányában továbbszőni az emberi teljesítmény határának mítoszát. Mert mást nem tehet az ember, csak ül és bámulja, hogyan képesek a fogyatékkal élők olyan dolgokat véghezvinni, amikre még az egészségesek sem vállalkoznak mindig. A paralimpia éremtáblázatának élén Kína végzett, Szerbia 3 arany-, 2 ezüst-, 4 bronzéremmel, Magyarország pedig 1 arany-, 8 ezüst- és 9 bronzéremmel gazdagodott.