Lakatos János fotója.

Ami a programfüzetben nincs benne

Egy többnapos rendezvény napirendjét végignézve könnyű elképzelni, hogy mi vár a résztvevőkre. Előadások, műhelymunkák, csapatjátékok, bulik, közös programok, de mindez csak egy része annak, ami valójában zajlik egy nyári táborban. A programfüzetből nem derül ki, hogyan telnek az együtt töltött napok, milyen spontán beszélgetések alakulnak ki két esemény között, kik kerülnek közelebb egymáshoz, valamint milyen élményekkel és gondolatokkal térnek haza a táborlakók.

A Vajdasági Szabadegyetem egyik fontos része éppen ez a programokon túlmutató közeg, amelyet azok töltenek meg igazán tartalommal, akik napokon keresztül együtt vannak. Sok szabadegyetemista a rendezvény után is tartja a kapcsolatot a többiekkel. Riportunkban egy résztvevővel, egy csoportvezetővel és a rendezvény fő szervezőjével beszélgettünk arról, mi történik akkor, amikor véget ér egy előadás, és mi az, ami végül velük marad a szabadegyetemből.

Fleisz Zsolt (Kolovity Barbara fotója.)

Fleisz Zsolt (Kolovity Barbara fotója.)

Fleisz Zsolt résztvevő szerint vannak olyan élmények, amelyeket nem lehet egy-egy programhoz kötni. Nemcsak az számít számára, hogy milyen programokon vesz részt, hanem az is, milyen emberekkel találkozik, és milyen kapcsolatok alakulnak ki útközben.

Egyszerűen az ember fel tud szabadulni, és nagyon jól érzi magát. Nem az van, hogy elítélik vagy megszólják valamiért, hanem elfogadják, beszélnek, kommunikálnak vele. Ez olyan közeg, amelyben könnyebb önmagadnak lenni. Amit külön kiemelnék, azok az őszinte barátságok. Lehet, hogy ezek nem minden esetben maradnak meg egész életünkben, de amikor később találkozol valakivel, akivel közelebb kerültetek egymáshoz, akkor nemcsak egy köszönés erejéig álltok meg, hanem beszélgettek, érdeklődtök egymás iránt. Nekünk is kialakult egy kisebb közösségünk, amelyet a szabadegyetemen kívül is próbálunk megtartani – közölte Fleisz Zsolt.

Berényi Emőke (Kolovity Barbara fotója.)

Berényi Emőke (Kolovity Barbara fotója.)

A rendezvény másképp látszik annak, aki egyszer résztvevőként, később pedig már műhelyvezetőként tér vissza. Berényi Emőke egyetemistaként többször is részt vett a táborban, és most már a másik oldalról tapasztalja meg ugyanazt a közeget. A programok mellett továbbra is fontosak azok a találkozások és a közös élmények, amelyek jóval többet jelentenek számára egy egyszerű kikapcsolódásnál.

Annak idején egyetemista koromban többször jártam Kishegyesen, a Kátai-tanyán. Abban az időben egyszerre tartották meg a szabadegyetemet és a Dombos Festet, úgyhogy esténként rendszerint mindkét helyen buliztunk, és mindkettőt nagyon szerettük. Az tette különlegessé, hogy itt olyan emberekkel lehetett találkozni, akiket máshol talán nem ismerhettem volna meg. Ez mindig a kapcsolati tőke erősítéséről is szólt. Jó érzés oktatóként részt venni rajta, hiszen nagyon szeretek fiatalokkal dolgozni, így nekem mindig különös örömöt jelentett visszatérni a kicsit idealistább, frissebb szemlélethez. Örültem a meghívásnak, és úgy gondolom, hogy sikerült választanom egy olyan témát – a kapcsolatokat –, ami kifejezetten érdekli ezt a korosztály – mondta Berényi Emőke.

Papp Izolda, a VIFÓ elnöke ( a Lens Legacy felvétele)

Papp Izolda, a VIFÓ elnöke ( a Lens Legacy felvétele)

A résztvevők reakciói, az önfeledt pillanatok és az apró visszajelzések azok, amelyekből a szervezők is érzik, hogy valóban elérte a célját mindaz, amin hónapokig dolgoztak. Az igazán fontos élmények sokszor nem egy-egy eseményhez kötődnek. Éppen ezekből a spontán pillanatokból születhetnek az igazi barátságok és azok az emlékek, amelyekre később is szívesen gondolnak vissza. Hiszen mit ér egy jó előadás vagy műhelymunka, ha közben nem jut idő arra, hogy a jelenlévők együtt legyenek, és jól érezzék magukat? Papp Izolda, a Vajdasági Ifjúsági Fórum elnöke és a tábor fő szervezője szerint többek között éppen ez az, ami miatt a rendezvény jóval több egy néhány napos nyári elfoglaltságnál. A programfüzetből azonban nem derül ki, mi zajlik a háttérben, miközben a résztvevők már csak a kész eseménnyel találkoznak.

A szabadegyetem sokunk fél éves közös munkájának eredménye. Emellett a szervezői csapatnak ez remek csapatépítő projekt. Amikor azt látjuk, hogy a táborozók jól érzik magukat, tetszik nekik, amit látnak, önfeledten táncolnak, nevetnek, az előadásokon kérdeznek, aktívak, akkor tényleg megéri beletenni ezt a sok energiát. A résztvevői visszacsatolás az, ami értelmet ad az egésznek. Persze mindig van min változtatni, mindig van lehetőség jobb felé terelni az utat. Az idén is volt néhány újítás, amit megpróbáltunk, nem mindegyik jött be teljesen, de legalább tudjuk, hogy a későbbiekben hogyan formáljuk a dolgokat, legyen az a techno buli vagy a számháború nyilatkozta Papp Izolda.

Egy tábor valódi élménye nem feltétlenül ott ér véget, ahol az utolsó program lezárul. Talán éppen ezek miatt lesz ez olyan élmény a táborozók számára, amihez később is vissza lehet térni. A szabadegyetem értékét így nemcsak az adja, amit a hat nap alatt kínál, hanem az is, amit a résztvevők maguk töltenek meg tartalommal, akár még a rendezvény után is.

Galéria