Színek a SZIN palettájáról

Fotók: Szőcs Attila

Amint megérkeztem a helySZINre, megérzésem egyenesen a „Rézangyal terasz” nevet viselő világzenei térre vezetett, ahol épp akkor kapták kézbe jóformán az összes létező magyar népi hangszert a Csík zenekar tagjai, méghozzá Ferenczi György szájharmonikájával és legénységével felerősítve. A dobogón 12 virtuózt számoltam össze, és a kétórás zenei varázslat végén sejtettem, hogy ezt az előadást lehetetlen lesz túlszárnyalni. Így az a példátlan eset fordult elő, hogy számomra a fesztivál legelső koncertje lett egyben a végső nyertes is. Talán az öregedés jele, de kitartok véleményem mellett, miszerint az idei SZIN nyolc fő porondja közül éppen ennek a színpadnak a kínálata volt a legerősebb. Csak néhány csemege az elragadó művészek közül: Juhász zenekar, Szabó Balázs bandája, Palya Bea, Ripoff Raskolnikov, Boban Marković orkestar, valamint Budapest Bár a nagyszínpadról átruccanó Mező Misivel és Kiss Tibivel felerősítve. A rézangyalát, nem is adhattak volna jobb nevet ennek az örömzenei központnak!

Bár ez a fesztivál nem kimondottan a metálfanatikusoknak készült, a Royal színpad medencéjében fellépett néhány klasszis ebből a műfajból is. A porondon éppen a zentai származású Fábri András (Jingis) pengeti el az Este van c. számot a Leander Kills zenekar vendégeként. Andris egyébként a gitáros-énekes Köteles Leander másik bandájának, az Amigodnak az oszlopos tagja.

A mulatós zenének is megvan a maga tábora. A találó nevű RISKA Buli Beach emelvényén Kis Grófo ragadtatta el fergeteges ritmusaival és szövegeivel a lakodalmast kedvelő több száz rajongót.

A gondos házigazdák az élvezeteket nemcsak halmozzák, hanem habozzák is. A langyos habfürdőben órákig lehet ugrálni, labdázni vagy éppen csak bámészkodni, a hangfalak irányából pedig élénk mozgásra késztető elektronikus taktusok ömlenek a medencébe.

A Nagyszínpadon a szarajevói és zenicai folk, punk, rock, reggae, dub és egyéb irányzatok művelőiből összeálló Dubioza kolektiv nyújtotta vitathatatlanul a legenergikusabb teljesítményt; szinte meghipnotizálta a többezres közönséget, sajátos bosnyák humorát is megcsillogtatva. Ugyanitt léphetett fel a zárónapon Jasmine Thompson. A 16. életévében járó londoni kislány tündéri hangon, ám eléggé visszafogott tempóban énekelte el slágereit, majd ezek végeztével szinte bocsánatkérően intett búcsút az első sorokban olvadozó, még nála is fiatalabb leánykáknak, és angyali tekintettel lejtett le a dobogóról. Talán a menedzsere szabta alig egyórásra a műsoridőt, de az is lehet, hogy kifogyott a repertoárból, mindenesetre a fények rögtön kigyúltak, esélyt sem adva a visszatapsolásnak.

A nagy arénákon kívül számtalan bulihelyen csordogál különféle muzsika. A Casablancánál szinte még a kávéfőzőből is andalító trance ritmusok folynak felénk, ráadásul itt a DJ nemcsak a fülnek, hanem a szemnek is kellemes élményt nyújt.

A tizenévesek vidáman vonatoznak Gyuri bácsi dalára a RISKA Buli Beach táncterén, miközben ütemesen skandálják: „Nagyszínpad! Nagyszínpad!” Bármilyen hihetetlen, a 77. életévében járó Korda György egy nagyon hangulatos órát szerzett a több mint 300 jókedvű fiatalnak, akik élő legendaként tisztelték őt. Ugyancsak örökifjú neje, Balázs Klári énekhangja még színesebbé tette az előadást, a kivetítőn a sármos énekes fiatalkori felvételei pörgették vissza egy kicsit az időt, a hangszeres hátteret viszont már a kor szellemiségének megfelelő dobgép szolgáltatta.

– Nem kell félteni őt, önjáró! – nyugtatott meg Klári bennünket, amint aggódva figyeltük, hogy a történelemóra végeztével Gyuri bácsi eléggé bizonytalan léptekkel araszol lefelé a dobogóról.

Azokat, akik a Tiszát túl mélynek vagy hűvösnek érezték, a Partfürdő két kellemes, kristálytiszta medencéje várta; és mindez csupán előkészítő a délután négytől hajnali négyig tartó fergeteges bulikhoz.

A tágas hangár Captain Morganról kapta a nevét, persze nem a 17. századi, tengeri kalandorról, hanem inkább a jóféle karibi rumról. Ebbe az arénába az Aronchupa művésznévre hallgató svéd DJ-sztár vonzotta be a legnagyobb tömeget, másfél órás keverése alatt torok nem maradt szárazon. Egyetlen legendás költeményét gyakorlatilag el sem kezdte, éppen csak elhúzta a fülünk előtt az I'm an Albatraoz bevezető ütemeit, mire a közönség egy emberként sikított fel. Sokan kihasználták az éjfél utáni felezőjegyet, és félárú belépővel jöttek el mulatni, persze ettől még nem nevezhetjük egyiküket sem félnótásnak. Előzenekarként pedig a 90-es években sikert sikerre halmozott holland techno páros, a 2Unlimited csapott hatalmas vagy stílszerűen mondva határtalan nosztalgiapartit.

Az ördög itt sem aludt, csak éppen jobb lábbal kelt fel. A Tisza-parton idillikus környezetben felállított tábort a lombok jótékony árnyékkal védték a perzselő naptól, egy száraz ág azonban kora reggel, úgy 10 óra körül, megadta magát. Nagy szerencsénkre ez csak fogpiszkálónak bizonyult az EXIT-tábor végzetes faágához képest annak idején, így a sátorban békésen szunyókáló fiú megúszta némi ijedtséggel meg egy jókora réssel a lakosztálya tűzfalán. Lakásbiztosítással sajnos nem rendelkezett.

Paradicsomi állapotok közepette a hűs szellő meg a fák szolgáltak klímaberendezésül, a sörsátrak meg a hangszórók gondoskodtak a laza hangulatról, s mindez alig néhány méterre a napsütötte, homokos strandtól és a Tisza kellemes, szőke vizétől. A fürdés a kijelölt helyen engedélyezett, persze csakis azoknak, akik jó úszóknak tartják magukat. Szerencsére mindenki jól mérte fel saját képességeit, és a vízi mentőknek ezúttal nem akadt dolguk.

Lábtengós legyen a talpán, aki ezt a különös pályát eltalálja! A felvétel nem görbe tükörrel készült, hanem egyenesen a helySZINen megrendezett egyéni bajnokság döntőjének egyik izgalmas labdamenetét örökíti meg.