Egy történet zenében elmesélve

Herold János – Yank. Pontosabban IAMYANK. Zenész, zeneszerző, producer. Emellett tanít, és újabban történeteket is mesél. Legújabb nagylemezéről, az október 10-én megjelenő STNTLNről, pontosabban létrejöttének folyamatáról, és az ezt övező érzésekről kérdezgettem Yankot.

Közeleg a harmadik nagylemezed megjelenése. Egy július végi Facebook-bejegyzésedből kiderül, hogy már tavasz óta „láncon tartod a történetet” – ugyanis nemcsak zenét szerzel és játszol, hanem mesélsz is a hallgatóságodnak. Hogy éled meg a várakozást?

– Természetesen izgatottan, de másféle izgatottság ez, mint amilyen szokott lenni. Úgy érzem, készen állunk. Rengeteget köszönhetek a csapatnak, főleg Esztinek, a menedzseremnek, akivel rengeteget masszíroztuk a naptárt, hogy minden időben elkészülhessen... Sőt, mivel ezúttal maga a hanganyag már a megjelenés előtt jó pár hónappal elkészült, még arra is maradt kapacitásom, hogy a lemez történetéhez kötődő vizuális anyagokat, grafikákat, merchterveket is befejezzem, aminek nagyon örülök. Így lett teljes a kép.

Az évek során igencsak változatos anyagokkal rukkoltál elő. Míg a Hiraeth (számomra) a nyugalom mélységeiben való elmerülés, a Láttam a jövőt meghalni sötétebb, vészjóslóbb hangulatú. Az STNTLNről már megjelent három szám alapján ez egy várhatóan még súlyosabb album, mint 2022-es elődje. Te magad hogy látod ezt?

– Az STNTLN első formája egy írott történet volt, amelynek mentén szereztem a leírt jelenetekhez a zenét. Egy ekkora volumenű projekthez úgy éreztem, szükségem van egy magasabb, távoli célra. Nem építkezhettem pusztán a spontán hangulatomra, ezért megírtam storyboard szinten egy 80 perces történetet, amelyet jelenetekre bontottam, és szigorúan csak azután álltam neki a zenének, amikor a történet már állt a lábán. Így a hangzást, hangulatot, műfajt az adott jelenet diktálta. Végül egyben hallgatva szembesültem a ténnyel, hogy a legdiverzebb lemez lett, amit eddig készítettem. Úgy érzem, a munkafolyamat szerencsés mellékhatása, hogy egy koherens összefoglalóként is szolgál a világomból. Vannak nehéz pontok az anyagban, de összességében szerintem több reményt és erőt tartalmaz, mint az eddigiek.

Egy-egy szám beharangozásakor és megjelenésekor gondolatokat és képeket is megosztasz a közönségeddel. Ezek mennyire nélkülözhetetlen részei az összképnek?

– A befogadó számára teljesen nélkülözhetőek, hiszen nélkülük is nyújthat élményt a hallgatás. A vizualitással és a kontextus megteremtésével viszont szeretném elültetni a gondolatot, hogy vannak rétegek, amiknek ha utánajár, belegondol a befogadó, akkor további részletekhez juthat hozzá, s ez több, mélyebb, maradandóbb élményt eredményezhet.

Az augusztus 6-án megosztott prológusból; Arany János Dantéja hogyan kapcsolódik a történethez?

– A lemez kifejezetten az áprilisi első önálló MÜPA-koncertünkre készült, és mielőtt még bárminek nekiálltam volna, tudtam, hogy szeretném kicsit a színházi gondolkodás irányába mozdítani a műsort. Rengeteg szöveget kutattam és olvastam át, ez a szöveg újra és újra elém került, olyan sokszor, hogy végül megadtam magam neki; könnyedén reflektál arra a megfogalmazhatatlan kérdésre, amelyet próbálok a lemezen felfejteni.

Mi(k) volt(ak) a legkiemelkedőbb mozzanata(i) az album készülési folyamatának?

– Nagyon nehéz bármit kiemelnem. Szinte minden fázisból tudok mondani heuréka!-pillanatot; amikor a történet összeért és láttam magam előtt a szereplőket és a sorsukat, amikor a főbb csúcspontok dalai megszülettek (mint például a fel, ahol mindennek), vagy amikor Mira Zénótól megkaptam az első animációkat a MÜPA-koncert vetítéséhez, illetve maga a koncert és az azutáni keverés, mind-mind olyan momentumok voltak, amikor nagy löket bizonyosságot éreztem arról, hogy ez most rendben van, jó úton vagyunk. És a történet valójában még csak most kezdődik, hiszen a közönséggel alig több mint egy hónapja interaktál az anyag, és még mindig nem sejtik, mi jön ezután.

A fel, ahol mindennek című számban Labus Lili és Horváth Martina kettősének vokálja igazi katarktikus hallgatói élményt nyújt. Mit éreztél, amikor először meghallottad együttállásuk eredményét?

– Minden várakozásomat felülmúlta! Nagyon ritkán dolgozom emberi hanggal, és emiatt elfelejtem, hogy ha őszinte, autentikus, átszellemült előadást sikerül valakiből kihozni, az olyan erős, olyan hatása van, aminek közelébe nem ér semmi más. Egyszerűen az emberi hang olyan mélyre jut el, ahova csak az tud. Megkönnyeztem az énekfelvételt, és később a próbát is. Messze túlmutatott az én képességeimen és elképzelésemen, ahogy ez a dal megvalósult. Örökké hálás leszek érte mindkettő csodálatos művésznek.
 

Szeptember 20-án a Fiumei úti sírkertben adtátok elő közreműködőiddel karöltve az STNTLN történetét. Honnan jött az ötlet (és ha nem titok, hogyan jött a lehetőség), hogy egy ilyen, nem mindennapi helyszínen valósulhasson meg ez az élő produkció?
– A sírkert programszervezője, Csanádi Péter felkérése indította el ezt az elképesztő folyamatot. Az első bejáráson azonnal beleszerettem a környezetbe! Leírhatatlan az a béke és letisztultság, ami azok a falak között érezhető. A szentség valahogy olyan súllyal van jelen, ami nem nyom, hanem felemel. A koncert napján ahogy megérkeztünk, mintha hazaértem volna. A koncert közben pedig azt éreztem, hogy befogadott minket a környezet, természetesen továbbra is csak vendégek voltunk és nem próbáltuk meg a teret a saját célunkra formálni. Vizuálisan a csodálatos építészet részleteit igyekeztünk megmutatni, ezért nem használtunk vetített anyagot, kizárólag lámpákat.

Mi volt számodra a legemlékezetesebb azon az estén?

– A koncert utolsó jelenete, amelyben életemben először kifejezetten színpadi gesztus céljából varrt ruha formájában mutathattam meg a közönségnek a szemet, ami a figyelő erőt, a mindenen kívül létező erőt szimbolizálja.

Mit vársz legjobban az album megjelenésével kapcsolatban?

– Mindent várok, de nem várok el semmit.

Várható-e némi pihenés/szünet a következőkben? Esetleg dolgozol-e side projekteken mostanság?

– A következő 3-4 hónapban még biztosan ennek a lemeznek az utóéletét gondozom. Ami energiám van, erre fordítom, hogy eljusson oda, ahova el tud, és elvigyük oda, ahol várják.