A sötétség halála
Megjelent a finn vámpír rockerek új albuma
Április 21-én jelent meg a The 69 Eyes nagylemeze Death of Darkness címmel. A Helsinkiből származó napszemüveges, sötét bőrkabátba öltözött zenészek ismét felnyitották a goth balladákat rejtő koporsójukat, hogy bársonyos kriptadallamokkal kényeztessenek bennünket.
A The 69 Eyes egy elég különleges stílusban játszik. Kezdetben, az 1990-es években a glam metal volt jellemző rájuk, de aztán szerencsére 1999-ben váltottak, és azóta megy az úgynevezett goth’n’roll, vagy dark rock’n’roll. Ez a fajta stílusváltás más zenekaroknak is jót tett, lásd: Pantera. Mindenesetre a zenéjük valóban bársonyba bújtatott, vámpír rock. Képzeld el, hogy Johnny Cash vagy David Bowie goth zenét játszik. Aztán még ehhez jön egy jó adag kaliforniai az 1980-as évek glam metaljából. Na ez a The 69 Eyes.
A banda 1989-ben alakult Helsinkiben, Finnországban. A zenekar felállása 1992 óta nem változott, ami figyelemre méltó. Eleinte, ahogy említettem a glam metalban utazott a banda, aztán az ezredforduló előtt beköszöntött a goth korszak a zenekar életében, ami azóta is a védjegye. Ebből fakad, hogy a 2002-ben kiadott hatodik albumukig leginkább csak saját országukban voltak ismertek. A nemzetközi sikert az előbb említett hatodik, Paris Kills című nagylemez hozta meg. A zenekar népszerűsége azóta is töretlen, és bár legendává sosem nőtte ki magát, egy nagyon jellegzetes és hírhedt bandáról van szó.
Legújabb, tizennegyedik stúdiólemezük a Death of Darkness április 21-én jelent meg az Atomic Fire kiadó gondozásában. A korongra tíz dal került fel, és a maga negyven percével egy kellemes hosszúságú album lett.
A Paris Kills megjelenése óta eltelt 21 év, és nagyon érdekelt, hogy a sötét, goth balladákat gyártó zenekar ugyanazt a minőséget hozza-e, mint korábban, vagy nem.
Az album címadó és egyben első dala a Death of Darkness. Ez egy tökéletes példája a zenekar jellegzetes hangzásvilágának. Remekül megkomponált, sötét ballada az énekes Jyrki bariton hangjával.
Ezt követi a hard rockos Drive című szám, ami inkább idézi a glam metalos korszakot. Igazi kocsiba való zene.
A Gotta Rock egy feldolgozás, méghozzá a szintén finn Boycott zenekartól. Az intrót hallgatva egyből beugrott Michael Jackson Billie Jeanje. Mindenesetre csak az intró hasonlít. A dal maga egy laza hard rock szám.
Kicsit felkészületlenül ért a countrys This Murder Takes Two című dal, amibe Kat von D vendégeskedik. Aki nem ismerné a hölgyet, annak eláruljuk, egy amerikai tetoválóművészről van szó, aki aztán zenei karrierbe is kezdett. Ez egy könnyed, sötét country dal.
A következő számnál, ami a California, ismét visszaköszön a glam metal, hard rock hangulat. Ezt hallgatva valóban egy Cadillacben érzed magad, ami száguld a 66-os úton.
A Call Me Snake egy keményebb szám, ami ismét váratlanul éri az embert. Ez egy kőkemény hard rock nóta, amiben nincs könyörület.
Éles váltás a Dying In The Night, ami lassabb, hangulatosabb, érzékibb, amibe belecsempésztek egy jó adagot az 1980-as évek popzenéjéből. Pont ez izgalmas ebben a zenekarban, hogy mindez működik nekik.
A Something Real, egy laza kis dal, nincs túlgondolva, kellemes, andalító és sötét.
Az utolsó előtti szám a Sundown. Hasonlóan az előzőhöz, ez is egy pop goth rock dal, ami az 1987-es Elveszett Fiúk (Lost Boys) című filmet juttatta eszembe. Ez azt hiszem, sokat elárul.
A lemezt az Outlaws című dal zárja. Itt vissza is térünk a bársonnyal bélelt koporsó hangulathoz. Igazi goth rock ballada ez.
Összességében azt kell, hogy mondjam, hogy a The 69 Eyes hozta a megszokott stílusát és minőségét. Véleményem szerint izgalmas és különleges a Death of Darkness lemez. Nem a kiemelkedő zenei megoldásokért, és nem is a mélyenszántó szövegek miatt, mert ez a banda nem arról szól. Viszont esetükben ez nem is baj. Kevés olyan zenekar van, amely több évtizede játszik a saját stílusában és nem unalmas a zenéje. Aki szereti a régi vágású goth életérzést és ezt a dallamos goth’n’rollt, annak bátran ajánlom.
