Lángosképű állat (furcsa ez a jazz)

In memoriam ős-Bikini: Hova lett... / XX. századi híradó – 1982–1985

„Modern világ, rohanó élet, információs zűrzavar,
Jajj, de baró kvarcórád van, minden órában pity-pity.
Hordozható hifi-torony, árleszállítás hetente,
Csereakció, terrorizálás, vegyek, vegyek, vegyek még.”

… mint amikor lezseren odalépsz a krimóban a csajod elcsábítójához, lefejeled, kikúrod alóla a sankszéket, keményen rátaposol mindkét sípcsontjára, négyszer-ötször fejbe rúgod, aztán megragadod a gallérját, leharapsz egy vastag darabot az orrából vagy a füléből, a pofájába köpöd, majd azt mondod neki higgadtan, talán ezek után kicsit nehezebben megy majd a szédítés, és búcsúzásképp még tökön rúgod kétszer. Aztán pár lépés után visszafordulsz, és egyszer gyomron is. (Persze, az is benne van a zsíros pakliban, hogy kurvára ő kalapál el téged. Mert bunyózni, no meg asszonyokat otthagyni a porontyaival, na, ahhoz kibaszottul ért.)

Ehhez képest a „híres” Bikini?... Palotapudli a grösse Rottweiler habzó pofájában fájdalmasan agonizálva. Bár, mondjuk, az előbbi legalább bokán harap, miután hátat fordítasz neki... Emez a lötty meg még erre se képes. Hagyjuk is! Fe’tsd e’, testvér. (Közben pedig korrekt rockbanda lehetne; de az a szerencsétlen „énekes”...) Emennek a nemzeti csótánynak meg a szexi fürdőruciját egyszerűen képtelen vagy elfelejteni... (Ugorgyunk, rágyújtok. Aranymetszés.)

Ilyen punkot, mint az ős-Bikini, az utóbbi két évtizedben legfeljebb miskolci „zugkoncerteken” hallhattál. Beszarás. Rágyújtok. Pisálok. Nem tudom.

...

Nagyvárosi – farkas. Ja, nem ezt szlusálom egyelőre, de ezt fogom a végén. Mindent akarok, még ma!!, üvölti a csótány. Szóval, Bizottság, ős-Bikini, Neurotic, Picsa, Auróra, Agydaganat!, Sziámi és a régi Kispál! Egymásra oda-vissza hatva, előre- és visszaszemezve, nem lehettetek volna egymás nélkül olyanok, amilyenek lettetek. Pity-pity.

(Ja, a VHK azt hitte, ők igen. De picsákat. Vécsi Tibi meg a Csihar a koncertjükön! Megmutatták, mi a punk. (Ha egy kocsma teraszán szembejön egy betonoszlop: thaiboxolj vele, kérlek.))

Gondolom, az ős Bikiniről, meg a régi Ricéről, a Narco Polóról, a Piramis Kóbor angyalától a Büdösök Nemzeti daláig – a magyar csajok!! – borzasztóan rengeteget tudnék magyarázni, hogy a magyar PUNK, ez a szittya, olykor mégis annyira baloldali, mint a szívem felülső csücske, ez a szilaj muzsika akkor már régen lekottázatott az Űrazúrban, amikor Csaba királyfi még a Hadak útján galoppozott, hosszú porfelhőt hagyván maga mögött.

A magyar PUNK egyszerre horror és western. Rá is gyújtok most már a pipámra, rá én, istenuccse. Mert annyira hosszan tudnám folytatni, hogy egyetlen lehetőségem maradt csupán: rövidre fogni. (Bassza meg New York és a CBGB, világra jöttünk volna nélküle is, haha, egy út van előttem, melyiket válasszam? Cumi az élet? Cumizd ki az utolsó cseppjéig, baszod.)

És akkor már inkább így.

...

Miért iszom, ha nem vagyok szomjas? Bassz meg, Csendes-óceán, az összes cethaladdal együtt: nincs az a mennyiségű kipárolgás széles kebeledről, mit egy Nap alatt le nem eresztenék a torkomon! Alles gute! Isten hozott ismét a rovatban, kedves olvasóm, keep in touch! Too drunk to fuck? Dance instead. Namaszté.