A legfontosabb mellékes dolgokról
Célegyenesbe ért a labdarúgó Bajnokok Ligája, és a tavaszi fáradtság ellenére, vagy éppen azért, mindenki szerét ejti annak, hogy valami úton-módon a televízió képernyője elé kerüljön kedden és szerdán esténként, legalább a még hátralévő néhány alkalom erejéig. A mindenkit persze nem eredeti értelmében használom, mivel tisztában vagyok azzal, hogy egyeseket ki lehet üldözni a világból egy-egy futballmeccsel, és erőnek erejével sem lehet őket rávenni arra, hogy leüljenek, és több mint kilencven percen keresztül huszonkét izzadt férfit bámuljanak, akik egyetlen labdát kergetnek ész nélkül. Persze ezeknek hiába is magyarázná az ember, hogy miért jó a foci, azon belül is a BL, és miért jobb, mondjuk, mint a környező országok bajnokságai, és miért szebb egy Atlético Madrid-Barcelona mérkőzés, mint mondjuk az adorjáni Tisza és a militicsi Zadrugar összecsapása.
Jobb? Szebb?
Nem, ezt visszaszívnám. Mindennek megvan a maga szépsége, Ronaldók helyett Zoltánok meg Goranok kergetik a lasztit, de a szabályok ugyanazok, a labda ugyanaz, a bíró ugyanúgy kétes értelmi képességű, a sárga lap az sárga lap, a piros meg kiállítást eredményez mindenhol. Arról nem is beszélve, hogy a gól az gól. Jobban mondva akkor gól, ha a bírók is bent látják, és megadják. Mondjuk, azt nem tudom, hogy tájainkon a gólvonalnál vannak-e külön játékvezetők.
Vissza a BL-hez. Tény, hogy megvan Európa négy legjobb és legerősebb csapata, közülük bárki nyer, megérdemelten teszi. Meg különben is pénz beszél, kutya ugat. Szóval a City is a beszédesebb fajtából való, hagyni kell, hadd járassa a száját.
Ha már itt tartunk, afölött sem mehetünk el szó nélkül, hogy tizenkét év kihagyás után újra bajnok lett a Fradi. Persze csak magyar bajnok, egy kis ország egyáltalán nem magas szintű bajnokságát sikerült megnyernie a csapatnak, de ez mindenféleképp egy örömteli esemény minden fradistának, akik számára csak a bajnoki cím az elfogadható, és ezen igényüknek legtöbbször hangot is adnak. Erősen nagy hangot...
Mivel két egymással határos ország vonzáskörzetébe tartozunk, azt is el kell mondanunk, hogy idehaza a belgrádi Crvena Zvezda több éves pangás után ismét bajnoki címet ünnepelhet. Előnyük felfoghatatlan; érthetetlen, hogy sikerült ennyire elhúzniuk a mezőnyben. Persze a zvezdásoknál, a daliáknál is kizárólag a bajnoki cím az elfogadható, de hogy a rivális Partizant hogyan sikerült ilyen magabiztosan maguk mögé utasítaniuk, az azért nem teljesen világos számomra.
És míg én e két ország nagy csapatairól áradozok, majdnem elfeledkeztem arról, hogy a labdarúgás hazájában egy kis csapat, a Leicester City áll nyerésre. Ha sikerül megnyerniük a szigetország bajnokságát, az az utóbbi évek legnagyobb meglepetése lesz, és aki valamikor tavaly augusztusban ezt megjósolta, az most szép summát zsebelhet be. Persze csak ha hitt a megérzéseiben, és egy fogadóirodában éppen a Leicesterre tette fel az aprót.
Mielőtt teljesen elfeledkeznénk róla, célegyenesbe ért az idei Középiskolások Művészeti Vetélkedője, vagyis a KMV, azaz a káemvé is. Az elmúlt időszakban megtartották az egyáltalán nem egyszerű nevű Középiskolások Szín- és Filmművészeti Vetélkedőjét, amelyről jelen lapszámban olvashattok is egy alapos beszámolót. Ugyanakkor itt jegyezzük meg azt is, hogy a hétvégén Óbecse vár mindenkit, aki kíváncsi arra, milyen a KMV a célegyenes legvégén, az utolsó métereken, a célban, és közvetlenül utána. És még azon is tú-úl (hogy egy klasszikust idézzek).
