A színházba csalogató plakát

Még az is ismeri Blaskó Árpád grafikus-tervező plakátjait, aki nem jár színházba, hiszen úton-útfélen találkozhatunk velük. A kúlai képzőművész a Desiré Central Station fesztivál vizuális arculatának megálmodója, illusztrált már könyvet, és jelenleg Kishegyesen tanít. A közelmúltban Kishegyesen a Dudás Kálmán Vers- és Prózamondó Találkozón nyílt meg a plakátkiállítása, ahol csaknem húsz alkotását tekinthette meg a közönség. Ez korántsem az összes munkája, hiszen rengeteg plakátot készített a Kosztolányi Dezső Színház, a Szabadkai Népszínház, az Újvidéki Színház, valamint a Belgrádi Nemzetközi Színházi Fesztivál számára. Nem kis felelősség plakátot készíteni, hiszen, mint egy szöveg esetében a cím, a plakát az, ami felkeltheti a néző figyelmét egy-egy előadás, rendezvény kapcsán. Arra voltam kíváncsi, Árpád hogyan éli meg a plakátkészítés folyamatát.

Alkotóként mennyire éled meg kihívásként, ha a rendező is beleszól a plakáttervezésbe? Tudtok hatni egymásra?

– Nagyon szeretem, amikor jó az összhang a rendezővel, ez nagyon fontos. Soha nincs kifogásom az ellen, hogy beleszóljon a plakáttervezésbe, ez jól is tud működni. Rengeteg olyan plakátom van, amelyik valójában koprodukció egy rendezővel. A rendezőnek mindig pontos elképzelése van a teljes vizualizációról, amibe a plakát, a kosztüm és a díszlet is beletartozik. Az nehéz, ha a rendező pontosan azt szeretné látni, amit elképzelt, hiszen ahhoz már szinte gondolatolvasónak kellene lenni. Viszont ha megkapom eszközként azokat a felhasználandó elemeket, amelyek tükrözik a darab hitvallását, hangulatát, az nekem nagyon sokat segít, akkor tudok mihez nyúlni. Nem okvetlenül azokat használom, hanem a rájuk való célzást vagy a mondanivalójukat. Az egyértelmű, hogy a színházi plakátnak nem a díszletet kell tükröznie, de ha a rendező azt kéri, akkor minimálisan az is megjelenhet a plakáton. Nem szeretem, hogyha a plakáton megjelenik egy kéz, száj, láb vagy bármilyen más testrész, amely valamelyik színészé, mert ha a színész nagyon karakterisztikus, az felismerhető, és ha idővel lecserélődik adott színész, akkor a plakát az előző színészre utal, nem pedig a beugróra. Inkább a darabban szereplő karakter motívumaival dolgozom.

Belenézel egy-egy próbafolyamatba, hogy az előadás hangulata, rezgése visszatükröződjön a plakáton?

– Be szoktam menni a próbákra, hogy belelessek a készülő előadásba. Ez abban az esetben fontos, ha a rendező azt szeretné, hogy a szövegkönyv alapján készüljön a plakát. Többet ad számomra az, ha megnézem a jelenetet, mint ha elolvasnám a szövegkönyvben. Sokat tudnak hozzáadni az alkotófolyamathoz a próbák, de gyakran többet jelent, ha váltok két-három mondatot a rendezővel. Mindig a rendezővel való beszélgetés a legfontosabb ebben a folyamatban, még akkor is, ha teljes alkotói szabadságot kapok, és akkor is, ha meghatározott keretek között kell dolgoznom. Van, hogy a néző nem is figyelne fel egy jelenetre, de ha az a plakáton szerepel, akkor felhívja rá a figyelmet, ezáltal a plakát új nézőpontot is ad. Jó érzés a plakátkészítés által a produkció részévé válni.