Kikelet

Vártunk, vártunk, és csak kivártuk, hogy beköszöntsön a tavasz, s ember és állat fellélegezhessen a tél fagyos nyomása alól. Köszönjük, jól vagyunk, ezt is túléltünk, komolyabb következmények nélkül estünk túl az éves extrém időjárás adagunk egy részén, talán a legkegyetlenebb részén.

Jó madárcsicsergésre ébredni.

Ki a természetbe!

Testnek, léleknek egyaránt szüksége van egy kis napfényre + az sem baj, ha éppen nincs napfény, mindenféleképp szüksége van testnek, léleknek a friss levegőre, ami, mondjuk, egy kiadós koncert (van ilyen?) után járja körül a már említett testet, lelket, hogy életet leheljen bele, és ne hagyja elpilledni egy kis ideig, legalább addig, amíg haza nem ér az a bizonyos test, lélek, vagy legalább addig, míg el nem ér az első burekozóig az a test, lélek, ami azután kitart hazáig, hogy test, lélek fáradtan, de mégis gazdagon levesse bakancsát, és lepihenjen, és pihenjen addig, míg fel nem töltődik, hisz test, lélek csak akkor képes nagyot alkotni, akkor képes teljesíteni, ha mindennapi pihenését megadják, ha hagyják, hogy akkor tegyen, akkor alkosson, akkor teljesítsen, ha már túl van a mindennapi pihenésen. És akkor...

És akkor nincs akadály, nincs gát, nincs határ, nincs kerítés, nincs fal, ami útját tudná állni, hisz test, lélek együtt és test, lélek külön-külön is hegyeket képes elmozdítani, a csillagos eget képes átfesteni, átpingálni, átszínezni, átformálni, átalakítani, sőt képes új univerzumokat létrehozni, úgy csillagrendszereket alkotni, és benépesíteni azt mindenféle jóval, földi és mennyei jóval, mannával és sóval.

Tegyünk egy kört a parkban, az erdőben, a tóparton. Vegyük észre a körülöttünk lévő világot. Érezzük a természet rezdüléseit. Halljuk meg a környezetünk üzeneteit. Kössünk szövetséget a széllel, a fák susogásával, a nap ragyogásával, és merüljünk, merüljünk..., vagy ha úgy tetszik, repüljünk, repüljünk, és ne lássuk meg a kikötőket, ne vegyük észre a parkolókat, ott és akkor álljunk meg, ott és akkor érjünk földet, ahol és amikor kedvünk tartja, amikor a test, lélek úgy érzi, elég, mára elég, de holnap ugyanígy merüljünk, repüljünk, és így tovább sokáig, esőben, napsütésben egyaránt, a végtelenbe, egyedül vagy valaki(k) kezét szorongatva.