Sörhabparty 2.
A kácsazsírral megkent padlón félmeztelenül hason csúszó partiarcok és tüllszoknyában lejtő, ráncfelvarrt, botoxos dívák közt kutatom az utat a pultig. Sört, sokat, gyorsan, most! Habot nem kérek. Kérlek, dobj még egy felest is féláron. Vérrel festett, végtagokban gyenge próbababa árulkodik a belezős rákendról alpári közelségéről.
Az emberek elmenekültek a fanyar szegedi szinti-punk rémisztő akkordjaitól, szinte üres a tánctér. Már a búcsúkban se menő a krumpliczukor, nem hogy a diszkóban. Itt se arattak nagy sikert. (link1)
Talán van még időnk egy cigire. S mire a koporsószögem végét pöfékelem, hogy csikkel szennyezzem a divatosra koptatott betont, addigra már üvölt is egy sláger. Színpadon a YellowSpotsBrutál – (link2) –, indul a tangó. Fazonra lőtt séró, mélyről jövő, de nem túl magasra törő szövegek és a nepáli country kivételével minden jót magába foglaló, őrületes rákendról. Persze érezhető, hogy amióta a BRUTÁL név odaszegődött a zenekar neve mögé, kevésbé véresek és vérmesek, hiszen ebben az új felállásban nincs az az ősi erő, ami a sült csirkevér illatát és a kopott bakancs szagát egyesíti, azonban mégsincs okunk a panaszra.
És nem is panaszkodok. Hisz még csak most jön a java. A happy meal menühöz az ajándék, a tortára a hab, a cigibe a kender, a zenéhez a tánc. Most kezdődik a Nemulass! A szegedi beat-punk táncdalzenekar. Ahogy a következő cigiszünetben a mellettem nikotinozó leányzó próbálta körülírni a vodka-naracsot szürcsölő barátnőjének a következő attrakciót: „Ők szegediek. Ők jók. A zenéjük friss, mégis folk, a szövegük eredeti, mégse komplikált, olyan táncos, mulatós. Szeretni valóak. Meglátod, tetszeni fog.” (link 3)
Az éjszaka zenekarai hagyományos szendvics-kompozícióban követték egymást. A két száraz kenyér közé a hús és a torma. Vagyis nem. A silány punk kezdőzenekart a két fergeteges banda és a végére egy igazi meglepetés követte. Bár a demójukat hallgatva valóban száraz meg állott kenyérnek tűntek, az őspunkot játszó, nem sokat mondó Maradék nevű punk banda mégis hatalmas meglepetés volt a számomra.
Bár primitív, semmi újat nem adó, a nyolcvanas évekből visszamaradt vonalat újrarágó zenekar, mégis olyan erővel és energiával csapott a húrok közé, hogy szóhoz se jutottam a lassan hajnal felé járó, végítéletre szánt éjszakában. Dühös, őszinte, erős és dinamikus. Reggeli kávé éjszaka. Foghúzás ellenes anarchia.
Hát ez volt nékem ez a rongyos élet buli, avagy a Sörhabparty 2.
Csak ajánlani tudom.
