Rólunk, huszonegyszer 1.

1. rész

1.

Gyakran ér haza későn. Ilyenkor azt hazudja, horgászni volt. Kirohanok az udvarra, átugrom a kerti asztalt, a padokat, a kerítést, és már nyitom is a csomagtartót. Két hal pislog rám. Hát nem hazudott.

Szüntelenül hazudozik. Ha nem a halakról, akkor a halálról. Mindig azt mondja, ő előbb fog meghalni, mint én. Szeretné, ha majd piros rúzs lenne a számon. Nevet, miközben ezt mondja. Azt is mondja, hogy a fekete jól áll nekem. De az áll a legjobban, ha semmi sincs rajtam. A húsomat szereti a legjobban. A márvány combokat. Saját leírása szerint olyan fehérek, akár két márványoszlop, s olyan hidegek is. Nem szereti a hideget, de ezt a két oszlopot valahogy mégis. Nyáron is fehér. Olyankor óvjuk a naptól. Egész nap a szobában vagyunk. Ott melegítgeti. Dörzsöli, harapja, veri a nyelvével, a farkával (a fasz szót jobban szeretem), babusgatja, játszik vele.

Ha megunja a játékot, elmegy horgászni.

2.

Gyakran hív későn. Azt ismételgeti: szeretlek, szeretlek, szeretlek. Azt hiszem, én is őt. Reggelente együtt isszuk a kávét. Eleinte csészéből ittuk, most már csak egymásból. A csészéje vagyok. Miután fenékig kiittuk egymásból a feketét, riadtan esünk egymásnak. A sárga nyál egyik szájból a másikba folyik, ömlik, árad. Fulladozom, öklendezem, a szemem kifordul a gyönyörtől. Lassan élvez belém. Kijön belőlem, felöltözik, és már megy is dolgozni. A maradék kávét kiöntöm a kutyájának. Eljátszadozom vele vagy egy órát. Ez a kutya csodakutya. Amikor még csak a sarkon fordulok be, máris csaholni kezd. Mikor csengetek, már végképp nem bír magával, dübörög a kerítés. Amint beérek, egyből rám veti magát. Így üdvözöl. Egyből a konyhába rohanok. Leülök és várok. Vajon hagyott búcsúlevelet?

3.

Sosem ér hozzám, amikor izzadt. Hiába mondom neki, hogy ez természetes dolog. Ő csak húzódozik, összehúzza magát, és a sarokba ül. Onnan figyel. Nem, nem fogom megmarkolni. Hiába is kéred. Vagy ideállsz elém, vagy nem lesz semmi. Továbbra is meredten néz rám. A számat nézi. Egyszer véresre harapta. Aztán sokáig nem csókolóztunk. Máshol és másképp csókolt. Másképp csináltunk ekkor mindent. Gépiesen. Megijedtünk a vértől. Irtóztunk az erőszaktól. Megfogadtuk, csakis egymással erőszakoskodhatunk. De azt is csak mértékkel. Mindig azzal jön, hogy imádja a húsom. Aztán bebizonyítja. Először a ruhámból hámoz ki, aztán a bőrömből. Ott állok meztelen. A kezem és a lábam jéghideg. Nyáron is. Mindig. Gyere ide, megmelegítem, mondja. Az egyik márványoszlopot az ágy egyik szélére, a másikat a másik szélére helyezi, és már mutatja is, hogy mennyire szeret, szeret, szeret.

4.

Virágot is szokott hozni. Nem azért, mert udvarias és nem is azért, mert szeret, csak úgy. Ő sok mindent csinál csak úgy. Mondjuk, csak úgy belenyal a fülembe. Amikor megkérdezem, ezt miért csináltad, csak annyit mond, süt a nap. Aztán csak úgy elvisz a szüleihez, bemutat nekik, pedig ő is tudja, hogy nem vagyok az övé. Ha egyszer csak úgy megkéri a kezem, én csak úgy nemet fogok mondani. Csak úgy felülök a repülőre, és irány Ausztrália. Látni akarom a kengurukat. De nem vele. Egyedül, hogy aztán elmesélhessem neki, milyenek. Meg hogy elmondhassam, hogy egy faszi a parton recskázott a látványomra. Hogy elhinné-e? El hát. Amikor egyedül van, titokban a képemre veri.

5.

Van, hogy egyáltalán nem kívánjuk egymást. Olyankor csak fekszünk egymás mellett, mint két darab fa, és azon bosszankodunk, hogy én tejjel, ő citrommal issza a fekete teát. Rájövünk, hogy nem vagyunk egymásnak valók. Elsiratjuk az álomesküvőt, a közös házat, amelyben minden fal fehér lett volna. Persze csak eleinte. Aztán körberajzolnám a lába és a keze árnyékát a falon, majd az arcvonalát profilból. Meg azt is. A falon fekete keretes fényképek lennének. Az egyikben a mamámék esküvői képe, a másikban a miénk, a harmadikban, negyedikben, ötödikben pedig még nem tudom, mi. Talán a kutyája. Kutya elölről. Kutya hátulról. Kutya jobbról. Kutya balról. Kutya pisil. Kutya kakil. Kutya. Kutya. Kutya.