„Nem hiszed el, hogy ilyen van, és mégis van…”

Nos, most hogy a retek konyhában megfőtt az ebéd, a márketplészről a szomszéd megvette az utolsó bigul gizsgugyát, Toportyán bácsi az üveg fenekére nézett, a galambok nyakukba akasztották kenyérnyakláncukat, s a háttérzaj is leszállt – fogd meg életmentő, forró kávéd és boldogan szürcsölgetve olvasd el a Barnával készült interjút, amelyben mesél a gyerekkoráról, a trashről, az Antinegatív-oldalának tartalmairól, és nem utolsó sorban Vajdaságban szerzett élményeiről.

Mesélj a gyermekkorodról!

– Mosonszentmiklóson nőttem fel, ami egy Győrtől húsz kilométerre lévő kisalföldi falucska. Nyugodt, szerethető hely. Nagyon-nagyon jó gyermekkorom volt, a családomtól mindent megkaptam, szeretetben nőttünk fel a bátyámmal. Kocka gyerek voltam, hatéves koromban lett a családnak PC-je, onnantól kezdve nem volt visszaút. (Nevet) Nagyon ráfüggtem a számítógépes játékokra. A faluban nem volt sok lehetőség, jártak a srácok focizni, az engem nem érdekelt, ahogy a néptánc, a zene és a szolfézs sem. Ilyen szempontból antiszociális gyerekkorom volt, de ez középiskola végére kikupálódott, akkor jött szembe a színház és a színjátszás, ami száznyolcvan fokos fordulatot adott az életemnek: elkezdett érdekelni a szereplés, a szórakoztatás, a nevettetés, és már kevésbé vonzott a kockavilág.

Milyen személyiségnek tartod magad?

– Nem hinnéd, de introvertáltnak, visszahúzódónak. Nehezen oldódom fel és létesítek szociális kapcsolatokat, mert ez kimaradt a gyerekkoromból is. De ez a színpadon nem látszik, mert teljesen más arcomat mutatom, ahogy a videókban is. A befelé forduló énemet meghagyom magamnak otthonra.

Visszatérve arra, hogy színészkedtél. Melyik társulat tagja voltál?

– A Győri Nemzeti Színháznak van egy Stúdió nevű drámaszakköre, amit Kszel Attila vezet. Minden pénteken összeültünk a próbateremben imprózni, gyakorlatozni, beszédtechnikázni. Azelőtt elég nehéz volt érteni a beszédemet, mivel hadartam, mint a pusztulat. Sok munka van abban, hogy most megérthess engem. (Nevet) A Stúdióból lehetett bekerülni színdarabokba. Az első, amelyben szerepet kaptam, az Édes Anna volt. Egy zongoristát játszottam, ami amúgy nincs a műben, de Csiszár Imre rendező valamiért szeretett volna egyet. Megkérdezte tőlem Attila, a mentorunk, hogy tudok-e zongorázni. Mondtam, hogy nem. Azt mondta, nem baj, majd eljátszod, hogy tudsz. Így lettem zongorista, aki egy csomó jelenetben elpötyögte a háttérben futó dalokat egy kamu zongorán. Még korrepetitorhoz is jártam! Így kerültem közelebb a mostani feleségemhez is, ugyanis ő egy cselédlányt játszott ugyanebben a darabban.

A jelenlegi karrieredhez vezető út egyértelmű volt, vagy voltak azért kitérők?

– Soha nem tudtam pontosan, mi akarok lenni, ha nagy leszek. Talán még most sem, lehet hogy két év múlva napelemekkel fogok foglalkozni. (Nevet) A középiskolát rendészeten kezdtem, de nem volt nekem való. Ugyan szeretem a Bud Spencer-filmeket, és akkoriban úgy gondoltam, ha ők is elkapják a rossz embereket, akkor én is rendőr akarok lenni, de aztán rájöttem, hogy ezekben a filmekben a nevettetés volt az, ami érdekelt. Átmentem vendéglátóira, és akkor jött be a Stúdió is az életembe. Kitaláltam, hogy színész leszek. Felvételiztem az SZFE-re, a Kaposvári Egyetemre, de évek tapasztalatával voltam lemaradva, így esélyem sem volt. B-tervnek bejelöltem a győri tanító szakot, hogy azáltal drámaköröket vezethessek a környező falvakban. Ide felvettek, az egyetem alatt játszottam a színházban is, de végül nem tanító lettem, hanem a kreatív energiáimat hasznosítva elmentem reklámszövegírónak Pestre.

Sejtetted, hogy egyszer a trash-ből, a nevettetésből fogsz megélni?

– Nem sejtettem, de mindig bohóckarakter voltam. Gyerekként is produkáltam a fejemet az osztályban, hogy nevetést csikarjak ki az osztálytársaimból, ez vagy sikerült, vagy nem. Az abszurd humorba beleszülettem, mivel édesapám is szereti, és a trash is hasonlít ehhez: nem hiszed el, hogy ilyen van, és mégis. Nagyon sok L’art pour l’art Társulatot, Holló Színházat, meg Csupasz pisztoly-filmeket néztem, amikben halálkomolyan adják elő a legnagyobb bődületes ökörségeket is. Közben, ahogy bejött az internet az életünkbe, rátaláltam azokra az oldalakra, amelyeken a korai magyar mémeket gyűjtötték. Ezeket még e-mailben, floppy lemezeken terjesztették a köztudatban.

Márketplész, Retek konyha, Kandúrbandik – honnan inspirálódsz?

