Malom-slam
Az első Malom Slam - regionális slam poetry versenyen elhangzott alkotás
amikor a szüleim tanítottak aludni, azt mondták,
gondoljak valamilyen ismerős sötétre. mondjuk
a diófánk árnyékára, ami a gyerekszoba ablakát takarta.
nekem nem ez jutott először az eszembe, hanem a nagyszüleim
diófája, amely alatt a kakasok csőrét rózsaszín körömlakkal festettem le.
addig nem ettek, amíg le nem kopott a festék, és most itt vagyok, tessék,
nem tudok enni, ha erre rágondolok.
Bóbita, Bóbita táncol,
körben az angyalok ülnek,
béka-hadak fuvoláznak,
sáska-hadak hegedülnek.
konfetti vagyok. egy marék akácfalevél a szélben.
helló bóbita, magamat keresem éppen,
nem láttál valahol? nálam van a géntérképem, meg minden,
de rovásírásul nem olvasok én sem.
Bóbita, Bóbita játszik,
szárnyat igéz a malacra,
ráül, ígér neki csókot,
röpteti és kikacagja.
helló bóbita. ha befejezted a malac basztatását, elmondom,
hogy nekem erről mi ugrik be.
a disznótorok, a felnyitott disznó szaga, a kisütött vére, a böllér maga.
nagyapám pálinkája, a vacsora íze és szaga, nagyapám pálinkája,
megint a vacsora íze és szaga.
Bóbita, Bóbita épít,
hajnali köd-fal a vára,
termeiben sok a vendég,
törpe-király fia-lánya.
helló bóbita. igazából erről nem tudok sokat, hogy megmondjam,
összefoglalom egy színfoltban,
ha város, akkor egy betonkeverő és a pannon rádió zúgása szinkronban.
ébred a város, ébred a pék,
repül a lepke, jaj, de szép,
ébred a város, ébred a pék,
sütik a lepkét, jaj, de szép,
repül a cement, repül a mész,
épül a szobrod, hová mész?
épül a szobrod, hová mész?
Bóbita, Bóbita álmos,
elpihen őszi levélen,
két csiga őrzi az álmát,
szunnyad az ég sűrűjében.
újratanultam aludni. akkor azt mondták a szüleim,
hogy gondoljak ingázó liftekre.
akárhogy is, mire a hetedikre érek, elalszok.
és most itt állok szintvakon.
ha fel is érek, majd nem tudom milyen a szmog,
és milyen íze van a méznek.
itt állok szintvakon, és aludnék,
de nem megy, hogyha néznek.
