Nyuszi vagy, McFly?
Körülbelül 100 km/h-val száguldottunk egy Zastavával Újvidék és Topolya között az autópályán, amikor valamilyen oknál fogva szóba került Danyi Zoltán méltán nagysikerű regénye, A dögeltakarító. Nem tudom megállni, hogy ezúton is ne gratuláljak a szerzőnek a Mészöly Miklós-díjához, amelyet a névadó kilencvenötödik születésnapján, január 19-én adtak át Szekszárdon. Az indoklás szerint... Igazából fogalmam sincs, mi szerepel az indoklásban, mindenesetre egyik ismerősöm kijelentette, hogy ő bizony szerelmes a kötetbe, amely kijelentést ezúttal nem tudom megcáfolni, és igazság szerint nem is akarok neki ellentmondani, mert a kötetet olvasva bennem is megfogalmazódott ez a gondolat. Olvassuk el, mert megéri. És legyünk szerelmesek a regénybe. Mert megéri... Közeledik a Bálint-nap, lepjük meg kedvesünket egy dögeltakarítóval... Nem hangzik túl romantikusan, de ez a szerelem már csak ilyen. Mondjuk, ha kevésbé akarunk radikálisnak tűnni, adhatunk mellé virágot, bonbont, vagy valami ilyesmit... (igazság szerint ezt a bekezdést egy többszörösen összetett mondatban kellett volna leírnom)
Hogy ne vádolhassanak meg azzal, hogy csak a szerelmesekre gondolok, szót kell ejtenem a haspókokról is, ugyanis február 11-én Magyarország több éttermében, hivatalosabbnak tűnő kifejezéssel élve, vendéglátóipari létesítményében megszervezik a Torkos Csütörtök elnevezésű akciót, amelynek keretén belül kedvezményes áron fogyaszthatunk ezen éttermekben. A teljes étel- és alkoholmentes italkínálatra ötven százalék kedvezményt adnak ezen vendéglátóhelyek. Jót enni, jó áron. Talán ez lehetne a jelszó. Vágjatok bele! Ez a kedvezmény az szeszes italokra nem érvényes, de egye fene. Ezúttal csak egyetek, meg igyatok vizet... A biztonság kedvéért szénsavasat (bubisat).
Ha már szerelemmel kezdtük, fejezzük is azzal. Egy viccet olvastam a közelmúltban, amelybe azonnal beleszerettem. Lehet, kicsit gagyi, meg talán már százmilliószor hallottátok, de nem állom meg, hogy meg ne osszam veletek. Szóval:
Rendőr vizsgázik:
– Vezeték neve?
– Kábel.
– Kereszt neve?
– Feszület.
– Látom maga sem normális, de azért húzzon egyet.
– Húúúúúú!
– Mondja, magának mi baja?
– Hát, a szülővárosom.
P. S. A címet nem tudom megmagyarázni. Egyszerűen csak jött magától, valahonnan a jövőből vagy inkább a múltból, de semmiképpen sem a jelenből. Aki nem tudná, annak elárulom, hogy a Vissza a jövőbe című kultikus filmtrilógia valamelyik részében hangzik el, de hogy ennek mi köze a szerelemhez, meg A dögeltakarítóhoz, fogalmam sincs...