– Az első ilyen gyűjtögetős videómban a Peugeot hirdetések különböző variációi voltak egybefonva. A neten láttam egy videót, ami a pregnant (terhes) szó rosszul írt változatait mutatja be, és ennek a mintájára készítettem a Pözsósat. Láttam, hogy a közönségnek is nagyon tetszik. Csináltam a Mitsubishiről is, és ebből lett az összes márketplész variáns. A Kandúrbandik sorozatomnak is van története. Szembejött a Facebookon egy Érett, csinos hölgyek nevű nyilvános csoport, ahova modellekről posztoltak képet, a többi felhasználó pedig csorgatta rájuk a nyálát. Azt hitték, hogy a hölgy maga posztolt, mert olyanokat írtak, hogy de szép vagy, vetkőzz, és hogy írjál vissza légyszi, írtam neked. Holott egy férfi rakta fel a képet. Ez szintén annyira abszurd, hogy készült róla egy videó. Szerencsére és sajnos azóta is rendszeresen látnak el a követőim kandúrbandis screenshotokkal és kommentekkel, ez kifogyhatatlan forrás.

Nem ég ki néha az agyad?

– Egyre feljebb kerül az ingerküszöböm. Annyi ilyen kommentet és tartalmat nyálaztam már át, hogy a legtöbbön meg sem lepődöm. Már szinte normalizálódott nekem ez a nyelvezet. (Nevet)

Hogyan született meg Toportyán bácsi karaktere?

– Igyekszem nemcsak felolvasni dolgokat, hanem odafigyelek, hogy legyen valami extra poén vagy csavar a videókban. Egy-két hirdetés úgy hangzott, mintha népies dolgot árulnának, holott csak elírtak valamit. Ilyen volt például a blézboly sapka. Csináltam hát egy népies gyűjtést a márketplészről. Lenyúltam a bátyám széki kalapját, egyébként fordítva is raktam fel az első videóban, amiért jól lecsesztek, vettem kamionos bajuszt egy partyboltban, átvettem a Pogány Madonnából Matuska bácsi hanghordozását, és így állt össze Toportyán bácsi karaktere.

Elmondható, hogy a színészkedés a mai napig megjelenik munkásságodban?

– Tulajdonképpen előadok. Vannak karaktereim, Toportyán bácsi vagy épp Mátyus, a cicigoblin, akinek az egyetlen szókincse a cici. Mindenképpen szeretnék behozni még több ilyen szereplőt.

A tartalomgyártás mellett stand-up esteket is tartasz. Hogyan néznek ki az estjeid?

– Magyarországon a stand-up domináns humorfajta. Sokáig ebben láttam a szórakoztatóipari jövőmet, de ez nem feltétlenül kell, hogy így legyen. A L’art pour l’art Társulat sem stand-upol, mégis nevettet a mai napig. Szeretnék én is a magam kis estjeibe egy kicsivel több színházat vinni. Az új estembe is egyre több karaktert hozok be. Szeretem azokat a műfajokat ötvözni, amiket gyerekkoromból hoztam, és azt, ami az embereknek a nevetést jelenti, vagyis a stand-upot. Nagyon örülök, mert rengetegen eljöttek már megnézni a PatkányTours nevű estemet. Hálás vagyok nekik, hogy hajlandóak időt és pénzt áldozni, hogy az én kis hülyeségeimet lássák.

Mi motivált arra, hogy ceremóniamesterként is kipróbáld magad?

– Szeretek előadni és beszélni, szeretek írni, szeretem a szerelmet és a bulit, és a ceremóniamesterség jó kis ötvözete ezeknek. Az első szezonom tavaly volt. Nem egyszerű, mivel rengeteg olyan feladat van, amit a násznép nem is lát. Ér is minket kritika, hogy nem csinálunk sok mindent, de van egy csomó láthatatlan dolog, amit ha nem oldunk meg, az nagyon is látszik. A párok mindig tudják, hogy mennyi munka van ebben, érzik azt a segítséget, amit egy ceremóniamester tud nyújtani, és ezért mindig megéri.

n Ha már az esküvőknél és a szerelemnél tartunk – milyennek írnád le a feleségeddel való

kapcsolatodat?

– Kommunikatív és nyugodt. Ha van probléma, nem szégyelljük elmondani. Egy csónakban evezünk, ketten állunk a problémával szemben. Sokat csiszolódtunk egymáshoz, sok kompromisszumot kötöttünk, de szerintem ez természetes. Ő mindenben támogat, meghallgatja az estjeimet, segít a jegyszedésben. Nagyon szerencsés vagyok.

Tavaly Vajdaságból posztoltál. Mi szél hozott erre felénk?

– Többször is voltam Vajdaságban, lassan már évente visszajárok. Tavaly például esküvőt tartottam Óbecsén. Annyira szívélyesen fogadtak! Három napot ott töltöttem, meglátogattam Brazíliát is, egyébként be is került az estembe a kedvenc magyar földrajzi neveim közé, Kula mellé. Az idén is megyek esküvőzni Szabadkára. Voltam a Malomfeszten is 2018-ban Oromon, amire Gömöri Eszter hívott meg. Az alkotótáborban és a fesztiválon is részt vettem, imádtam a hangulatát, a nomád, semmiből építkező világát.

n Milyennek látod Vajdaságot?

– Nagyon szeretem Vajdaságot, hasonlít a Kisalföldhöz: lapos táj, minden irányba kilométerekre ellátsz, kis aranyos falvak, tök kedves emberekkel. Abszolút otthonos számomra.

Mit üzennél az itt élő követőidnek, rajongóidnak?

– Legyenek mindig ilyen szeretnivalóak, mindenki iránt, aki meglátogatja Vajdaságot. Remélem, hogy hamarosan találkozunk, mindenképpen szeretnék majd egyszer ott is fellépni valahol.

Baranyai Barna Facebook-oldala ITT.