Fishing On Orfű (negyedik rész)
…ami egyben felvezetés is valamihez, ami még meg sem történt
Szóval reggel morcos volt az ébredés. Feri is morcos, mert kimaradt, és mert nem tapasztalta meg ma sem, mi Aphrodité valódi bája. Jutka is morcos, mert szerinte meg Feri az oka annak, hogy Dániában bűz lett. És sör se volt már, emiatt kiesik a mese folytatásából, az meg milyen már?
Szóval nem volt szép a reggel, nem volt szép az utolsó két nap. De csak a kettejük közti viszonyt illetően, mert emígy meg valami fenomenálisan folytatódott a fesztivál. Mert fellépett a Budapest Bár meg a Quimby is. Meg a Kiscsillag, de az meg zárta a fesztivál nagyszínpadát. Meg előttük ott volt a Heaven Street Seven is. Meg a Bëlga, ami… amiről teljesen felesleges lenne bármit is mondanom, mert úgysem tudnám átadni azt a hangulatot vagy valamit, ami ott körülvett mindenkit. Mert úgy elszabadult a pokol. De csak jó értelemben. A Quimby is hozta amúgy a szintet, Livius olyat énekelt, olyan energikusan, hogy az valami hihetetlen volt.
És akkor a Feri összeakadt a 30Y után a Jutkával, aztán mikor kiderült, hogy majdnem ugyanoda tartanak, mondta neki a fiú, hogy menjen vele, elkíséri egy darabon. Mikor megálltak kicsit hátul az Akkezdet Phiai előadásán, kezdték újra azt érezni, hogy egy cipőben eveznek. De nem eveztek, sehogy sem, mert a Jutkának eltűnt a Cipője! Csak az egyik. De ha mindkettő eltűnt volna, könnyebben megtalálták volna, mert akkor nagyobb helyet foglaltak volna el a térben. De nem. Így meg sem lett. Soha-soha-soha. De aztán mondjuk nem is volt rá szükség. Mert a Feriről kiderült, hogy eddig egyedül tűrt az űrben, és csak várta, hogy jöjjön akárki, az őrangyalát is elzavarta, de mivel sosem hitte, hogy meghalni muszáj lenne, ezért nem is halt meg. Viszont! Szerzett egy űrhajót. Hát behívta a Jutkát, mert ha valahol, akkor majd valahol a sztratoszféra mögött úgyis megtalálják azt a Cipőt.
Szóval elindultak, így az utolsó nap legvégének a legvégén, és csak mentek, meg csak mentek, meg csak mentek, meg csak mentek. Nem túl gyorsan, mert ez nem olyan űrhajó volt. Száznyolcvan napig bírták. Addig végig kísértette őket a közönségzaj meg a sör íze meg a sátor szaga meg a víz hőmérséklete meg a biztonságiak kedvessége meg a szervezők odaadása és talpraesettsége meg a fogyasztható ételek nagysága meg a sok-sok program, ami ugyan főleg zenei, de annyira azért mégse. Szóval száznyolcvan nap. Aztán visszafordultak, mondván, ilyen tempóban úgysem jutnak messzire, meg minek is kéne, amikor már minden bolygó meg égitest mögött délibábként az orfűi tavat látják… Visszamentek hát, és mit ád isten, pontosan odaértek a 2015-ös fesztiválra. De erről majd talán jövőre mesélek, amúgy sem tudom, mi történt ott, mert még nem is volt.
(A szövegekben felhasználtam sok-sok, a fesztiválon fellépő együttes dalszövegét, ezúton is elnézést kérek. Még módosítottam is őket, pofátlan módon.)
