Nézzünk sorozatokat (?)
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de vannak olyan időszakok, amikor képtelen vagyok sorozatokat nézni, néha viszont úgy érzem, ha nem nézhetek meg egy-két epizódot, talán a reggelt sem érem meg.
Ha a pro oldalt nézzük meg, kijelenthetjük, hogy valami rendszerességet visz az ember életébe. Ha tévén nézi az ember, azért, mivel akkor minden héten várni kell az új epizód megjelenésére. Péntek, csütörtök vagy a fene tudja, melyik nap már úgy ébredünk, hogy valami megmagyarázhatatlan bizsergést érzünk a gyomrunkban, a torkunkban, de azért persze simán megmagyarázható, izgulunk, mert jön az új epizód. Egész nap ez az izgalom kísér bennünket, és amikor eljön az este, leülünk a készülék elé, és hipp-hopp vége az izgalomnak, lélegzetvisszafojtva figyelünk körülbelül negyven percig, és annyi. A történet csak egy milliméternyit haladt előre, válaszokat sem kaptunk a kérdéseinkre, viszont újra készülünk a péntek, csütörtök vagy a fene tudja, melyik nap estéjére, hogy újabb millimétert haladjon a sztori. Van ebben valami szimpatikus, ugyanakkor őrjítő is, mert minden a haladás útjába áll. Ráadásul azt is figyelembe kell venni, hogy mindig közbejöhet valami előre nem látott dolog, és epizód nélkül maradtunk, mert teszem azt egyik haverunknak születésnapja van, sikeresen levizsgázott, vagy csak éppen olyan kedve van, hogy igényli a társaságunkat, igényli, hogy együtt kimozduljunk valahova. Ilyenkor vagy a sorozat, vagy a barátság szenved kárt. Szóval a tévés sorozatnézés nem egy biztos módszer.
Azután ott van az a lehetőség, amikor neten követsz egy-egy sorozatot. Itt is beszélhetünk rendszerességről, hisz az újabb és újabb epizódok bizonyos időközönként kerülnek fel a világhálóra, és tudsz időzíteni – vagyis ha tudod, hogy az új rész péntek, csütörtök, vagy a fene tudja, melyik nap lesz elérhető, úgy szervezed a dolgokat, hogy a megjelenést követően minél előbb meg tudd nézni. Például megtehetem azt, hogy megünneplem a barátom születésnapját, koccintok vele a letett vizsga apropóján, sőt kimozdulok vele, elbeszélgetek vele, és a sorozat új részének megtekintését csak mindezek után teszem meg, vagyis megmarad a barátság is, és a sorozat minden pillanatát követhettem. Azután jön az a lehetőség, amikor a sorozat nem tud rendszerességet hozni az életembe, mert úgy döntök, hogy nem várok heteket az új epizódra, hanem amikor már tudom, hogy minden rész elérhető, fogom, és mindet egyszerre nézem meg, vagy két nap alatt, egy hétvége alatt, vagy ahogyan nekem megfelel. Igazán kényelmes megoldás, a barátság is megmarad, a sorozatot is látom, és ráadásul nem milliméterenként követem a történéseket, hanem elejétől végig, ahogy illik. Mintha egy hosszabb filmet néznék, egy olyan alkotást, ahol van idő kifejteni a dolgokat, minden irányból megközelíteni, és elmélyedni.
Ezzel szemben pedig ott van, amikor nincs az embernek sem ideje, sem kedve arra, hogy végignézzen egy hosszú ideig elhúzódó és folyamatosan egyre bonyolultabbá váló alkotást. Amikor zavar, hogy óránként csak egy millimétert halad a történet, amikor zavar, hogy még mindig nem értünk a sztori végére, amikor zavar, hogy megint újabb szereplő jelenik meg, és inkább valami olyat néznél, ami fél óra alatt lezajlik, bevezetés, tárgyalás, befejezés, mindez fél órába, negyven percbe sűrítve. Az igazi kikapcsolódás, és mondhatnánk, a mai kor igényeinek megfelelő, gyorsan és felületesen szórakozni, de csak rövid ideig, mert szaladnunk kell az újabb és újabb feladatok elvégzése felé.
